Készítette: Erdészné Kárpáti Judit

„A sok emberi nyomorúsággal és a sötétséggel szemben szólal meg az evangélium” – fogalmaz Gáncs Péter nyugalmazott evangélikus püspök, akivel a 2020-as, korlátozott módon lezajló ünnepben is ott rejlő áldott lehetőségekről és örömről beszélgettünk.
Hiszen a karácsony nem is annyira „Csendes éj”-ről szól, mint inkább arról, hogy megszólal az Isten, vendégünk szavai szerint.