Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (Jn 3,16)
Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. (Mt 28,19–20)
Hogyan lehet keresztényként megélni istenarcúságunkat és hatni a világra? Mit jelent és ki ellen folyik a szellemi harc? Mit gondoljunk a mesterséges intelligencia használatáról?
Ezekről is szól Szeverényi János interjújában Szentirmai Róbert ortodox pap, informatikus.
Tizennégy éves volt, amikor a pápai evangélikus lelkésztől azt kérte, hogy keresztelje meg. Ma egy családias, missziói felelősséget felvállaló, növekvő gyülekezet lelkésze Budafokon.
A keresztyénség létjogosultságáról, a gyülekezet jelentőségéről, a mai ember megszólíthatóságáról és más hasonló kérdésekről beszélgetett Hokker Zsolttal Szeverényi János.
A Lepramisszió Magyarország 1974-ben alapított keresztény jótékonysági szervezet, mely a világ legnyomorultabb leprabetegeinek gyógyítására, emberi méltóságuk visszaadására törekszik a Nemzetközi Lepramisszió kötelékében, Jézus parancsának engedelmeskedve: „leprásokat tisztítsatok!” (Mt 10,8).
Erdélyi László a magyar lepramisszió vezetőjével, Riskóné Fazekas Mártával beszélgetett a lepra elleni harc világnapjának apropóján.
A Vidám Segítők Alapítvány önkéntesei gyermekkórházakba és szociális intézményekbe látogatnak el bohóc műsoraikkal, ahova boldogságot, nevetést és szeretetet visznek.
Hosszú ideje önkéntesük Csurgó Erika, aki a bohócszolgálattal együtt ismerte meg Jézust. Élete azóta a segítségre, vigaszra szoruló gyerekek, illetve a szociálisan rászoruló vagy idős emberek felkarolásáról szól, saját komoly testépítői és edzői karrierjét félretéve.
D. Szebik Imre 1990 és 2006 között volt az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke. Felesége, Szebik Imréné Ferenczi Mária lelkész- és püspökfeleségként támogatta és szolgált mellette, valamint zeneiskolai hegedű és szolfézs szakos tanárként dolgozott.
Platthy Iván tanár, nyugalmazott címzetes államtitkár Szebik Imrénével 2021-ben készített interjúját osztjuk meg műsorunkban.
Gáncs Péter püspök és felesége, Gáncsné Hafenscher Márta lassan öt évtizedes házassága szorosan összefonódik Isten szolgálatával. Házasságról, családi kommunikációról és a kettejüket összetartó könnyű igáról beszélgettünk velük a Házasság hetére készülve.
Győriné Kováts Andrea tanult bábkészítést, kosárfonást, dolgozott nyomdában, skanzenben, és négy gyermek mellett szerzett diplomát a Jászberényi Főiskola művelődésszervező szakán. 2009-től ő vezeti a Nagytarcsai Múzeumi kiállítóhelyet.
Férjével, Győri András Timótheussal együtt szívügyük a hittel megélt hagyományok megőrzése. Fiatal koruktól fogva szeretik és szolgálják Istent különféle kreatív módokon. Esküvői igéjük – amelyet egyik lányuk a saját esküvői meghívójára is választott – beszédes számukra: „Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét” (Gal 6,2).
Beszámoló és felvételek a Deák téren megrendezett országos evangelizációról. A nap mottója az év igéje volt: „Aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el.” (Jn 6,37)