Dechertné Ferenczy Erzsébet lelkésznő 2014-ben kapott kiküldetése Sajógömörre és fíliájára, Lőkösházára szól. Emellett tíz-tizenegy faluban, illetve egy kisvárosban, Tornalján szolgál felvidéki magyar testvéreink között. Oda megy, ahol éppen szükség van temetésre, istentiszteletre, hittanórára. Hat-hét istentiszteletet tartanak vasárnaponként az anyaországból átjáró lelkészek és a sajógömöri Lóczy Tibor gyülekezeti munkatárs segítségével.
Édesapád is lelkészként szolgált. Milyen örökséget hoztál a családi házból?
Két testvéremmel együtt az örömeit és a nehézségeit is megtapasztaltuk annak, hogy mit jelent lelkészcsaládban élni. Eredetileg édesanyám is missziói szolgálatra készült. A hit és a haza nagyon fontos volt a szüleim számára, az Úristen így már kicsi koromtól fogva szívemre helyezte a népünk iránti szeretetet. Mai napig a szüleim hite, imádsága, hazaszeretete határozza meg a szolgálatomat.
Két éve felvidéki magyar gyülekezetekben szolgálsz. Most itt, de ezt megelőzően másutt is fontos terület volt számodra a gyermekszolgálat. Téged gyermekként szólított meg Isten?
Isten folyamatosan munkálkodott a lelkemen, nem tudnám pontosan megmondani, hogy a hit mikor érett meg bennem. A nehéz időszakok, szenvedések nagyon közel vittek Istenhez.
A lelkészi szolgálat melletti döntés sem volt könnyű, mert édesapám nagyon ellene volt. Abban az időben még nem szentelték fel a nőket, és küzdelmes volt számukra a szolgálat. Éppen a gyerekek iránti szeretet segített a végső döntésben. Édesanyám mellett már kicsi koromban részt vettem a gyerekbibliakör vezetésében. Végül édesapámat is sikerült meggyőzni, hogy ha nőként nem is végezhetek mást, de gyerekek között szolgálhatok, esetleg bibliaórát tarthatok, akkor máris van értelme a szolgálatnak.
A legkedvesebb terület számomra a gyerekek, a legkisebbek közötti szolgálat maradt. A mai napig az ovis hittanra készülök a legtöbbet, mert ez nem könnyű, de ebben van a legtöbb örömöm.
A felvidéki misszióról szóló beszámolótok szerint az utóbbi időben ugrásszerűen megnőtt az alkalmakon, a hitoktatásban részt vevő gyermekek létszáma. Hogyan kezdtél neki a gyerekek hívogatásának?
Istennek a csodája, ahogy ez alakult. Bementem az óvodába, megkérdeztem, hogy lehetne-e itt hittant tartani, és örömmel fogadtak. Húsz gyerek jár hittanra, sőt most már három óvodában van oktatás, mert Sajógömör mellett Hosszúszón és Kecsőben is elkezdtem. Nem volt ellenállás a szülőkben.
Az iskolában is maguktól jöttek a gyerekek hittanra. Nem tudok mást mondani, mint hogy Isten Szentlelkének a munkája ez! A gyerekek rendkívül őszintén és nyitottan fogadják az örömhírt. Igyekszem a Jézus iránti szeretetet ébresztgetni a szívükben.
Hogyan kerültél a felvidéki misszióba?
Ez a szolgálat meghallgatott imádságok gyümölcse, ezek közül kettőt szeretnék kiemelni. Az egyik egy elődömé a sajógömöri lelkészek sorában, Egyed Aladáré. Őt bebörtönözték, és amíg Rimaszombatban ült, betöltötték az állását. El kellett hagynia az országot, így került Ceglédre, ahol édesapámnak lett az első principálisa.
Néhány évvel az után, hogy elkezdtem a lelkészi szolgálatot, ezzel a beírással kaptam egy Egyed Aladár életéről szóló könyvet édesapámtól: „Az Istenben boldogult Egyed Aladár mellett öröm volt a szolgálat útján elindulni. Lángolt a szíve, szerette Urát, Krisztusát, szerette evangélikus egyházát, szerette magyar népét, hazáját. … A személyiségéből kapott ajándékok beleépültek az életembe. Igen hálás vagyok érte Istennek”. Ezzel dedikálta nekem könyvét: „Segítsen ez a könyv szent szolgálatodban, kereszthordozásodban, drága magyar néped szeretetében!”. Ez valóban be is teljesedett, mert sok erőt merítek ennek az Istentől megáldott embernek az élettörténetéből, írásaiból. Az ő imádsága az egyik, amire úgy érzem, hogy válaszként adta Isten mindazt, ami ma a felvidéki szolgálatban történik.
A másik pedig szüleim egyik nekem szóló születésnapi köszöntése: „Életedet hitünk és hazánk oltárára helyezzük”. Őszintén megmondom, nem örültem akkor ennek a gondolatnak, mert csak az jutott az eszembe róla, hogy az oltáron leölni és elégetni szokták az áldozatokat. Azóta már sokat jelent számomra ez az akkori mondat, amiről tudom, hogy imádság is volt mögötte a szívükben.
