Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (Jn 3,16)
Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. (Mt 28,19–20)
Korunk egyik egyre inkább teret nyerő gondolata az ember biológiai kötöttségeinek és az objektív igazság létének tagadása, ezzel együtt pedig a biblikus emberszemlélettől való eltérés. Vendégünk, dr. Ujlaki-Győri Anna, mentálhigiénés szakember hosszú évek óta foglalkozik szexualitást érintő különféle témákkal.
Nick Vujicic, a végtagok nélkül született motivációs előadó és prédikátor teltházas előadást tartott 2023. március 11-én a Budapest Arénában Isten örömüzenetét hirdetve. Őszintén beszélt küzdelmeiről, és arról a reményről és erőről, amelyet Istentől kapott mindezek leküzdéséhez. Nick negyedik alkalommal járt Magyarországon; az Ez az a nap, valamint a Nem adom fel Alapítványok meghívásának tett eleget.
Március 11-i előadása rövidebb, szerkesztett változatát közöltük a Lélekhangoló műsorban.
Luthertől nem állt távol a humor, mondhatjuk, hogy teológiai eszközévé is tette a figyelemfelkeltő, komikus, nem ritkán önironikus kifejezésmódot. Zsugyel János közgazdászt, a budapest-fasori evangélikus gyülekezet tagját, a Miskolci Keresztény Szemle főszerkesztőjét, számos Luther-írás fordítóját kérdezte Kamarás István.
Milyen folyamatokat figyelhetünk meg az elmúlt évek vallásgyakorlási kutatásai alapján? Mire tekintettel forduljunk a fiatal nemzedék felé felelős keresztyénként?
Barthel-Rúzsa Zsolt evangélikus lelkész, a Luther Otthon – Evangélikus Diákotthon vezetője, a honvédelmi miniszter kabinetfőnöke szól előadásában az egyház és hazánk szerepéről, helyéről és küldetéséről a jelenlegi világhelyzetben.
Elhangzott a Luther Otthon – Szakkollégiumban megrendezett missziói konzultáción, 2023. március 22-én.
Hogyan lehet keresztényként megélni istenarcúságunkat és hatni a világra? Mit jelent és ki ellen folyik a szellemi harc? Mit gondoljunk a mesterséges intelligencia használatáról?
Ezekről is szól Szeverényi János interjújában Szentirmai Róbert ortodox pap, informatikus.
Tizennégy éves volt, amikor a pápai evangélikus lelkésztől azt kérte, hogy keresztelje meg. Ma egy családias, missziói felelősséget felvállaló, növekvő gyülekezet lelkésze Budafokon.
A keresztyénség létjogosultságáról, a gyülekezet jelentőségéről, a mai ember megszólíthatóságáról és más hasonló kérdésekről beszélgetett Hokker Zsolttal Szeverényi János.
A Lepramisszió Magyarország 1974-ben alapított keresztény jótékonysági szervezet, mely a világ legnyomorultabb leprabetegeinek gyógyítására, emberi méltóságuk visszaadására törekszik a Nemzetközi Lepramisszió kötelékében, Jézus parancsának engedelmeskedve: „leprásokat tisztítsatok!” (Mt 10,8).
Erdélyi László a magyar lepramisszió vezetőjével, Riskóné Fazekas Mártával beszélgetett a lepra elleni harc világnapjának apropóján.
A Vidám Segítők Alapítvány önkéntesei gyermekkórházakba és szociális intézményekbe látogatnak el bohóc műsoraikkal, ahova boldogságot, nevetést és szeretetet visznek.
Hosszú ideje önkéntesük Csurgó Erika, aki a bohócszolgálattal együtt ismerte meg Jézust. Élete azóta a segítségre, vigaszra szoruló gyerekek, illetve a szociálisan rászoruló vagy idős emberek felkarolásáról szól, saját komoly testépítői és edzői karrierjét félretéve.
D. Szebik Imre 1990 és 2006 között volt az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke. Felesége, Szebik Imréné Ferenczi Mária lelkész- és püspökfeleségként támogatta és szolgált mellette, valamint zeneiskolai hegedű és szolfézs szakos tanárként dolgozott.
Platthy Iván tanár, nyugalmazott címzetes államtitkár Szebik Imrénével 2021-ben készített interjúját osztjuk meg műsorunkban.