Hatvanan érkeztek az ország minden részéből a piliscsabai Béthel Evangélikus Missziói Otthonba május utolsó hétvégéjén. A három részből álló kurzus első alkalmán előadások hangzottak el a személyes hitéletről, a gyülekezet épüléséről, a személyes és közösségi evangelizációról, az áhítattartásról és a munkatársak kereséséről, segítéséről.

 

Bemutatkozott a cigánymisszió és a kórházi lelkigondozói szolgálat. Minden esetben lehetőség volt egyéni és plenáris beszélgetésekre. Reggeli előtt fakultatív imaközösséget tartottunk. A jelenlévők többsége igényelte ezt a lehetőséget. Az esti program után pedig többen együtt maradtak még énekelni, beszélgetni, imádkozni.

Az igei alkalmakon a munkatársak megismerhették az áhítat, bibliatanulmány, evangelizáció és vasárnapi istentisztelet műfajait. Ez utóbbit együtt tartottuk a piliscsabai gyülekezettel. A hagyományos liturgia egyes részeibe – az igeolvasásba, a bizonyságtételbe, a gitáros éneklésbe és az imádkozásba – bevontuk a testvéreket. Tanultunk étkezés előtti és utáni énekeket, imádságokat, s minden résztvevő kapott a gyülekezetépítéssel és misszióval kapcsolatos könyveket, jegyzetfüzetet és igés tollat. Az Evangélikus Missziói Központ Akarsz-e meggyógyulni? - Segítség alkoholbetegeknek című kiadványát a résztvevők házi feladatként egy bajbanlévőnek kell majd átadják, ezzel is hozzásegítve őt a gyógyuláshoz. 

Köszönjük az előadók, D. Szebik Imre, Győri Gábor, Gáncs Péter, dr. Garádi Péter, Bozorády András, Ittzés István, Honti Irén és Bakay Péter odaszánását, profizmusát!

A hétvége hanganyagai hamarosan meghallgathatók lesznek a missziói központ honlapján. A novemberi találkozóra így azok is felkészülhetnek, akik most nem tudtak eljönni. 

Egy házaspár csak azért utazott száz kilométert, hogy az internetről ismert Ittzés István evangelizációs igehirdetését meghallgathassák. Isten már előkészítette ezt a találkozást. Búcsúzáskor megkérdeztem őket, hogy megérte-e eljönni. Az asszony így válaszolt: „Ma lettem tagja Isten országának.” A férj hozzátette: „Én is.”

Megérte szervezni ezt a találkozót! Isten áldja meg egyházunk különböző munkatársképző szolgálatait! A konferencia igéje legyen valósággá: „Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet vesz az ember és elvet a szántóföldjébe. Ez ugyan kisebb minden magnál, de amikor felnő, nagyobb minden veteménynél, és fává lesz, úgyhogy eljönnek az égi madarak, és fészket raknak ágai között.” (Mt 13,31–32)

Szeverényi János

evangelikus.hu, 2019. május 29.

 

Fotó: Szeverényi János