Sok öröm volt eddig is a szolgálataimban, de ez valahogy annak a kiteljesedése, a legszebb része. A legnagyobb kegyelem és kiváltság, hogy ott végezhetem, ahol igazán szükség van rá. Él az emberek szívében a vágy, maguktól jönnek, jelentkeznek felnőtt keresztelésre, konfirmációra. Csak ámulok, hogy Istennek mekkora hatalma van az emberi szívek felett.
Lehetséges, hogy a magyarság összetartása, az anyanyelv szeretete is közrejátszik abban, hogy nyitottak az emberek a szolgálatotok és Isten felé?
Mindenképpen az ige az első, és nagyon megbecsülik, ha valaki magyarul szolgál közöttük. Lekenyén az egyik héten református, a másik héten evangélikus istentisztelet van. Magyarul szól az ige, és mindegyik felekezet boldogan megy a templomokba, attól függetlenül, hogy melyik igehirdető melyik templomban szolgál. Én úgy érzem, létfontosságú a hitünk és az üdvösség szempontjából, hogy anyanyelven hallgathassuk az igét. Ott is sok a nyomorúság, a családi, az egzisztenciális problémák. A legszebb ebben a szolgálatban, hogy reménységet közvetítünk.
Mely igék fontosak számodra, ha visszatekintesz az életedre, a Felvidékre vezető utadra?
Az első a keresztelési igém, ami a legbiztosabb támaszom: „Örök irgalmassággal könyörülök rajtad; ezt mondja megváltó Urad” (Ézs 54,8). Ez az ige valóban végigkíséri az életemet. Sok erőt merítettem belőle.
A másik a konfirmációi igém: „Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged” (Zsolt 32,8). Nagyon sok élethelyzetben kértem Istentől bölcsességet, amikor döntenem kellett, és fogalmam sem volt, hogy merre menjek. Isten soha nem hagyott cserben, mindig válaszolt, amikor erre hivatkoztam.
Az igék mellett van két idézet, amely az utóbbi időben lett számomra nagyon fontos. Ruth Stull perui lelkésznő az ötezer ember megvendégelése kapcsán mondta: „Ha életem megtöretik, miután átadtam Jézusnak, csak azért töretik meg, mert a darabokból az egész tömeg jóllakik, míg a fel nem darabolt cipó csak egyetlen kisfiú éhségét csillapítaná”. Sok áldozattal, lemondással és töréssel is jár az ilyen szolgálat, de nincs nagyobb öröm, mint amikor láthatjuk, hogy emberek jóllaknak, csillapítja az éhségüket az ige.
A másik Chiara Lubichtól származik: „A motor annyi utat tesz meg, amennyi benzin van benne. Istennek egy műve annyit fejlődik, amennyi fájdalom alakul át benne szeretetté.” A szeretetté átalakult fájdalom az, ami Isten művét mozgatja. Úgy érzem, hogy ebben a világban mindennek megvan az értelme, még annak a fájdalomnak is, amit az elszakított országrészekben élő testvérek átéltek Trianon óta. Ha szeretetté alakul át az is, akkor az Isten ügyét viszi előbbre. Nagyon fájdalmas, hogy ezek az emberek tőlünk elszakítva élnek, mégis az Isten hatalmas kegyelmét és csodáját, tapasztalhatjuk abban, hogy ott még ennyi év után magyar emberek élnek.
Mi a te értük szóló imádságod? Mit tarthatunk szem előtt, ha értük és minden határon túli magyarért imádkozunk?
Úgy érzem, a legfontosabb, amiért könyörögnünk kell, hogy Istenre találjanak, mert „Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr” (Zsolt 33,12). Csak akkor maradhat meg ez a nép, ha rátalál Istenre és eljut a bűnbánatig, ha Krisztushoz menekül, akiben az élet van.
Egyed Aladár lelkész a ’30-as években egy március 15-ei ünnepi beszédében fogalmazta meg ezt: „Csak az a beteg gyógyulhat meg, akinél az orvos megtalálta a betegség okát. A magyar nemzet is, akit már tetszhalottként a sírba löktek, de felébredve addig döngette a koporsója fedelét, amíg fel nem nyitották, akkor remélheti a gyógyulást, ha meglátja nemzeti szerencsétlenségének okait – nem az országon kívül, de azon belül. Ha nem másban, de önmagában, nem a gazdasági tényezőkben, de a saját lelkében keresi. És ha bűnbánóan a Krisztus keresztje alá menekül, hogy a vesékbe látó Úr röntgenszemeinek, a miérettünk meghalt Úr Jézus Krisztus csodás szerelmének besugárzása alá kerülve keresse megújult életét és boldogabb jövendőjét.”
Erdészné Kárpáti Judit
Híd, 2016/4.
