Szinte minden szál hozzá fut vagy érinti őt, ha egyházunk könnyűzenei életének technikai, szakmai támogatásáról van szó. Ha kábelre, hangosításra, hangszerbeszerzési tanácsra, gitároktatásra van szüksége evangélikus fiataljainknak, lelkészeinknek, hozzá érdemes fordulniuk.
Maci, polgári nevén Huszák Zsolt hobbiból, lelkesedésből, de az utóbbi évtizedben evangélikus ifjúsági referensként hivatásszerűen is kapható volt minderre. Örömmel állítja tapasztalatait, technikai, zenészi-énekesi szaktudását Isten szolgálatába, legyen szó akár a Szélrózsa hangtechnikai rendezéséről vagy ifi-együttesek menedzseléséről. Dalszerzéssel és hangszereléssel is 25 éve foglalkozik. A Korálsziget legújabb lemezfelvételén találkoztunk Cinkotán, az Evangélikus Missziói Központ – Magyar Evangélikus Rádiómisszió hangstúdiójában.
Mióta zenélsz, honnan ered a zene szeretete az életedben?
Édesanyám elmesélése alapján már 3-4 évesen fújtam a rádió mellett a dalokat az akkori sztárokkal. Arra is emlékszem, amikor 8-10 éves voltam, és a nagyapám először adományozott egy-két lécet, kalapácsot és szöget, hogy valamit barkácsoljak, én pedig gitárt készítettem. Általános iskolás koromban kaptam először kölcsön egy gitárt, amit pengetgethettem otthon. Gimnazista koromban – igaz, autodidakta módon, de – már sokat foglalkoztam zenével, gyakoroltam, elkezdtem keresgetni a saját hangomat, hangzásomat. A keresztény könnyűzenében az elmúlt 25 évben veszek részt.
Hogyan jött be az életedbe a keresztény könnyűzene? Hogy ismerted meg Istent?
Mezőberényben nőttem fel, ott érettségiztem az azóta evangélikus intézménnyé lett Petőfi Sándor Gimnáziumban. Ezután feljöttem Budapestre szakmát tanulni.
Pesten csatlakoztam egy amatőr színjátszó csoporthoz, ahol összebarátkoztam egy fiúval, akivel elkezdtünk együtt zenélni. Amíg én a kötelező sorkatonai szolgálatot teljesítettem, ez a barátom valami módon bevonzódott a mátyásföldi református gyülekezet ifjúsági körébe, ahova engem is hívogatni kezdett leszerelésem után. Mivel ezt a barátomat nagyon szerettem, elmentem, és ott is ragadtam köztük. Ehhez kötődik a keresztény könnyűzenei indulásom, hiszen ott alakítottunk egy zenei csapatot Tandem néven.
Az ifjúsági órákon valóban nagy szeretet munkált közöttünk, nagyon sok hitbeli élményt gyűjtöttünk közösen. Rácsillanhatott a szemem, hogy itt a zeneszeretetem kaphat egy jó medret. Isten áldásával olyasmit adhatok az embereknek, aminél szebbről nem is álmodhatnék.
Hogyan születtek az első dalaitok?
Kezdettől saját dalokkal indultunk, nagyon ambíciózusan. Születtek suta dolgok is, de mi nagyon szerettünk volna jó „edényei” lenni Isten ügyének. Úgy érzem, kaptunk jó néhány olyan dalt Istentől, ami a mai napig érvényes és életszerű.
Megtanultam eközben, hogy akkor lesz valami jó abból, ami bennem van, ami meg akar születni, ha odaállok Isten elé, és teljesen kinyitom magamat előtte. Nem kozmetikázok, nem keresek szinonimákat kellemetlen kifejezésekre. Engedem, hogy az jöjjön ki, amit Isten valójában mondani akar. Így válik hitelessé a dal. Rajtam – tapasztalataimon, gyengeségeimen, méltatlanságomon – átszűrve.
Mégis, hogyan születnek meg benned az énekek?
Ez teljesen vegyes, de általában egyszerre jön a szöveg és a dallam. Egy bizonyos „terhelés”, nyomás jön a lelkemre, ami érzékelteti, hogy valamit ki kellene énekelni.
Amikor először éreztem azt, hogy én ahhoz az Istenhez akarok tartozni, akinek köze van hozzám, kigondolt, teremtett, megajándékozott, akkor tördeltem a kezem, hogy hogyan is fogom kifejezni a hálámat mindezért. Külön hálára indított és örömmel töltött el, amikor felfedeztem, hogy nekem a zenében van lehetőségem Isten szolgálatára.
Sokkal inkább szolgálhatom így, mint egy szószékre állva vagy például diakóniai szolgálatban. Ezekre nem vagyok alkalmas. Viszont szerintem egy jól megfogalmazott dalszöveggel és egy hozzá igazított, a szöveget erősítő, kontúrozó dallamvilággal is el lehet érni azt a tartalomátadást, amit egy jó prédikációval.
Miről szólsz dalban a legszívesebben?
