Kőháti Dorottya
Bármerre is járjunk az országban, így május-június táján gyakran látunk ünneplőbe öltözött diákokat az utcán. Érettségizők. Óhatatlanul saját ifjúkori emlékeinket idézik fel - legyünk akár öt, tíz vagy éppen ötven évvel túl a nagy megmérettetésen. "Hogy is volt akkor?"
Letöltés: 2010-06-11.mp3(1,31 MB)
Igen, például akkor, amikor még nem volt Internet, következésképp letölteni sem lehetett volna a másnapi matek érettségi feladatsort. Sem mobiltelefon, amelyre egy jóakaró sms-ben megküldte volna a titkos adatokat - de azért a vizsga előtti estén a "mi időnkben" is híre járt az utcánkban, hogy másnap "bizonyosan" Adyra és Kosztolányira számíthatunk... Persze, nem úgy lett, de legalább némileg megnyugodtunk... Nem volt emelt szintű érettségi sem - aki továbbtanulni szeretett volna, jól tette, ha bőven tartalékolt energiát az újabb fordulókra is. És persze se szeri-se száma nem volt azoknak a bombabiztos tippeknek, amelyekkel a tanár orra előtt is lehet puskázni, mert hát ugye ki tudja fejben tartani négy év tananyagát... Érettségizni tehát mindig is kaland, izgalom volt, még ha azokban a napokban szívesen ki is hagytuk volna a nagykorúvá avatás, a számonkérés eme klasszikus formáját.Miért is jutott ez eszembe? Nem (csak) nosztalgiázni akarok. Egy gondolat jár a fejemben, róluk, a ma már talán kicsit irigyelt érettségizőkről jutott eszembe. A nagy nap előtti utolsó tanítási órán véste szívünkbe osztályfőnökünk: "Ne féljetek. Higgyétek el, ez lesz életetek legkönnyebb vizsgája. Ennél csak nehezebbek jönnek." Hittük is, nem is. Pedig, azóta tudom, igaza volt...
Nem egyetemi, főiskolai számonkérések, nyelvvizsgák, munkahelyi felvételi interjúk, szakdolgozat-védések tettek túl azon a bizonyos, akkor hatalmasnak és félelmetesnek tűnő "elsőn". Hanem egészen más, nem várt, de személyesen nekünk szóló, maximálisan megoldandó próbatételek. Vizsgák, amelyeken nem ünneplőben, átéjszakázott tanulások után, precízen kidolgozott tételsorokkal a kézben jelentünk meg. Hanem csak úgy jöttek, sokszor váratlanul, felkészületlenül, hirtelenül vagy ijesztően, és nem volt előlük menekvés. Ki-ki tudja legbelül, számára melyik volt az igazi, a legnagyobb, a nagybetűs megmérettetés.
Meg kell felelni, fel kell nőni feladatokhoz, ép ésszel, emberként, teljes szívvel-lélekkel tenni, amit kell, akkor is, ha nehéz, ha keserves, ha fáj. Mert arra teremtettünk, hogy az életet, annak minden velejárójával együtt, elvegyük Isten kezéből.
Vizsgák; emberi próbatételek, ahol számot kellett és kell adnunk arról, kik vagyunk, mit tanultunk, mit hoztunk magunkkal, s mivé leszünk. Persze bukások is, "rosszul kihúzott tételek" is várnak, de erő is, öröm is, siker is. Ma már tudom ezt, és nem félek, mert "vizsgáimon" ott van velem valaki: aki Tanítóm az életben - az örök Érettségik iskolájában...
