Ifj. Szeverényi Barnabás a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosa. 2018-ban Junior Príma-díjat kapott, 2019. március 15-én a Magyar Bronz Érdemkeresztet vehette át kiemelkedő szakmai munkája elismeréséül. Húsvét és pünkösd között apropót adott a beszélgetésünknek a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös produkciója, a Csíksomlyói Passió, amely Krisztus szenvedéstörténetét összművészeti alkotásként tárja a közönség elé.
Békésről, egy kis dél-alföldi városkából származol. Mit hoztál a családodból a hivatásodhoz?
Szüleim mindketten tanárok; talán a rajtuk látott mentalitást, tartást, megfelelni akarást tudtam a táncomba, előadásaimba beépíteni. Gyerekként is sok próbánk volt, korán mentem, későn jöttem, de ők mindig támogattak, és engedték, hogy ezen az úton járjak. Végül a tánc iránti szeretetem idáig fajult.
Hány éves voltál, amikor megszeretted a néptáncot?
Első osztályos voltam, amikor Sztankó Károly bácsi bejött az iskolába és javasolta, hogy induljon el egy néptánc szakkör. Erre beiratkoztam én is. Aztán nyolcadikos koromban hívta Farkas Tamást, hogy tartson nekünk órát, hogy jobban fejlődhessünk. Csak pislogtam a táncórákon, hogy ilyen improvizatív módon, ilyen jókedvvel is lehet táncolni. Ezután kerültem a békéscsabai Bartók Béla Szakgimnáziumba néptánc tagozatra.
Mi kell egy gyereknek ahhoz, hogy éppen a néptáncot kedvelje meg? Manapság több iskolában van kötelező néptánc oktatás, amit pont a fiúk szoktak kevésbé kedvelni.
Ez nem egy modern, menő dolog, ami vonzó lenne a gyerekek számára. De ha összegyűlik egy jó kis csapat, ha jó a tanár, jó hangulatúak a foglalkozások, a rengeteg közös élmény megfog egy gyereket. Aztán ahogy egyre többet gyakorol az ember, egyre ügyesedik, már a tánc öröméért is csinálja.
Mi módon tudtál kiemelkedni az alapvetően csoportosan „űzött” néptáncban? Több díj után talán kérdezhetem ezt így.
Szerencsés találkozás, ha valakinek van adottsága valamihez és úgy hozza az élet, hogy pont azzal a tevékenységgel fut össze, és még meg is szereti. Ez a tánc iránti szeretet vitt előre. De kell hozzá jó pedagógus is, aki ezt az érdeklődést szakmailag is tudja támogatni. Egy idő után látszott a sok gyakorlás eredménye, észrevettek, szóló táncokat kaptam, szóló versenyekre vittek.
2012-ben kerültél a Magyar Nemzeti Táncegyütteshez.
Érettségi után Békéscsabán elvégeztem egy táncos OKJ-s képzést, és a vége felé már elkezdtem gondolkodni, hogy jó lenne Budapestre kerülni. A pozsonyi Ifjú Szívek Táncszínház is felvételt hirdetett, oda is felvettek, de végül jött egy lehetőség, ifj. Zsuráfszky Zoltán – a mostani főnököm fia – Baranyai Balázzsal elindított egy teljesen új táncszínházat. Egy évig dolgoztam ott. Nagyon inspiratív munka volt, ami felkészített a hivatásos pályára. Sajnos egy év után szétesett ez az együttes. Elpanaszoltam egy ismerősnek, hogy helyet kell keresnem. Másnap felhívott id. Zsuráfszky Zoltán, behívott, hogy megnézzen, és a következő hónaptól elkezdtem a munkát a táncegyüttesénél.
A Csíksomlyói Passió előadást a Nemzeti Színházzal közösen készítettétek el, és már több éve előadjátok.
2017-ben készült, Vidnyánszky Attila rendezte, Zsuráfszky Zoltán és felesége Vincze Zsuzsanna koreografálta ezt az előadást.
Ennek a születését hogyan éltétek meg ti, táncosok?
A színészek és a tánckar is érezte, hogy ez egy mélyebb darab, ezért mindenki kicsit más lelkülettel állt hozzá, mint a korábbi munkáihoz. Minden előadás előtt – amit persze máskor is teszünk – ráhangolódunk az aznapi műsorra, de itt kicsit másképp, mélyebb átadással kezdtük az előadásokat.
Mennyire hat rátok a szöveg, illetve mennyire értelmezhető? Néhol elég archaikus nyelvezetű.
Megtartottunk olyan szavakat, amelyek jelentése első hallásra számunkra is kérdéses volt, de hamar megszoktuk ezeket, és azt gondolom, hogy a nézők számára is érthetővé váltak.
Az előadás lényegében a passiótörténet feldolgozása?
Igen. Vidnyánszky Attila nagyszerűen rendezte meg. Néhol kicsit megszakítja az eseményeket, például Berecz András elmond közben egy történetet. Vannak nagyon erős drámai pontjai a passiónak, olyan szövegek, ahol én is mindig meghatódom. Ráadásul nagyon jó színészek játszanak benne.
Téged a történet melyik része fog meg leginkább?
Az egyik, amit nagyon szeretek énekelni: „Hát nagykedden mit fogsz tenni, szent Fiam, mit fogsz szenvedni?” Mária kérdez és felel a fia, sorra a nagyhét napjaira. Az énekünk és zene kíséri ezt egyre hangosabban. A húsvéti feltámadás említése ennek a csúcsa, akkor lassan felemeljük, majd leengedjük a lányokat. Ez egy igen hatásos rész.
Neked a kifejezésmódod a szöveg helyett is inkább a tánc?
A táncosoknál kialakul egy fejlettebb gesztusrendszer. Számunkra kihívás és feladat, amikor néha nekünk is meg kell szólalnunk ezekben a darabokban.
A Csíksomlyói Passióban te játszottad Dávid király szerepét. Hogy kerül ide egy ószövetségi szereplő?
Úgy történik ez, hogy Isten kérdéseket tesz fel, hogy mi legyen az ő szent Fiával. Több bibliai szereplőt behív, akik mind azt mondják, hogy sajnos keresztre kell feszíteni és meg kell halnia. Így kerül bele Dávid király, de Ábrahám és Noé is megszólal. Én Dávid királyként szintén kimondom, hogy ez lesz a vége. Én vagyok az utolsó, aki felteszi az i-re a pontot, és ezután megfogjuk a keresztet, és visszük.
A passiójátékot egyébként felvittük a csíksomlyói kegyhelyre, tíz-tizenötezer ember gyűlt össze ott fent. Utána elénekeltük a Magyar Himnuszt és a Székely Himnuszt, a Boldogasszony Anyánkat. Szép nap volt az életemben.
Megvan a gyümölcse a rendkívüli energiabefektetésednek, hiszen évek óta elismerésekben részesülsz. 2015-ben megnyertél egy ösztöndíjat, 2018-ban következett a Junior Príma-díj művészet és közművelődés kategóriában.
Ez tényleg egy nagy elismerés, ami inspirál, hogy még motiváltabban csináljam a munkámat, és megerősített abban, hogy jó úton járok.
2019. március 15-én vehetted át a Magyar Bronz Érdemkeresztet kiemelkedő szakmai munkádért. Mikor tudtad meg, hogy díjazott leszel?
Előtte két héttel kaptam egy e-mailt. Nagy élmény volt ott ülni az összesen nyolcvan-száz díjazott között, ahol szerintem én voltam az egyik legfiatalabb.
Elsőként a békési hírek között olvashatunk a díjaidról. Hogy tekintesz a szülőföldedre?
Nagyon szeretek hazamenni. Ezektől a díjaktól nem tekintem másnak magam. Ha hazamegyek, találkozom a barátaimmal és a testvéreimmel, és persze gratulálnak, hogy ügyes vagy tesó, de nem ez számít, hanem a barátság és a szeretet.
A Nemzeti Táncegyüttessel voltál már külföldi turnékon is. Nem csapott meg annak a szele, hogy a karrieredet illetően nagyobb távlatokban gondolkodj?
Itt jól érzem magam, jó a társaság, megkapjuk a lehetőségeket és egyelőre nem vágyom külföldre úgy, hogy ott le is telepedjek.
Amerikában az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulója kapcsán készült előadással jártatok kint. Mi a legújabb előadásotok témája?
Két új darabunk van idén. Az egyik a Magyar hősök, csaták, szerelmek. Ehhez készültek teljesen új koreográfiák, és korábbi Zsuráfszky Zoltán-darabokból átemelt, átalakított részek is vannak benne. Dózsáról, Benyovszkyról, a Rákóczi-korról, a világháborúról szóló darabokat is játszottunk korábban. Ezek most összeálltak egy magyar történelmet átölelő nagy műsorrá. A másik pedig egy gyerekeknek szóló darab Mátyás király történeteiből.
Mik a terveid a tánc kapcsán?
Rövid távon az, hogy megfeleljek magamnak és tudjak értéket átadni a színpadon. A művészetek lényege, hogy valamit magunkból odaadjunk, értéket teremtsünk és azt megfoghatóvá tegyük. Lassan érik bennem a gondolat, hogy valamilyen koreográfiai munkát is elkezdjek, egy saját alkotást színpadra vigyek, de ez egyelőre csak érlelődik bennem.
Erdészné Kárpáti Judit
evangelikus.hu, 2019. július 5.
