Hulej Enikő
Gyermekkorom egyik legkedvesebb alakja a nagybátyám. Szigorúan véve a rokoni szálakat,
Letöltés: 2009-12-08.mp3(1,38 MB)
ez nem is igaz, nem ő volt az igazi nagybátyám, hisz az én dédimamám és az ő anyukája voltak testvérek, de ez sose érdekelt. Ő volt "a Jani bátya". Nagyon szeretett engem, és én rajongtam érte. Nem találkozhattunk túl sűrűn, ezért nekem mindig különleges alkalom volt, ha meglátogatott minket, vagy ha mi mentünk el hozzá. Azt hiszem, iránta való szeretetembe egy nagy adag önzés is vegyült: sose jött üres kézzel, mindig hozott például egy nagy doboznyit a csuda finom kiskőrösi fagyiból, illetve nála "Enikőnek mindent szabad" volt, amit otthon nem. Sajnos, fiatalon halt meg, így mikor tizenöt éves lettem, már nem volt Jani bátyám. De sokat emlegetjük - még mindig - a családban, és nekem is sokszor eszembe jut, különösen is, ha valami történik az életemben, hogy milyen jó lenne ezt neki elújságolni, vagy vajon mi lenne a véleménye bizonyos dolgokról.Ádvent küszöbén gondolataim a közelgő ünnep felé fordulnak. Tervezzük a családi és a gyülekezeti programokat, a megszokott és új kínálatot. Személyes terveim is vannak, és remélem, hogy sikerül valóban áldottá tenni az ádventi készülést, tartalommal, mélységgel telik meg Krisztus-várásom, és Isten megtestesült szeretetének ünnepeként élem majd meg az idei karácsonyt.
Jani bátyával kapcsolatos emlékeim most ádventi önvizsgálatra (is) késztetnek, s a keresztyén rutint célozzák. Várom Őt, az Úr Jézust, nagy találkozásra készülök Vele - ezt vallom, de vajon ez milyen mélységig igaz? A szívemet mennyire forrósítja át? Az izgatott, ajtó felé pillantgató, "jaj, mikor jön már?" lelkület gyermeki türelmetlensége ismerős-e a felnőtt hívő számára ilyenkor?
Most tudatosul bennem az is, hogy önzőségem milyen világosan tetten érhető így ádventben is. Hisz korábbi tapasztalataimból már tudom: ha sikerül e négy hétben valóban készülni fizikailag és lelkileg, akkor lesz csak áldott az ünnep, tehát ha erre vágyom 2009-ben, akkor itt a lehetőség! S azt se feledhetem, hogy bizony "megéri" hinni az Úr Jézusban és viszonozni az Ő önzetlen szeretetét azzal a szeretettel, ami tőlem telik, hiszen Ő Pásztorom, Megmentőm, Krisztusom, aki mindennapjaimban hordoz, segít és örök életet ad.
"Várom az Urat, várja a lelkem, és bízom ígéretében. Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, mint az őrök a reggelt." (Zsolt 130,5-6)
Áldott ádventet!
