Készítette: Szeverényi János
Vallási, világnézeti kérdésekben nyújt fogódzót, eligazodási pontokat az Apológia Kutatóközpont. Megálmodója és igazgatója, dr. Szalai András valláskutató személyes tapasztalatokkal rendelkezik a buddhizmussal és különböző keresztyén irányzatokkal kapcsolatban, és folyamatosan kutatja a hazánkban és a világon jelen lévő kisebb-nagyobb vallási csoportokat. Doktori disszertációját az iszlám kereszténységről alkotott képéről írta.
Az interjú rövidebb, rádióműsorunkba került változata:
Második interjúnk tartalma:
Dr. Szalai András tanulmányaiban, könyveiben számos ismertebb és kevésbé ismert vallási csoport, mozgalom tanításait vizsgálja, mutatja be, leleplezve azok tévedéseit, elhajlásait. Három éven át kutatta a Jehova tanúi vallásszervezetet, amelyről külön szó esik interjúnkban. Terítékre kerül ezen kívül, hogy miért van jelen annyi szakadás a felekezeteken belül is, és hogy mire érdemes felfigyelnünk, ha egy közösséghez készülünk csatlakozni.