Honlapunkon újranézhető az Ez az a nap! 2020. július 18-ai öt órás online közvetítése a Puskás Arénából és a közreműködők videó-bejelentkezéseiből.  

 

Az Ez az a nap! mozgalom és rendezvénysorozat 20 évvel ezelőtt azzal a látással indult el útjára, hogy a jövőben egy nap régiónk legnagyobb és legjelentősebb stadionjába – a Népstadionba – gyűjtse össze a magyarországi és az európai keresztényeket, kifejezve felekezeteken átívelő összetartozásunkat. Az elmúlt években rendezvényeinken több százezren vettek részt az egész Kárpát-medencéből, a színpadokon pedig több mint 30 nemzet képviseltette magát.

Hisszük, hogy az összegyűjtés ideje van, Isten össze akarja gyűjteni az ő népét minden korosztályból, felekezetből és nemzetből. A járványhelyzet miatt 2020-ban online tartottuk meg az Ez az a nap!-ot, személyesen pedig 2021. július 24-én találkozhatunk. Bízunk benne, hogy ez a nagyszabású dicsőítő rendezvény a Kárpát-medence legnagyobb közös kiáltása lehet az ég felé az újonnan felépült Puskás Arénában. Egy hangként szeretnénk dicsőíteni Teremtőnket és imádkozni nemzetünkért valamint bizonyságot tenni Jézus Krisztusról, aki az út, az igazság és az élet.

Forrás: ezazanap.hu

 

Teljes online közvetítés:

   

Összefoglaló az alkalomról:

   

Egyes külön megtekinthető zenei és igei szolgálatok (folyamatos feltöltés alatt):