Dr. Bácskai Károly evangélikus lelkész, tanszékvezető egyetemi docens 2009 óta tagja a Magyar Bibliatársulat Szövegrevíziós Bizottságának, és munkálkodik az Újszövetség szövegének „frissen tartásán”, nyelvi környezettel való megfeleltetésén, nyelvtani, helyesírási és nyomdahibáktól történő megtisztításán.
Ha arra kérném, nyissa ki a Bibliát, mert lenne egy teológiai kérdésem, akkor melyik kiadást venné a kezébe? Vagy ha úgy tetszik: melyikhez van a legszemélyesebb kötődése?
Világéletemben olyan ember voltam és vagyok most is, aki szereti a legfrissebbet, jelen pillanatban a 2014-es protestáns új fordítású revideált Bibliát alapul venni. A Szentírás esetében pedig ez az új szövegváltozat, ezt bizton állíthatom, egyszersmind jobb, pontosabb, koherensebb is – szemben számos olyan hétköznapi használati cikkel, amelyek egyre silányabb kivitelben állnak rendelkezésünkre –, miközben az örök érvényű minőséget jelenti és képviseli. Ugyanakkor nemcsak teológusként, de hívő emberként is szívesen egybevetem a különböző fordításokat. Ebből a szempontból a digitális technika hatalmas lehetőséget jelent a bibliaolvasók számára is.
Amikor azzal a szándékkal fordul a Szentíráshoz, hogy „táplálkozzon” belőle, akkor el tud vonatkoztatni az esetleges hibáktól, vagy ezek kizökkentik az olvasásból?
Sokkal inkább emberi tulajdonság, semmint szakmai ártalom az, hogy észreveszem ezeket; az ilyen pontatlanságokra már gyerekkoromban is felfigyeltem, lett légyen szó bármilyen szövegről. De nem ilyen szemmel és nem ezért olvasom a Bibliát! Nem a nyelvisége és nem is az elemzés igénye az elsődleges, hanem az áhítat, hogy tartalmilag megérint-e. Előfordul persze, hogy előbb tűnik fel, mondjuk, egy szórendbeli szabálytalanság, ezért kezdem el vizsgálni az adott szakaszt – és fedezem fel benne az éppen akkor engem megszólító többletüzenetet. De az ellenkezője is gyakran megtörténik: nagyon is szíven talál egy passzus, és ahogyan forgatom magamban, akkor jövök rá, hogy nyelvhelyességi szempontból viszont valami gubanc van.
Sablonos a kérdés, különösen egy tematikus lapszámban, mégsem kerüljük meg: van „kedvenc” bibliai szakasza?
Egy olyan életige érett meg bennem mostanra, amelyet az édesanyámtól örököltem. Már nem emlékszem pontosan, hogy milyen körülmények között kaptam tőle; talán nem is egy konkrét alkalom során, hanem úgymond „menet közben”, ahogy az élet fordulópontjainál emlegette. Többször prédikáltam már róla, újra és újra felötlik bennem, olvasgatom görögül is, magyarul is, különböző változatokban. Ez a Rómaiakhoz írt levél 9. fejezetének 16. verse: „…nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” Ezt idézem mindig, amikor Isten megállít az úton, mert valami fontosat szeretne közölni velem, vagy amikor a személyemet érintő revízióra késztet.
Milyen jól rímel ez az ige arra, hogy végső soron a Szentírás szövege sem azé, aki leírta, olvassa, magyarázza, vagy épp revíziós szempontból vizsgálja, hanem azé, akitől érkezett!
Csakugyan hibája a jelenkori bibliatudománynak, hogy a saját vagy az elődök felismeréseiből indul ki, a segédtudományokra alapoz, vagy mondjuk szubjektív viszonyulásra biztatja az olvasót. Pedig a lényeg valóban az, hogy honnan ered, milyen ihletettségen alapul a szöveg. Ahogy Órigenész mondta a Krisztus utáni második században: a Biblia minden részlete az üdvösségről szóló tanítást tartalmazza. Ez benne az, ami a könyörülő Isten akarata.
A revíziós munka során ezért fordulunk tisztelettel még a legegyszerűbb szövegrész felé is, hiszen az írott szó, a nyelvi kifejezőeszköz olyan, mint egy törékeny edény: ha hűtlenül bánok a szent szövegekkel, akkor alkalmasint megsemmisítem azoknak a tartalmát is.
Vallom, hogy a szövegközpontú exegézisé a jövő. Meg kell találnunk újra a szilárd kiindulópontot, és ez nem lehet más, csakis a biblikus örökségünk, amit ajándékképpen tudhatunk a magunkénak, nem pedig birtokként. És akkor a könyörülő Istennek fogjuk megköszönni, hogy a kegyelmére méltatott bennünket – nem azért, mert lényege szerint ilyen, és mást nem tehet, hanem azért, mert őszintén szeret minket, és minden kötelességen túlmenően fordul felénk.
Vitális Judit
Híd, 2020/1.
