Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (Jn 3,16)
Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. (Mt 28,19–20)
Mit jelentett számára a hitre jutása háborús idők nyomorúságai között? Miért és miként vált a kilátástalan állapotú betegek mentése a hivatásává? Ezekről mesél interjúnkban dr. Oszvald Péter nyugalmazott aneszteziológus és intenzív terápiás osztályvezető főorvos, aki hosszú életének Isten kezét fogva megélt történeteit osztja meg hallgatóinkkal.
Südy György közgazdász a 2026. február 7-én megrendezett hitmélyítő csendesnap meghívottjaként beszélt a zuglói evangélikus templomban. Megosztotta, hogy Jézus miként munkálta élete megújulását annak minden területén az ő súlyos összeomlása, pánikbetegsége nyomán is.
Jézus szavában gyógyító, szabadító erő van. Tamásy Tamás lelkész áhítata szintén ebben erősít meg minket.
Bőjtös Attila tizenhárom éven át szolgált laikusként Sárbogárdon az evangélikus közösség pásztorolásában és missziói küldetésben. Beszélgetésünk során kibomlik, hogy miként jelentik élete cölöpeit Jézushoz való ragaszkodása, felesége és gyermekei, valamint jelenlegi hitoktatói szolgálata Székesfehérváron.
A Magyarországi Evangélikus Egyház Evangelizációs és Missziói Bizottságának közleménye
Hisszük és valljuk, hogy Isten ma is aktívan munkálkodik egyházunkban, és Szentlelke által folyamatosan hív bennünket a megújulásra, a bátor tanúságtételre és a szolgáló jelenlétre. Az elmúlt évben bizottságunk egy missziói látást fogalmazott meg azzal a vággyal, hogy a templom ne csupán istentiszteleti tér, hanem valódi otthon legyen, az otthonok pedig a hit, az imádság és a szeretet helyei lehessenek.
2026. február 14-én Házasság heti zenés istentiszteletet tartottak Budapesten a Józsefvárosi Evangélikus Egyházközség templomában a Talentum trió közreműködésével.
Idei Házasság heti interjúnkban Ittzés András matematikus, egyetemi docens, valamint tanár felesége, Szilvia mesél különbözőségek és hasonlóságok hatása alatt kiformálódott közös életükről. A házaspár számára fontos evangélikus elődeik öröksége, ami az egyházban, gyülekezetükben való aktív jelenlétük által is hangsúlyt kap.
Ordass Lajos evangélikus püspök (1901–1978) születésének 125. évfordulóján meghallgatásra ajánljuk az Evangélikus Missziói Központ által korábban CD-ken kiadott archív felvételeket.
Egy harmonikus evangélikus-katolikus vegyes házasság, és benne öt gyermek felnevelése: nagy áldás. Hasonlóképpen áldás a gyülekezeti közösségben való szolgálat, és annak támogatása veszteségek idején. Véghné Pozsgai Olga tanárnő Istenben gyökerező életének megéléseit osztja meg velünk.
Február 14-én 17.00 órától egyházunk házasság heti ünnepi istentisztelete igével, énekkel, imádsággal és áldással
Igehirdetéssel szolgál: Deák László esperes, kispesti evangélikus lelkészZenei szolgálat: Talentum Trio
A templom a Magyarországi Evangélikus Egyház országos székházának második emeletén található.Bejárat a Szentkirályi utca felől, cím: 1085 Bp., Szentkirályi utca 51.
Távolabbi tájakra tekintünk ki műsorunkban, amikor először a Kenyában folyó missziós munkáról hallhatnak, majd Indonéziából hoz egy történetet második megszólalónk. Vendégeink: Bálintné Kis Beáta, az Evangélikus Külmissziói Egyesület önkéntese, Afrika referense és Nur Silaban, Magyarországon élő indonéz evangélikus asszony.
Készítette: Erdészné Kárpáti Judit és Győri Gábor Dávid