A Kárpátalján született színész, Trill Zsolt, a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház és a debreceni Csokonai Színház tagjaként olyan neves darabokban játszott és játszik, mint az Ember tragédiája, az Úri muri, a Tóték vagy a Légy jó mindhalálig. Korábban a Nemzeti Színházban is dolgozó Trill Zsolt a Színművészeti Főiskolát Kijevben és Budapesten végezte el. A színházi munka mellett az elmúlt évtizedben több filmszerepet is eljátszott, így láthattuk őt többek között a Kaméleon és A hetedik kör című alkotásokban is. Trill Zsoltot az általa megformált bűnös szerepekhez való viszonyulásáról kérdeztük.
Az elmúlt évek szerepei között gyakran volt olyan, amelyben az ember bűnös mivolta, ennek a problémája hangsúlyosan megjelent?
Valahogy a Jóisten úgy adta, hogy a mi színházunk nagyon komoly világi és magyar irodalommal foglalkozik, így jó „anyagból” tudunk dolgozni, meríteni. Egy-egy ilyen előadás aztán évekig műsoron is van. Ezeknek az izgalmas irodalmi daraboknak a legtöbbjében a bűn – amely emberi dolog – és az ezzel kapcsolatos kérdések természetesen benne vannak, mivel az ember – akarva-akaratlan – a kezdetektől ezzel kell, hogy éljen. Ezek a darabok tehát mind foglalkoznak a bűnnel, mindben jelen van valamilyen szinten. Egy jó dráma, egy jó előadás – mint például az Úri muri vagy a Tóték – tartalmazzák ezeket az alapvető pozitív és negatív emberi vonásokat, jellemzőket.
Hogyan tudott azonosulni egy-egy ilyen szereppel?
Csak magamból tudok kiindulni, táplálkozni, így tehát saját magamban vájkálok. Ha megkapok egy ilyen szerepet, akkor a saját hibáimat nagyítom föl, vélt vagy valós bűneimet próbálom valamilyen szinten az adott darabban az eljátszott figurán keresztül kibontani. Magamból merítek, hiszen tele vagyok hibával. Ez tulajdonképpen önvizsgálat is. Azt is mondhatnám, hogy minden előadás olyan folyamat is egyben, melyben az ember áttekinti magát, az egész eddigi életét. Olyan ez, mint egy gyónás.
A hétköznapi életére milyen hatással vannak ezek a szerepek?
Egy-egy ilyen szerep rávezeti az embert bizonyos dolgokra, ezért van, hogy hosszú távon is hatással van rám. De ugyanúgy, ahogy én formálom az előadást, a szerep és a darab is formál engem.
Megterhelő egy hangsúlyozottan negatív, bűnös szerep eljátszása? Hogyan lehet egy ilyen szereptől „megszabadulni” előadás után kint, a hétköznapi életben?
Persze, megterhelő. Évek óta játszom például az Ember tragédiájában Lucifer szerepét. Egy ilyen feladat nagyon sok energiát vesz el az embertől. Igénybe vesz fizikai és szellemi értelemben egyaránt. Ezek a szerepek tudat alatt végigkísérik az ember életét. Persze nem úgy kelek fel, hogy minden nap Lucifer vagyok, de ott van valamilyen szinten az életemben. Ha egy negatív figurát játszom, igyekszem ahhoz a karakterhez is szeretettel hozzányúlni. A bűn nem pozitív dolog, de valamilyen szinten nekem ezzel meg kell békélnem. Ez nagy kihívás, nehéz feladat, de Istennek köszönhetően ez a munkám és azért ez egyben játék is. Azonban amikor vége van az előadásnak, akkor külön kell választani a színpadot az élettől. Nem járhatok-kelhetek a nap huszonnégy órájában bűnösként, még ha valamilyen szinten az is vagyok.
Egy olyan szerepben, amelyben a bűn központi kérdés, a bűnbocsánat is megjelenhet…
Hála Istennek, nekem mindig olyan szerepek jutottak, amelyeknél a negatív figurákba is tudtam valami pozitívumot vinni. Fontos, hogy a bűnbánat és a bűnbocsánat lehetősége mindig ott lebegjen az ember előtt, és azt ne zárja el magától senki. Lucifer is emberből van megformálva, aki átgondolva a cselekedeteit tudja, hogy bűnös, de valami hajtja. Amikor elbukik, azzal is tisztában van. Őt nem lehet felmenteni, de az esély a változásra neki is adott. Az embernek a való életben is megvan a lehetősége a kegyelemre, és arra, hogy bűneit belássa és bocsánatot tudjon kérni. Másképpen nem működne a társadalom sem.
Németh Máté
Híd, 2011/4.
