Horváthné Dunaveczki Leona énekes, szociológus, a www.sikerul.com blogírója. Férjével és három kisgyermekükkel a gyömrői evangélikus gyülekezet tagjai.
Születésed óta nem látsz?
Tizenhárom éves koromban elveszítettem a látásomat. Már szürkehályoggal születtem, amit megműtöttek, és vastag szemüveggel ugyan, de láttam. Fénylátásom még most is van, de sajnos egyre romlik ez is.
Amikor még láttam, még egy rajzversenyt is megnyertem. Nagyon szerettem a színekkel játszani. Kedvenc témám a naplemente volt. Megvakulásom után újra elkészítettem, olyan zsírkrétával, amit ki lehetett tapintani.
Isten jelöli ki számunkra a határokat, és nagyon tágas az a tér, amiben élhetünk. Ezt fizikai értelemben is megtapasztaltam. Bár nem látok, sok mindent mégis kipróbálhatok.
Azt mondják az emberek, főleg az egészségesek, hogy igazságtalan Istentől, hogy bizonyos embereket eleve hátránnyal indít az életben. Te rácáfoltál erre, mert Istennek tudsz hálát adni azokért a képességekért, amelyekkel élhetsz. Hogyan jutottál erre a hitre?
Nyolcéves koromban meghalt az édesanyám. A nagymamám nevelt tovább, és láttam az ő életét, hogy folyamatosan imádkozik. Mindig azt mondta: Sose zúgolódjál, mert az Isten jó!
Ő is meghalt, amikor tizennégy éves voltam, bennem pedig nagyon nagy szeretetéhség volt. Mindenkinek próbáltam megfelelni, nem hittem az önzetlen szeretetben, azért szerettem, hogy szeressenek. Mindig pótanyákat kerestem.
Egyszer elvittek egy evangelizációra, ahol francia apácák tettek bizonyságot arról, hogy hogyan tértek meg. A samáriai asszony példázatáról volt szó, hogy Jézus olyan vizet kínál neki, amitől soha nem szomjazik meg. Ekkor érintett meg Isten szeretete. Éreztem, hogy nekem Jézusra van szükségem, rá akarom bízni az életemet. Megtapasztaltam, hogy megérintett, betöltött, és akkor éreztem először azt, hogy létezik olyan szeretet, ami elegendő, sőt túlcsordul a környezetemre.
A férjeddel hogyan kezdődött az ismeretségetek? Három gyermeketek van, pedig nem látó édesanyaként biztosan nehezebb dolgod van, és neki is.
Balatonszárszón ismerkedtünk meg egy református ifjúsági táborban. A Balatonban úszkálva többen együtt elkezdtünk beszélgetni. Ő elmesélte, hogy régen járt csillagász szakkörre. Megfogott, hogy szereti a csillagokat, és az is, hogy olyan mély gondolatai voltak. A megismerkedésünk után három hónappal már megkérte a kezemet. Ő nem a vak nőt látta bennem, hanem a nőt, aki nem lát. A vakság tipikusan olyan helyzet, ami inkább szervezési feladatokat ad.
Milyen gondolatokat fogalmazol meg a honlapodon, a blogbejegyzéseidben?
Ez egy bátorító szolgálat. Az emberek mindig arra vágynak, hogy sikerüljenek a dolgaik. Attól kezdve, hogy sikerüljön elmosogatniuk, egészen az emberi kapcsolataik rendezéséig. Tulajdonképpen az én hétköznapi küzdelmeimről és a kiutakról szólok, vagy olyan dolgokról, amikre még nem találtam megoldást.
Ez mindenképpen egy őszinte, nehézségeket nem tagadó blog. Keressünk kiutakat, mert lehet találni! Jézus is azt mondta, hogy aki keres, az talál. Őt megtalálni pedig a legnagyobb ajándék.
Milyen szerepet foglal el az életedben az éneklés? Beszélj egy kicsit a Para-ra Gospel Kórusról!
Járok külön énekórákra és a kóruspróbákra. Amit Istentől kaptam, azt szeretném kamatoztatni.
A sérült emberekből álló kórust Bolyki Balázs vezeti. Hallássérült, mozgássérült, értelmi sérült, autista és vak is van közöttük. Az Istentől kapott életöröm átadása a célunk. Van egy olyan dalunk, aminek az a címe, hogy „Meggyógyultam”. Ez döbbenetet szokott kiváltani, mert ebben erő van. Sok ember úgy látja, hogy nekünk meg kellene gyógyulnunk, de mi már meggyógyultunk.
Nekem az élet értelme Isten, az Ő szeretete. Minden más csak hab a tortán, ha látnék, az is az lenne.
Honnan jött az általad készített hálanaptár ötlete?
Nagyon szeretem a Példabeszédek könyvét és a Prédikátor könyvét. Amikor megragadott egy ige, akkor elgondolkodtam azon, hogy ez milyen nehézségben segít nekem. Így alakult ki ez a füzet.
Van egy probléma és azután a hozzá kapcsolódó, amolyan „csakazértis” hálaadás. Ha már megszoktuk, hogy panaszkodunk, akkor szokjuk meg azt is, hogy hálát adjunk. Ez lélekgyógyító dolog amellett, hogy biblikus.
Mit jelent számodra a megtérés?
Nem az a megtérés, amikor elhisszük, hogy van Isten, hanem amikor el merjük hinni, hogy Ő egy szerető Atya. Mindig az a kérdés, hogy jó hír-e nekem, hogy van Isten? Amíg egy fenyegető, ostorozó istenkép él bennünk, nem jó hír a létezése.
Erdészné Kárpáti Judit
Híd, 2015/2.
