Győri Gábor
Magunk közt vagyunk úgy háromszázezren, akik ezt a műsort hallgatni szokták. Talán szólhatok kicsit őszintébb hangot megpendítve. Evangélikus testvéreimhez szólok, de mindenkihez is, aki Jézus Krisztusban hisz, és benne látja élete megoldását.
Letöltés: 2005-01-17.mp3(3,6 MB)
Vigasztalásnak, bátorításnak szánom ezt a jegyzetet egy olyan hazában, ahol esélyt kaptunk egy igazabb, őszintébb életre. Esélyt kaptunk arra, hogy felébredjünk a múlt nyomasztó álmából, megszabaduljunk a lelkeket rabságban tartó ideológiáktól. A rövid pórázon fogott kereszténység végre kinyújtóztathatta gémberedett tagjait.De mi történt velünk? Miért fogyatkoznak a krisztusi evangélium hordozói e hazában? Miért nem élünk a szabadság adta lehetőségekkel? Úgy tűnik, megrettentünk a szabadsággal járó felelőségtől és inkább visszamenekülünk az egykor sóhajtva viselt, de azóta az idő megszépítette múltba.
Gyermekorom máig borzongató élménye jut eszembe: 1964 nyarán fergeteges zivatar tört a falura. Villámcsapás következtében kigyulladt az egyik szalmatetős istálló. Az állatgondozók kétségbeesetten igyekeztek kimenekíteni a bent lévő negyven jószágot. Sorra vezették ki őket az égő istállóból, de hiába, mert a vihartól, égzengéstől megrémült állatok visszarohantak a lángok közé, a megszokott jászolhoz. Hiába oldódott a rabságot jelentő kenderkötél, a jászolhoz kapcsolódó etetési zsigeri élmények eltéphetetlen kötelékké váltak az évek folyamán. A negyvenből csak három üszőt sikerült megmenteni, ám ezek is annyira összeégtek, hogy le kellett őket vágni. A leégett istálló kísérteties képet mutatott. Parázsló gerendák, üszkös falak között mindenütt fekete, megperzselődött jószágok hevertek a halálos rémület pózában merevedve. A falu apraja-nagyja ott szörnyülködött, siránkozott. Tíz éves gyermekként én is megnéztem. Kár volt! Álmaimban hetekig kísértett a borzalmas látvány.
Manapság gyakran hallani a hitüket egykor bátran vállalok ajkáról is: Jobb volt a múltban. Sóhajtozunk, ahogy a pusztában vándorló Izrael sóhajtozott az egyiptomi húsos fazekak emlékét idézve. Hiába állt előttük a szabadság végtelen távlata, belül, a lelkükben még mindig megkötözöttek voltak. Így vagyunk talán ezzel mi is, csak a pusztaságot látjuk, nem a szolgálat megnyúló távlatait. A szabadosság miatt kesergünk és nem élünk a szabadsággal, sőt, önként vesszük nyakunkra régi rabtartónk új kötőfékeit, Mert, bár a körülmények megváltoztak, a részletekben ma is ugyanaz az ördög rejtőzik.
"Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni" - írja Pál a megtévedt galatáknak. Az apostol tudja, hogy nem szabad elhallgatni, szólni kell az emberhez, a Homo Sapienshez, a gondolkodóhoz, szólni kell a Homo Eticushoz, az erkölcsi lényhez, szólni kell a Homo Religiosushoz, az eredendően vallásos emberhez! Talán lesz, akik meghallja és föleszmél. Szólni kell az emberhez itt e hazában, és szólni az Istenhez, vagyis imádkozni, mert a helyzet akkor válik igazán reménytelenné, ha már az imádság is elapad. Antoine de Saint-Exupéry szerint az összeomlás egyik jele, ha a keresztények már nem imádkoznak.
Ezen a héten az egyetemes imahét alkalmain különböző felekezetű keresztények jönnek össze estéről-estére imádkozni. Az idei témát ez a mondat foglalja össze: Krisztus az egyház egyetlen fundámentuma. Nem valami eszme vagy ideológia, hanem a testté lett ige, aki maga is imádkozik értünk. A 2005-dik év igéje szerint nem önmagáért könyörög a kereszt árnyékában, hanem a megkísértett tanítványért, a megkísértett emberért. "Könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited."
Ezt akartam elmondani, mert úgy érzem, ebben rejlik az igazi vigasztalás, az igazi bátorítás.
