Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (Jn 3,16)
Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. (Mt 28,19–20)
Csadó Balázs irsai evangélikus lelkészt élete döntő fordulatairól kérdezzük. Szóba kerülnek a Biblia mindennaposan aktuális üzenetei, amelyek még a "mai fiatalokat" is megérintik. Közöttük Balázs a Magyarországi Evangélikus Egyház Ifjúsági és Gyermekbizottságának tagjaként, nyári táborok szervezőjeként is lelkesen szolgál. Sportemberként szól a "gyülekezeti csapatjátékról" és a testvéri közösség fontosságáról.
Pünkösdi interjúnkban Szemerei Jánost, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspökét kérdezzük. Kívánjuk, hogy az egyház létének csodájáról, a krízisekben rejlő lehetőségekről, a tékozló fiú meglelt valódi szabadságáról, a tárgyaló feleket megbékítő Szentlélekről elhangzó gondolatok adjanak választ hallgatóink egyes kérdéseire is.
A kispesti evangélikus gyülekezet két tagjával, Váróczi Ákossal és Várócziné Elekes Arankával beszélgetünk a keresztény szemléletű cégvezetésről és a szolgálatról a koronavírus idején, valamint próbatételekről és reményekről. A saját vállalkozásaikban cégvezetőként és coachként dolgozó háromgyermekes házaspár szavai bátoríthatnak minket, hogy hittel és bizalommal tekintsünk bizonytalanná vált jelenünkre és jövőnkre is.
Isten szava nincsen karanténba zárva. Sőt, változatos és bőséges kínálat érhető el az Isten szavára vágyók számára, főképp az interneten. Vajon valóban többet olvassák a hívők az igét a bezártság idején? Mire vágyunk belőle a mostani, válságos időkben? Mi a különleges az igében? A Híd magazin legutóbbi száma az igét állította középpontba, így most Szeverényi János szerkesztővel is ennek kapcsán beszélgetünk.
Dr. Somody Imre közgazdászt üzleti és emberi elismerések sora után elérte a kudarcok sora, a kiüresedés, amiből az Úr hozott neki is szabadulást és új célokkal megáldott életet. A BalatonNET találkozón elhangzott előadásában tapasztalatait, formálódását osztotta meg a hallgatóival. A Pharmavit Rt. alapítója, a Plusssz pezsgőtabletta „atyja” egy időben miniszterelnöki tanácsadóként is dolgozott. Épített lakótelepet, gyárakat, volt az év menedzsere és az év embere. Kitüntetései közül talán a legfajsúlyosabb a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje, illetve a George Washington-díj.
Hogyan érinti a koronavírus okozta veszélyhelyzet a háziorvost? Milyen módon gondolkodik a vírus megjelenéséről és várható levonulásáról hazánkban? Miben változott a betegrendelése és a vasárnapi énekes és zenei szolgálata? Többek között erről hallhatnak dr. Csáky Tünde háziorvossal, evangélikus presbiterrel készült interjúnk első részében.
Húsz évi gyülekezeti szolgálat után lett a Fébé Evangélikus Szeretetszolgálat diakóniai lelkésze Szilák-Túri Krisztina. Mindennaposan jelen van a piliscsabai Siló Lakóotthon mozgássérült és egyéb fogyatékkal élő lakói, valamint munkatársai életében, de a hűvösvölgyi, kistarcsai és dunakeszi evangélikus szeretetintézmények idős és fogyatékkal élő lakói is rendszeresen találkozhatnak vele. Krisztina megosztja velünk, hogy milyen reménységgel vesz részt hosszú ideje az evangélikus egyház alkoholbeteg-mentő szolgálatában, hogy fordulnak-e manapság lelkészhez az emberek és hogy miért nem választana ma sem más hivatást.
Mivel jár, ha valaki nem képes megbocsátani, és mit tegyünk, ha nekünk nem bocsátanak meg? Nem megalázó a bocsánatkérés? Deák László és D. Szebik Imre ny. püspök a Miatyánk ima "Bocsásd meg a mi vétkeinket, amiképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek" kérés alapján beszélget a megbocsátás kérdéseiről.
Házasság hetére készült műsorunkban kapcsolatuk alakulásának és házasságuknak a történetét Győri Gábor Dávid lelkész és Győri Judit osztja meg velünk. Ők már fiatalon olyan kihívásokkal és nehézségekkel küzdöttek meg családi életükben, amelyek könnyen egy házasság töréséhez vezethetnek. Elmondták, hogy milyen módon őrizte meg őket Isten egymás számára és tette kapcsolatukat egyre szorosabb szeretetszövetséggé.
Van-e létjogosultsága korunk gyorsan változó körülményei között a keresztyén egyháznak? Mit tanulhatunk a Názáreti Jézus missziói stílusából? A Magyar Evangélikus Rádiómisszió alapítójával, korábbi országos missziói lelkésszel, majd elnök-püspökkel, Gáncs Péterrel beszélget az őt követő missziói lelkész, Szeverényi János.