Június 4-én a trianoni tragédiára emlékeztünk. Sokan nem tudják, hogy ez a „belső Trianon” napja is. 1956. június 4-én – szovjet nyomásra – az 1047. számú titkos kormányhatározatban legalizálták az abortuszt. Ennek áldozata az azóta meg nem született 6,5 millió gyermek.
Fotó: Kalocsai Richárd
1957 és 1966 között 1 642 417 terhességmegszakítást végeztek Magyarországon, az évenkénti átlag: 140-180 ezer. A művi beavatkozások száma a fogamzásgátló szerek elterjedése után valamelyest csökkent, 1967 és 1976 között 1 616 787 volt. A kormányhatározat életbe lépése után egyes években az abortuszok száma kétszázezer (naponta 547!) fölé emelkedett, majd 1974-től folyamatosan csökkent.
Magyarországon napjainkban minden harmadik várandósság terhességmegszakítással végződik. Az abortuszok 97 százalékát azért végzik el, mert az állapotos nő válsághelyzetre hivatkozik: az anya egészségét súlyosan veszélyeztető ok áll fenn, a magzat komoly fogyatékosságban vagy károsodásban szenved, a fogantatás bűncselekmény következménye.
A családtámogatási rendszer kiépítése és a törvényi korlátok miatt a kilencvenes évek óta folyamatosan csökken az abortuszok száma. 1990-ben 90 ezer, 2010-ben 40 ezer, 2012-ben 36 ezer művi terhességmegszakítást végeztek.
Az abortusz az egyik legtragikusabb, legfájóbb sebe nemzetünknek. Ami szinte felfoghatatlan, a túlzottan is megengedő törvény, a prevenció, a mindenre kiterjedő felvilágosítás, az utógondozás hiánya és a cinkos hallgatás. Meg kell vallanunk, hogy ebben egyházaink is felelősek. A szabadelvű világ Brüsszelig menően háborodott fel a halálbüntetés témájának felvetése miatt, de nem szólal fel a védtelen magzatok ügyében. Küzdünk – helyesen – a zsidókért, cigányokért. Mások a homoszexuálisok házassághoz való jogáért állnak ki, de mélységes a csend a legvédtelenebbek ügyében. Nincs itt valami furcsa ellentmondás?
A magzatok Isten képmását hordozzák. Az „embergyilkos” (Jn 8,44) ezért pusztítja őket.
A világon évente negyvenmillió abortuszt végeznek. Ha Ábel vére égbe kiáltott, mit hall Isten ma a földről és hazánkból?! Csoda, ha kiszolgáltat minket bűneink következményeinek (Róm 1)?
Mit tehetünk? Például azt, amit június 4-én néhány életvédő civilszervezet megtett: a Séta az életért elnevezésű rendezvényen hat kilométert gyalogoltak Budapest belvárosában. „Sétánkon megemlékezünk a csendes áldozatokról: a meg nem születettekről, a családokról, akik veszteséget és hosszú évtizedekre lelki traumát szenvedtek segítség és támogatás nélkül maradva.”
Néhány helyen megálltak, és beszédeket hallgattak meg jogásztól, orvostól, lengyel újságírótól. Az utolsó stációnál a Tabánban igét olvastunk és imádkoztunk.
Néhány gondolat a gyógyulás érdekében: beszélgetni érdemes mindezekről az Örökkévalóval, az élet teremtőjével. Meg kell törni a hallgatás nem Istentől való csendjét; szükséges tenni a mindenre kiterjedő prevencióért, felvilágosításért; az abortuszon átesetteket segíteni kell lelkigondozással. Nincs olyan vétek, amelyért ne halt volna meg Jézus a kereszten. A bűnt bűnnek kell nevezni a Szentlélek vezetésében; a kereszthez kell vinni, és megszabadulva tőle kell élni tovább, másokat is segítve.
Szeverényi János
Megjelent az Evangélikus Élet hetilapban
