A Credo Evangélikus Rádió és a szintén evangélikus Rádió Szarvas, a Magyar Evangélikus Rádiómisszióval együtt, felváltva készíti el és naponta sugározza az Útmutató igéit a hozzájuk írt áhítatokkal.
Ezek közlésében a Sola Rádió is részt vesz. Mi itt, a Rádiómisszió honlapján osztjuk meg ezeket napról napra.
Credo Rádió: Szombathely – FM 98,8; Rádió Szarvas: Szarvas – FM 105,4; Sola Rádió: Budapest – FM 101,6
A 2020. évi evangélikus Útmutatóból származó igék, valamint a hozzájuk írt igemagyarázatok és imádságok a Napi ige – Lelki útravaló az év minden napjára (Szerk.: Galambos Ádám, Luther Kiadó, 2019) című kötetben olvashatóak.
Hallgasd meg imádságomat, Uram, figyelj segélykiáltásomra! Könnyeim láttán ne légy néma… (Zsolt 39,13)
A [kánaáni] asszony pedig odaérve leborult előtte, és ezt mondta: Uram, segíts rajtam! (Mt 15,25)
Ezt mondta Isten: Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, amelyet most a földdel megkötök. (1Móz 9,13)
Erősen bátorít minket, akik odamenekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet. (Zsid 6,18)
Álljanak hát elő, és segítsenek rajtad, akik az eget vizsgálják, a csillagokat nézik, akik újhold napján meg szokták mondani, hogy mi történik majd veled. Úgy járnak, mint a tarló: tűz égeti el őket. (Ézs 47,13b–14a)
Különféle idegen tanításoktól ne hagyjátok magatokat félrevezetni. Mert az a jó, ha kegyelemmel erősödik meg a szív… (Zsid 13,9)
Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. Az én nevemért, nem pedig a ti gonosz életetek és romlott tetteitek szerint bánok így veletek…! (Ez 20,44)
Mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt. (Lk 6,35)
Szemedet rajta tartod az emberek minden útján… (Jer 32,19b)
Az élő Istenben reménykedünk, aki üdvözítője minden embernek, de leginkább a hívőknek. (1Tim 4,10)
Az Úr megőriz téged minden bajtól, megőrzi életedet. (Zsolt 121,7)
A békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére. (1Thessz 5,23)
[Az Úr] erős vára a szegénynek a nyomorúságban, oltalom a zivatarban, árnyék a hőségben… (Ézs 25,4)
Ezt mondja az első és az utolsó, aki halott volt, és életre kelt: Tudok nyomorúságodról és szegénységedről… (Jel 2,8–9)
Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged! (4Móz 6,24)
Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre. (Jn 1,16)
Aki aggódik szívében, az levertté lesz, a jó szó viszont felvidítja. (Péld 12,25)
Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban. (Ef 4,32)
Dicsérje őt a nap és a hold, dicsérje minden fényes csillag! …Mert ő parancsolt, és azok létrejöttek… (Zsolt 148,3.5)
Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett. (Jel 4,11)