Beszélgetés dr. Lackner Pál evangélikus lelkésszel, korábbi tábori püspökkel
Hogyan említhető együtt a keresztyénség és a háború, az ölés, a vallási alapú háborúk? Hiszen a hit és az erőszak, az öldöklés kizárja egymást. Sajnos mégsem ez a realitás, immár kétezer éve, de ha fellapozzuk az Ószövetséget, ott sem azt találjuk, hogy a Tízparancsolat Ne ölj! törvényét Izrael népe be tudta volna tartani...
A bűnbeesés óta a bűn realitás a világban. Tehát a bűn következményeivel – bűnmegelőzés, retorzió – is számolnunk kell. A Ne ölj! parancs mellett még két dologra mutatnék rá: a Királyok könyvében találunk egy érdekes utalást: „abban az időszakban, amikor a királyok háborúzni szoktak”. Ez az időjárási körülmények és a mezőgazdasági munka kedvezőségét jelzi, hogy a férfi populáció háborúba vonulhasson. Az Ószövetség népe életében a háború tehát realitás. A másik az Újszövetség egyik fontos fejezete, Jézus főpapi imádsága: „óvd meg őket ebben a világban”. Ami ebben a világban zajlik, az ránk, keresztyénekre is vonatkozik. A háború nem jó.
Létezik igazságos háború? Ez örök kérdése a hadban álló feleknek, hiszen talán hadba sem vonulnának, ha nem lenne szent meggyőződésük a saját igazuk.
A dilemma nagyon régi mind a filozófiában, mind a teológiában. Elvben, nem gyakorlatban fogalmazható meg. Miután az igazságos békét nem sikerül mindig fenntartani, bekövetkezik a háború. Bizonyos helyzetekben olyan konfliktusok alakulnak ki, amelyek békésen már nem oldhatók meg. A másik fél, ország, hatalom olyan követeléseket támaszt felé, amelyeket a saját, nagyon komoly érdeksérelme nélkül nem tud kielégíteni. Amikor valakit sarokba szorítanak, előbb-utóbb agresszívvé válik... Az erőszakos útra lépésnek számos oka, kiváltója lehet.
Mi egyáltalán a háború, melyek a típusai – nem definíciót kérnék, hanem az Ön személyes megfogalmazása érdekel.
Van melegháború, amely a fegyverek hőjére utal, és van hidegháború, amely nagyon komoly szembenállást, fenyegetést jelent gazdasági, kulturális stb. téren. A tábor lelkészi szolgálatnak nem egy adott háború verifikálása, jogosságának a bebizonyítása a feladata, hanem a mindenkori politika által a katonák számára meghatározott feladatok végrehajtó feletti gondozása. De nem a háborúzók erkölcsi támogatását látjuk el! Száz éve indult az első, hetvenöt éve a második világháború. Ezután Európában nagyon sokáig béke volt. Csaknem ötven éven keresztül. De a balkáni békétlenség is maholnap húsz éve tart. A napi hírek is arról szólnak, hogy a háború valóság, itt van határaink mellett.
A vallás gyakran bekerül a háború igazolásai, indoklásai közé.
Az északír katolikus–protestáns probléma például nem annyira vallási, mint inkább az Egyesült Királysághoz tartozni akarók és elszakadni akarók, s nem az anglikánok és a protestánsok vitája. Az iszlám radikalizálódása pedig azt jelenti, hogy – bármilyen furcsán hangzik is – a XXI. században a keresztyénség a legüldözöttebb vallási közösség a világban. Vannak, aki konkrétan életveszélyben vannak – 1600-1700 éve jelen lévő régi, keleti, ortodox egyházak lehet, hogy múlt időbe kerülnek a fenyegetettség miatt.
A fanatizmus az az elem, amitől többek között a vallási háborúk lángra lobbannak. Ez ellen van orvosság?
Igen, vannak hívószavak, amelyekkel pillanatok alatt mozgósítani lehet, ilyen a vallás, a nyelv, de emlékszünk futballháborúra is a történelemből, Latin-Amerikában.
Ma a háborúk arctalanok, az ölés modernizálódott. Könnyebb így megtenni?
Találkoztam olyan katonákkal, akik elmesélték: lőttek ránk, mi visszalőttünk, s utána már nem lőttek újra. Ennek a feldolgozása komoly, izgalmas kérdés. Sosem most, hanem hónapok, évek, akár évtizedek (!) múltán tör elő a lélekből.
De ugyanaz a dilemma, mint a Nyugaton a helyzet változatlan című regényben: öltem, mert nem akartam, hogy engem öljenek meg. Bizonyos hadseregekben, főleg az angolszász nyelvterületen, sikerül az emberekben az erkölcsi gátlásokat fellazítani egy-egy háborús bevetés előtt... Ez az igazi probléma. Mert nem lehet utána visszaszilárdítani. Hazatér, s az első, hétköznapi konfliktusra akár ölni fog. A poszttraumás stressz elviselése, feldolgozása komoly probléma, annál is inkább, mert nem mindenki megy önként háborúba.
Találkozott olyan katonával, akinek nem jelentett gondot az ölés?
Van, akinek ez komoly erkölcsi krízist jelent. Egyes hadseregek csapatainál, amelyek intenzív harci érintkezésben vesznek részt, egy mennyiség után – az első dráma, a második is, az ötödik már megszokott – olyanná válik az ölés, mint egy videójáték. Mindezeknek megvan, meglesz a társadalmi vetülete. Hogyan fogjuk ezt feldolgozni?
Sokan tartanak ma napjainkban egy harmadik világháborútól. Reálisnak látja ezt a félelmet?
A háborúknak nem kell periodikusan bekövetkezniük – szerencsére. A fekete-fehér gondolkodás leegyszerűsíti a dolgokat, azzal nem lehet megmagyarázni, hogy világhatalmak fognak-e fegyveres konfliktusba kerülni. Az orosz–amerikai viszonyt árnyalja a NATO, az Európai Unió, tehát bízhatunk abban, hogy nem érdeke ma a földön egyik országnak, hatalomnak sem egy világháború kirobbantása. Érdemes a nagy összefüggésekre figyelni katonai és gazdaságpolitikai szempontból, mielőtt félve gondolnánk egy harmadik világháborúra. Kakaskodás, kiabálás lehetséges, de a béke fenntartása ma sokkal inkább érdeme mindegyik félnek, mint bármikor. Nagyon izgalmas kérdés, és a Híd magazin kereteit szét is feszítené, hogy mi történik akkor, ha egy államalakulat, mondjuk Ukrajna határai radikálisan megváltoznak. Napjaink történelme ad majd választ erre a kérdésre.
Összegzésként mondhatjuk-e, hogy lesz valaha háború nélküli világ? Lehetetlen megtartanunk Isten törvényét?
Sajnos a Tízparancsolat többi parancsolatával sem állunk sokkal jobban... Amíg a bűn realitás – márpedig ez az idők végezetéig így van –, addig az erőszak is realitás.
Stifner-Kőháti Dorottya
Híd 2014/4.
