Egy elég jó egyháznak elég jó gyülekezetei vannak. Egy elég jó gyülekezet pedig olyan, mint egy elég jó szülő: nem lehet mindig jó, gyakran hibázik, de igyekszik, és vagy az előtérben, vagy a háttérben, de jelen van. És ha nem veszti szem elől a – leginkább feltétel nélküli – szeretet legfőbb családrendezői elvét, akkor végül elég jó lesz.
Mert milyen is egy elég jó szülő?
Ott van a bajban. – Amikor kórházba kerültem, jólesett a gyülekezeti társaim érdeklődése, a hír, hogy imádkoznak értem. Gyógyító a számontartás.
Támogat. – Szülés után kaptunk komatálat a kismamaklub többi tagjától. A kisgyerekekkel járó logisztikai fejtörésben valaki jelentkezett, hogy segít kísérgetni őket, még a teljes kimerülés előtt.
Odafigyel. – Amikor nem jutok el a templomba, valaki felhív, hogy hol vagyok, és jólesik, hogy hiányolnak.
De ha kell, tapintatos és együttérző. – A felnőtt gyerekeinket már nem kérik számon túlzott kérdezgetéssel a gyülekezetben. Nincs az az érzésem, hogy az elmaradozó gyerekeink – másnál esetleg egyre ritkábban látott házastársa – nélkül értéktelen vagyok a gyülekezet számára.
Olyannak szereti a családját – házastársát, gyerekeit, szüleit –, amilyen valójában, és nem olyannak, amilyennek elképzeli, amilyen ideális lenne. – A lelkészeim, a gyülekezeti testvéreim akkor is szeretnek, ha nem az ifjúság létszámát gyarapítom, ha már nem tudok szépen énekelni, és ha már nem sikerül másokat hívogatnom a bibliakörbe, ahova járok.
Áldoz a szeretteire. – Időt, pénzt, energiát szán ránk a gyülekezetünk. Megszervezi a gyerektábort, ahova küldhetem a gyerekeimet. Gondoskodik lelki alkalmakról, hogy rá tudjak hangolódni az ünnepekre. Pályázik templomfelújításra, hogy ne málló vakolat várjon.
De az elég jó szülő rá is irányítja a gyerekei figyelmét azokra, akik nem kapnak annyi mindent, mint ők. – A gyülekezetem kiveszi a részét a szeretetszolgálatból: támogat nála szegényebb gyülekezeteket, Márton-ládát tart fenn a templom mellett, ahova bárki betehet élelmiszert, és bárki kiveheti onnan. Gyűjtést szervez karácsonykor, otthonukba szorult időseket látogat, afrikai diákot támogat, hogy tanulhasson és ebédelhessen.
Elvárásokat is támaszt. – Megkér hírlevélkészítésre és a kihordására, gyerekbibliakör tartására, szeretetvendégséghez sütésre, szavazásokon és döntéseken aktív részvételre. Várja a kitartó imámat, a jelenlétemet, a csatlakozásomat, és hogy abból, ami az enyém – időm, pénzem, energiám –, adjak, és ne csak egy kicsit, ne csak a maradékból.
És végül bátor is az elég jó szülő: nem fél a nehézségektől, de törekszik a megoldásokra. Nem szökik meg a családi és közösségi feszültségek elől, melyek bűnösségünk és emberi mivoltunk miatt törvényszerűen bekövetkeznek, hanem Isten erőterében éli meg őket.
Ilyen az elég jó szülő, ilyen az elég jó gyülekezet. A Krisztus-követőkből álló gyülekezet szeret, figyel, áldoz, együttérez, de el is vár, imádkozik, ünnepel.
És én? Én hol állok ebben a képletben? Mindkét oldalon: a gyülekezethez tartozás szülővé és gyermekké tesz egyszerre. Kapom is, és adom is a támogatást, odafigyelést, szeretetet, imádságot, ünneplést, időt, pénzt, energiát. Így leszünk Krisztusban testvérek. Egy család.
Ittzés Szilvia
Híd, 2021/3. szám
A magazin megrendelhető:
