Márkus Tamás András református lelkipásztor, a Károli Gáspár Református Egyetem lelkésze, az őrmezői református gyülekezet lelkipásztora, az Evangelikál Csoport Egyesület alapítója és vezetője.
Hol nőttél fel, hogyan jutottál hitre?
Életem első éveit Fóton töltöttem, majd Budapestre költöztünk. Akkoriban Fóton Végh Tamás volt a református lelkipásztor, aki ébredési ember, erős missziós szemlélettel, igei prédikációkkal. A szüleim hívők, bár nem aktív templomba járók, és fontos volt nekik, hogy hitre neveljenek. A gyerekfoglalkozásokat nem nagyon szerettem, az istentiszteleti prédikációkat viszont szívesen hallgattam, és szerettem a lelkésszel hitkérdésekről beszélgetni. Később is magamtól mentem konfirmációs oktatásra, nem szülői nyomásra. Azoknak, akik belenőnek az egyházba, a megtérés pontos idejét sokszor nehéz meghatározni, de az én életemben is mindenképpen volt ilyen.
Mit értesz megtérés alatt, milyen egy megtért ember?
A megtérés szó kifejezi azt az állapotváltozást, ami történik velünk. Megváltozik az ember életének iránya, a motivációi, a prioritásai. Az egésznek a magja az Istenhez való viszony átalakulása: az ő fennhatósága alatt akarja az ember élni az életét, és nem úgy, hogy nem vesz róla tudomást, vagy lázad ellene. Minden ember – akár tudatában van, akár nem – úgy születik, hogy Istennel szembeni lázadó attitűd jellemzi. Nem kell ehhez gyilkosnak vagy tolvajnak lenni. Isten Szentlelkének csodálatos munkája nyomán egyszer csak átváltozik az ember, nem lázad többé, hanem elfogadja az ő fennhatóságát.
Aki gyerekkorában lát hívőket, hallja az igét, annak sokkal nehezebb a megtérését beazonosítani, mert már gyerekként is megérinti a Szentlélek a szívét. Aztán, ahogy nő, jönnek a kamaszévek, kisiklási lehetőségek, és úgy néz ki, hogy egy időre beárnyékolódott az, ami korábban elkezdődött. Ezután mintha újra oda kellene térni Istenhez, feleleveníteni azt a munkát, amit elkezdett bennünk. Nekem még egy harmadik odatérésem is volt a teológián, mert csak hangoztattam az Istennel kapcsolatos igazságokat másoknak és magamnak, de a szívem messze volt Istentől. Isten Lelke korán megérintett, de a „vetés” elég későn ért be.
Mit mondasz, ha egy fiatal megkérdezi, hogy miért térjen meg, miért jó az neki?
Mindannyian Isten képe vagyunk, lelkünk van és lelkiismeretünk, ez jelzi a Teremtővel való kapcsolatot, még akkor is, ha az megromlott. Önmagunktól nem tudnánk Istenhez fordulni, mert ehhez az ő természetfeletti munkája szükséges, de – ahogy Pál mondja – „nincs mentségünk”. Minden ember kapcsolatban van vele, hiszen az is egyfajta kapcsolat, amikor valakinek hátat fordítok. Arra próbálom rányitni a fiatalok szemét, hogy tudatosítsák, hogy hátat fordítottak Istennek.
Emellett az ember számára fontos, hogy hogyan lehet boldogabb, hogyan változhat meg minőségileg az élete, hogyan tudja jobban feldolgozni a problémákat, tragédiákat, haláleseteket. Ez is egy fontos kapcsolódási pont. Végül pedig az örök élet lehetősége. A posztmodern meg a poszt-posztmodern korban nincsenek olyan biztos alapok, mint korábban. Az emberek viszont nyitottak. Azok is, akik negatív érzelmeket táplálnak az egyházzal szemben.
Mennyiben tehet erről az egyház?
Azok felelősek ezért, akik méltatlanok voltak az egyházban az elhívásukhoz, nem töltötték be a feladatukat. Krisztus egyháza mindezek ellenére egy szellemi organizáció, ami betölti a küldetését. Az egyházzal kapcsolatban sokféle hamis sztereotípia van a fiatalok fejében. Mintha valami elnyomó, a világtörténelem összes bűnéért felelős, erőszakos szervezet lenne, amely nem Krisztus evangéliumát képviseli, hanem kiforgatja azt. A mai lelkészeknek ilyen elnagyolt, kifordított sztereotípiákkal kell hadakozniuk.
Ne azonosítsuk Krisztus egyházát azokkal, akik azt rosszul képviselik! A jó példákra szoktam felhívni a figyelmet. Általában a nem hívő emberek is valahogy érzik, hogy mi lenne krisztusi. Mindig erre apellálok; ha tudják, hogy mi lenne keresztyéni, akkor miért nem próbálják megvalósítani?
Miért jött létre és mit képvisel az általatok létrehozott protestáns evangelikál csoport?
Ez egy egyesület, amelynek a neve Evangelikál Csoport Egyesület, és vannak különböző szegmensei. A Facebookon megtalálható a Teológusok Párbeszédben csoport, amely félévente tart konferenciát, alapvetően teológus célközönségnek, de mindenkit várunk, aki a teológia iránt érdeklődik.
Az egyesület spirituális ideológiai irányzékát a protestáns ortodoxia és az evangelikalizmus kifejezések jellemzik. A protestáns ortodoxia a reformátori, illetve a reformáció utáni egy-kétszáz év teológiai örökségéhez való visszanyúlást jelenti. Ezzel azt fejezzük ki, hogy a reformátorok által újra megtisztított, eredeti apostoli tanítást tartjuk az alapnak. Az evangelikalizmus pedig a 18–19. századi Amerikában jelent meg, az USA-ban, ami szintén ehhez a reformátori örökséghez nyúlik vissza, és erős missziós szemlélettel párosul.
Azt érzékelitek, hogy az egyház bizonyos részei újra elhajlottak az evangéliumtól?
Igen, főleg Európán belül. Ellenhatás eddig is volt egyházi szerveződések, belmissziók formájában, már a századfordulótól kezdve, amikor a teológiai liberalizmus erősen támadta az egyház falait. A mi csoportunk is ilyen ellenhatást próbál kifejteni, hogy az egyházban a tiszta evangéliumot hirdessék, ne egy felhígított valamit.
Létezik pozitív és negatív liberalizmus is?
Akik a szó eredeti értelmében voltak liberálisok, mint például Deák Ferenc, ma hiperkonzervatívnak számítanának ahhoz képest, amit liberalizmus alatt értenek a mai képviselői.
Jézus olyan értelemben liberális, hogy nem a törvény betűjét, hanem a törvény értelmét nézi. Elképesztően irgalmas például a parázna asszonnyal szemben, aztán azt mondja neki, hogy eredjen el, de többet ne vétkezzen!
Mi a kritikánk a mai liberalizmussal kapcsolatban, amely az egyházban és a teológiában is működik?
Hogy az már a kijelentés lényegét próbálja átfogalmazni. Jézus a kijelentés tisztaságát, magát a forrást adja nekünk, amiben nagyon erős etika, az Isten szentsége áll előttünk. De az eljárását tekintve, ahogy a bűnös emberhez közelít, nagyon irgalmas. Ezt a kettőt keverik össze. Az eljárásbeli irgalmasságot átviszik a hirdetett üzenetre, ezáltal kiforgatják és fellazítják. Ha nincs mérce, ha nincs szentség, akkor nincs értelme az irgalomnak.
Hogy látod az európai, nyugati keresztyénség helyzetét? Van-e remény?
A kelet-európai államok, amelyek nagy szenvedéssel élték meg a szocializmust, most ismerik fel, hogy annak bizonyos értelemben voltak áldásai is, mert a szabad szellemiség ide nem gyűrűzött be, és ezért valamelyest megmaradtunk azokban az etikai mércékben, amelyeket az evangélium is hirdet. A nyugat-európai protestantizmus rendkívül rossz állapotban van. Elképesztő támadás alatt áll a valódi evangélium. Például az ember teremtettsége, férfi és női volta, hogy mást ne említsek. Ilyen szinten próbálják kiforgatni az evangéliumot. A mai nyugati keresztyénség képviselői már ezeket az alapokat is próbálják szétbombázni. Ezt az iszlám inváziót bizonyos értelemben Isten ítéletének tartom.
Adjuk fel, adjuk át az iszlámnak Európát?
Semmiképpen se adjuk föl. Ma egy hithű keresztyénnek két fronton kell harcolnia: a romboló, értékeket megkérdőjelező szekularizmussal és az iszlámmal.
Mi a küldetésed azon kívül, amit eddig elmondtál?
Lelkészként arra van küldetésem, hogy az evangéliumot továbbadjam másoknak. Azt, hogy Isten Krisztuson keresztül megbékélt a világgal, hogy Atyánknak szólíthatjuk, hogy örök életünk van, hogy hit által igazként tekint ránk, nem vet el mint bűnösöket. Ezt érthető módon mindenkinek tovább kell adnom. Ez az elsődleges, de ehhez az kell, hogy az evangéliumot megőrizzük a maga tisztaságában. Minden erőnket ebbe kell fektetni, és hirdetni kell a szekuláris irányba és a muszlimok irányába is. Ez nem egyszerű feladat. Most fog eldőlni, hogy kiben dolgozik Isten Lelke, ki marad hű a Mesterhez.
Szeverényi János
Híd magazin, 2019. I. szám
A magazin megrendelhető:
