Hulej Enikő
Van egy macskám. Gyönyörű, okos, koromfekete cica. Sok örömöt okoz, de időnként előfordul, hogy "összeakasztjuk a bajuszt". Újabban azért, mert rendre hordja nekem az egereket.
Letöltés: 2010-05-14.mp3(1,86 MB)
Azzal nincs bajom, hogy járja a határt és elcsípi a kis rágcsálókat, hiszen ez a dolga, ezt kódolta belé a Teremtő. De az már szörnyen kiborít, ha elhozza nekem a szerzeményeit. Lelkesen beszalad az előtérbe, szájából kilóg az élő egér, és így célozza be a lakásajtómat. Szerencsére eddig mindig sikerült útját állni, a lépcsőig se jutott el. Söprűvel és heves szívdobogással (merthogy nagyon félek az egerektől) próbálom meg ilyenkor kifelé terelni. A cicus persze nem érti, mi bajom van. Döbbenten néz rám, és szinte hallom a gondolatait. Miért nem örül a gazdi, mikor ő ilyen ügyes volt, és tette a dolgát?
Macskám értetlenkedése eszembe juttatja, hogy mi, emberek is gyakran élünk át hasonlót. Amikor kedveskedni akarunk valakinek, s a legjobb szándékkal teszünk valamit, talán pont az ellenkezőjét érjük el: a másik nem örül, megbántódik, érezteti, hogy terhére vagyunk. Amikor felköszönt az unokánk és hoz valami drága ajándékot, mi talán azt mondjuk: minek költöttél, inkább segítenél bevásárolni vagy takarítani! Amikor barátunk életét próbáljuk könnyíteni azzal, hogy megóvjuk egy kudarctól, ő nehezményezi, amiért beavatkoztunk az életébe. Vagy amikor Istennek szeretnénk a kedvében járni: olyan döntéseket hozni, olyan véleményt képviselni, olyan úton járni, amely az Ő akaratával egyezik, de ez nem sikerül... Mi a gond? Hol hibáztunk?
"Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim - így szól az ÚR. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál." (Ézs 55,8)
A macska nem érti, hogy nem az a baj, hogy megfogta az egeret, s még csak nem is az, hogy ezt büszkén megmutatja a gazdájának, hanem egyszerűen arról van szó, hogy a rágcsálónak semmi keresnivalója nincs a lakásban. Úgy tűnik, hiába próbálom ezt megértetni vele. Képtelen felfogni. Túl magas ez számára.
Isten gondolatai, útjai is sokkal magasabban vannak, mint a mieink. Sokszor mi sem értjük. Erőlködünk, értetlenkedünk, igyekszünk, vitatkozunk, imádkozunk, de meghaladja értelmünket. Alázattal be kell ismernünk, hogy a Mindenható dolgai túl magasak számunkra. Mit tegyünk hát?
Ismét a cicus viselkedése igazít el. Egy-egy ilyen utcára való kipenderítés után is mindig visszajön. Én örömmel fogadom, ő pedig lelkesen fészkeli be magát az ölembe, és lökdösi a kezemet jelezve, hogy itt az ideje a simogatásnak, fejvakarásnak...
Nem esem kétségbe, ha azt tapasztalom, hogy a másik ember nem úgy fogadta kedveskedésemet, ahogy szerettem volna - akkor is odamehetek hozzá, megölelhetem, szerethetem. S nem roppan meg a hitem, ha szembesülök azzal, hogy az én gondolataim nem azon a szinten vannak, mint az Úréi - akkor is hívogat és szeretetével átölel. Hisz a gyermeke vagyok, és Fiát adta értem.
