Indián néhány éve Budapesten él a maga által felépített házikóban, egy garázssor és egy vasúti töltés között. Fenntartja saját magát. Szinte naponta jár az aluljáróba énekelni, zenélni, hétvégenként pedig piacra árulni. Élete társa egy kis kutya, Tarzan, aki mindenhová elkíséri őt.
Kérlek, beszélj a gyermekkorodról!
Kisvárdán születtem 1968-ban. Édesanyám csecsemőkoromban elhagyott. Három-négy évig Nyírteleken, nevelőszülőknél éltem, akikről sokáig azt hittem, hogy édes szüleim. Később beadtak Balkányban a gyermekotthonba. Onnan Berkeszre kerültem. Ott egyszer megkérdeztem, hogy én miért nem kapok csomagot, hiszen nekem is van anyukám. Erre kaptam egy pofont, és ezután többet nem érdeklődtem.
Az egy fizikai pofon volt?
Igen, engem sokáig ütöttek-vágtak az akkori nevelőtanárok. Az osztálytársaim is sokszor kigúnyoltak, cukkoltak, hogy megint ki fogok kapni. Reggelente úgy keltem fel, hogy tudtam, ma is meg fognak büntetni, csak még nem tudom, hogy miért.
Mivel ütöttek?
Egy karosszék oldaltámlája kiesett, és a nevelő azzal verte a fejem, kezem, lábam. A másik pedig azt élvezte, ha tornáztathat. Sokszor nem bírtam lemenni a földszintre a vacsorához, úgy fájt mindenem. Egyszer azért kaptam egy nyakast, mert ilyen állapotban leestem a lépcsőn. A legszörnyűbb emlékem az, amikor nálam maradt a varrótű. Kötelező volt megvarrni az elszakadt holminkat, és ehhez a nevelőtanártól kellett tűt, cérnát kérni. Amikor végeztem, betűztem a tűt a pizsamám gallérjába, aztán elfelejtettem leadni. Mentünk le a földszintre vacsorázni, és félúton Erzsike néninek eszébe jutott, hogy a varrótű nálam maradt. Megfogta a grabancomat, és azt kérdezte, hogy miért nem adtam le. A helyiség hátsó részébe, a fürdőszobába vitt. Kivette a galléromból a tűt, és elkezdte szurkálni a fejemet. Védekezésül a kezemet a fejemre tettem, és egyszer csak azt vettem észre, hogy csupa vér. Ettől a látványtól szerintem ő is megijedt. Csak annyit mondott: „Mosakodjál meg, és takarodj föl a szobába, ma sem eszel.” Más törvények voltak akkoriban.
Elmondtad, hogy amikor nem kaptál vacsorát, kisétáltál az erdőbe.
Elmentem a nagypálya melletti erdőbe, és a szemétdombon keresgéltem valami ehetőt. Találtam egy törött befőttesüveget. Szilvabefőtt volt benne. Penészes volt, de letöröltem, és ettem. Ízlett, és azt gondoltam, hogy én eszem a legfinomabb vacsorát. Egyszer találtam egy kis téli csizmát, és magammal vittem. Erzsike néni megkérdezte, hogy honnan vettem. Mondtam, hogy a szemétdombon találtam. Verést kaptam érte, és a kiscsizmát odaadta annak a gyereknek, akivel sosem voltam jóban.
A kiskori nevelőszüleidről semmit nem tudtál meg később?
Amikor Berkeszről elkerültem a szakmunkásképzőbe, akkor újra érdeklődtem irántuk. Lehetőség volt átmenni Tiszadobra a gyermekotthonba, és aki a nyolc általánost ott elvégezte, az jelentkezhetett szakmunkásképzőbe. Én voltam az első, aki azonnal jelentkezett. Nem a szakma érdekelt, csak az, hogy elkerüljek Berkeszről. Szobafestőnek jelentkeztem. Az első évben kaptam egy kedves nevelőtanárt, Ica nénit, aki kérésemre érdeklődött a hivatalnál, hogy mi lett a nevelőszüleimmel, akikről én még akkor is azt hittem, hogy az édes szüleim.
A biológiai szüleidről tudsz-e valamit?
Nagyon fiatalon szült édesanyám. Nyolc gyereket hozott világra. Édesapám sokat vesztett kártyán, adósságai voltak. Emiatt voltak anyagi gondok a családban. Egyszer Berkeszen rendeztek testvértalálkozót, és akkor ott Erzsébettel meg még egy gyerekkel találkoztam, akik állítólag a testvéreim, de soha többé nem hallottam róluk. Ica néni egyszer próbált segíteni, hogy felvegyem a kapcsolatot Erzsébettel, de ő ezt visszautasította. Áldom az Urat, hogy így történt, mert az intézetben azért rá voltunk szorítva a tanulásra. Tiszadobon találkoztam olyan emberekkel, művészekkel, akiktől sokat tanultam. Hogy hogyan kell beszélni, hogy mit kell ahhoz csinálnom, hogy ne váljak bűnözővé, hogy fontos a kapcsolatokat ápolni, beszélgetni. Áldom Jézust ezért.
Most hol élsz, hogy tartod fenn magadat Budapesten?
Négy éve lakom egy magam által épített kunyhóban. Aluljáróba járok zenélni, hétvégén pedig piacra megyek eladni holmikat. Ebből tartom fenn magam és Tarzan kutyámat meg Cili cicát. Eleinte szobafestőként dolgoztam, aztán rossz társaságba kerültem. Rászoktam az alkoholra és a drogra. Nyolc év után a drogot sikerült letenni, de az alkohol húsz évig megmaradt. Dolgoztam az építőiparban, laktam munkásszállón, albérletben, hajléktalanszállón. Sok helyen kihasználtak, megloptak, megvertek, megaláztak. Belefásultam ebbe, hogy csak dolgozom, de nem jutok semmire. Új utat kerestem. Elkezdtem zenélni az aluljáróban, és egy hűvös őszi napon azt mondtam Tarzannak, hogy mától fogva nem iszom, megváltozik az életünk, és építek egy kis házat. Ha albérletet vagy szállót kerestem volna, akkor Tarzanról le kellett volna mondanom. Elkezdtem az összegyűjtögetett anyagokból megépíteni a kis kunyhót olyan helyen, ahol nem zavarunk senkit. Ez nem közterület, egy vasúti töltés és egy garázssor között van. Az első télen még három-négy paplannal takaróztam, hogy ne fagyjak meg éjjel. Később egy kedves jóakaróm segítségével kaptam egy kályhát.
Tarzant sokat emlegeted, ki ő a te életedben?
Ő egy csodálatos kis kutya, akit féléves korában kaptam. Előtte volt egy palotapincsim, aki megszökött, amikor egy barátomra bíztam. Vigasztalásul kaptam Tarzant, akivel már több mint négy éve együtt vagyunk. Akárhová megyek, ő jön velem. Együtt zenélünk, piacozunk, együtt megyünk gyülekezetbe, boltba. Ő egy igazi társ. Segít is, mert jelzi, ha idegen jön. Sajnos vannak olyan hajléktalanok is, akik néha tudtom nélkül meglátogatnak és meglopnak, kifosztanak.
Te hajléktalan vagy?
Már nem érzem magam hajléktalannak, mert van otthonom. Nem könnyű ez a helyzet, de könnyebb annál, mint amikor sátorban laktam vagy az utcán, padláson, pincében.
Mi lesz veled, ha mégis megtisztítják ezt a területet, és felszámolják a kunyhódat?
Ez szörnyű csapás lesz nekünk. Azt mondják, hogy le fogják bontani.
Nem akarsz bemenni valamilyen szállóra?
Semmiképpen. Kisállattal nem is lehet bemenni. A dolgaimat, amiket összegyűjtöttem, nem tudom bevinni. Laktam már szállón, de nem bírtam sokáig. Vagy megloptak, vagy verekedésbe keveredtem, vagy újra alkoholizáltam. Nem akarok megint alkoholista lenni. Ha így alakul, akkor maradok az utcán. Talán történik valami. Elindítottuk a leszázalékolásomat a nyaki gerincsérvem miatt. Mint csökkent munkaképességű dolgozhatnék négy órában, és ha lenne valami fix jövedelem, akkor szociális alapon egy szoba-konyhához esetleg lenne esélyem hozzájutni. A zenélést sem bírom már mindig, mert nagyon fájnak az ízületeim.