Mindig olyan dolgokról, amiket aktuálisan a szívemben hordozok, de akár régmúlt történetekről is, ha a tanulságuk, üzenetük épp most lett világos. Mindenesetre amióta először álltam oda Isten elé úgy, hogy nagy nála volt a szívemben és gitár a kezemben, attól fogva nem tudok másról írni, mint Róla. Minden dalban megjelenik az a viszony, amit kettőnk között van. A vákuum, amit akkor érzek, amikor eltávolodtam Tőle, vagy az öröm, amikor olyat adott, ami örök életre Hozzá köt. Nem tudok másról írni, mint hogy milyen az Istennel élni.
Hozzávetőlegesen hány keresztény könnyűzenei csapatban zenéltél az utóbbi évtizedekben?
Nem tudom összeszámolni, több mint egy tucatban. Ez főleg abból adódik, hogy az utóbbi tíz évben a Magyarországi Evangélikus Egyház ifjúsági referenseként még többet foglalkozhattam keresztény könnyűzenével, mint korábban bármikor. Rengeteg tábor és képzés van mögöttem társaimmal együtt. Sok-sok fiatal találta meg azóta ugyanezen a területen a saját helyét, és szolgál egyházi és civil alkalmakon.
Pár napja jöttünk haza Stuttgartból a Kirchentagról, ahol tanítványaimat hallhattam utcazenélni. Kimondhatatlan öröm volt számomra hallani azt, hogy minden rendben van: helyén van a szívük és ráadásul nagyon jól is zenélnek. Az pedig, hogy néhány nótára meg is hívtak a csapatba, eléggé jól esett.
Szerinted miben változott a keresztény könnyűzene szerepe, helye egyházunkban huszonöt év alatt?
Apró részleteiben nagyon sokat. Amikor én voltam huszonéves, az egyház nem adott erre a területre olyan infrastruktúrális és anyagi támogatást, mint ma. Hozzáteszem, hogy ez még mindig kevés – vállalva, hogy szívesen vitázom erről a kérdésről bárkivel.
A könnyűzene ebben a környezetben az egyik olyan eszköz, amivel a legkönnyebb a fiatalokat nemcsak elérni, hanem integrálni is. Minden tizenéves fiatal életében eljön az az időszak, amikor „rock and roll style” akar lenni, előkerül egy gitár vagy egy dob, és fontos nekik, hogy kipróbálják magukat ebben. A keresztény fiatalok esetében is pontosan így van ez.
A keresztény könnyűzene nagyon alkalmas arra, hogy gyors eredményt hozzon. A fiatalok elé téve egy jól megírt, az üzenetet helyesen tartalmazó ifjúsági dalt, megtanítva hozzá néhány akkordot, nagyon hamar tapasztalhatjuk a dolog identitást formáló erejét. Érzik: „De jó, nekem itt helyem van, ebben a dologban nekem szerepem van”. Ezek a gyerekek nem kikonfirmálni fognak, hanem bekonfirmálnak az egyházba. Rengeteg ilyen példát ismerek, de még nem eleget.
Mire lenne szükség a könnyűzene helyes használata érdekében?
Az eszköz mivoltát kellene tudatosítanunk. Emellett rengeteget lehetne fejlődni abban, hogy olyan dalokat írjunk, és olyan tartalmat helyezzünk bele a könnyűzenei környezetbe, amik az egyház teológiájával összeegyeztethetők. Ezen a téren nincs nagy baj, de megesik, hogy innen-onnan bekerül a gyülekezeti gyűjteményeinkbe olyan ének is, amely nem felel meg ennek. Sokat foglalkozom ezért azzal, hogy a fiatalok által kedvelt ún. dicsőítő dalok sokszor magyartalan, énekelhetetlen, tartalmilag gyengécske szövegét saját fordítással cseréljük le. Erre is érdemes időt, energiát, infrastruktúrát szánni.
Tanítod még gitározni a fiatalokat?
A kezdeti, 90-es évekbeli MEVISZ-es táborokban volt az a fő csapásirány, hogy azt a pár akkordot és néhány pengetést, ami az ifjúsági énekek kíséretéhez szükséges, megtanítsuk minél biztosabb kézzel használni.
A 2006-tól 2011-12-ben megrendezett táborokban már sokkal komplexebb munka folyt. Ezek alapvetően könnyűzenei táborok voltak. Egy általános rock zenekari formáció hangszereit tanítottuk, tehát dobot, billentyűs hangszereket, gitárt, basszusgitárt, éneket, zenekari gyakorlatokkal.
Én ma már a tanításnak inkább ezt a dimenzióját csinálom. Egy egész csapattal ülünk le, és azt a gondolkodásmódot tanuljuk, hogy hogyan kell együtt zenélni, amikor az egyiknek ilyen, a másiknak olyan hangszer van a kezében. Ki, mikor, mit csináljon, hogyan figyeljen a többiekre. A cél egy hangszeres együtt-játékból egy egységes produkciót fabrikálni, ami aztán a hallgatóság oldalán megteszi a hatását: be tud mászni a füleken keresztül a szívekbe. És ha ez Istennek is kedves, akkor a többit Ő „elintézi”...
Erdészné Kárpáti Judit
Forrás: Evangélikus Élet, 2015. július