Mit jelent neked a hit, Isten, Jézus?
Hiszem, hogy Jézus meghalt értem. Hordozta a bűneimet, fájdalmaimat, betegségeimet. Mindennap velem van. Hiszem, hogy mindent a drága mennyei Atyánknak köszönhetünk, mert napi szinten tapasztalom a szeretetét, kegyelmét, ő vigyáz rám. Volt, amikor nagyon sokat fáztam, éheztem, nélkülöztem, de ő soha nem hagyott el, mindig mutatott egy egyenes irányt. Az alkoholt is azért tudtam félretenni, mert ő megszólított, hogy ez így nem mehet tovább. Van, aki ezért kinevet. Nem érdekel, amikor azt mondják, hogy „hagyjad már, Indián!” Nem hagyom, mert ő sem hagy engem. Fizikálisan itt, a világban nagyon egyedül vagyok, de ha ő velem van, akkor nem érzem magam egyedül. Boldogan megyek haza a kisházba, mert az az ő ajándéka. Erőt ad, hogy a fájdalmaim ellenére menjek muzsikálni, ha másért nem, az ő dicsőségére. Gyülekezetbe ritkán járok, de az imádságot egy nap sem felejtem el. Egész úton, amikor megyek valahová, vele beszélgetek, őt kérem, hogy vigyázzon ránk. Érzem, hogy minden lépésemet vigyázza, mert békességem van benne, és így másnak látok mindent. Ez megfizethetetlen.
Hogy jutottál hitre?
Elsőéves szobafestő-tanuló voltam, amikor az egyik osztálytársam hívő lett. Kinevettük, de ő nem törődött velünk, elvonult, és Bibliát olvasott. Kijárt a faluba, házi gyülekezetbe. Nagyon erős hite volt. Néha én is kigúnyoltam. Istenkáromló voltam, mint a többi osztálytársam. Ha Istent szidalmaztuk, ő nagyon fel volt háborodva, és a védelmére kelt.
Eltiltották a vallásától, azt mondták neki, ha még egyszer kimegy a gyülekezetbe, kirúgják a szakmunkásképzőből. De titokban továbbra is olvasta a Bibliát. Még nem voltam hívő, de sajnáltam az osztálytársamat. Engem nem érdekelt a Biblia, én másban hittem. Szakmunkásvizsga után szereztem egy Bibliát. Sokáig állt az éjjeliszekrényemen, látható helyen, de soha nem olvastam bele. Évek teltek el, és sokszor eszembe jutott az osztálytársam. Pestre kerültem, és egy alkalommal a Nyugati pályaudvarnál, az aluljárójában arra lettem figyelmes, hogy Jézusról énekel egy kisebb csoport. Nagyon megérintett. Ekkor értettem meg, ki is ő valójában. A pásztoruk maga mellé hívta az embereket, akik befogadták Jézust a szívükbe. Odamentem én is. Ő imádkozott velünk, és elmondta, hogy Jézus értünk halt meg, hogy megmentsen, de feltámadt a halálból. Azonnal elhittem, nem is tudom, miért. Nem gúnyolódtam, hanem azonnal befogadtam Jézust a szívembe.
Ennek már több mint húsz éve, és azóta is mindennap imádkozom. De szomorú is vagyok, mert a hit mindenkié, mégis bántják a hívőket. Sokszor eszembe jut az osztálytársam, aki soha nem szégyellte a vallását. Találkoztam vele, és elmondta, hogy még mindig imádja Jézust, és gyülekezetbe jár. Ma már én sem szégyellem Jézust, hanem megvallom, hogy ő az én Megváltóm, gyógyítóm, szabadítóm. Csodálatos, hogy mi mindenben segített nekem. Nagyon sok nehézségen vezetett át, és mindent neki köszönhetek. Áldjad, én lelkem, az Urat!
Szeverényi János
Híd magazin, 2019. I. szám
A magazin megrendelhető:
