Hulej Enikő
Van valaki, akivel jó ideje feszültséggel terhelt volt a kapcsolatom, s minél jobban igyekeztem rendezni, annál rosszabb lett a helyzet. Aztán a nyári gyülekezeti gyerektáborban, melyen mindketten részt vettünk, különös dolog történt
Letöltés: 2009-09-11.mp3(1,56 MB)
Az egyik áhítatra a lelkész egy hatalmas keresztet, egy csomó papírdarabot és egy zacskó szöget hozott, és elmondta: lehetőségünk van felírni konkrét bűneinket, terheinket egy cetlire és aztán felszegezni a keresztre. Elsőre kevés volt a papír, nem jutott mindenkinek, így én segítőkészen továbbadtam a kezemben lévő, még üres cetlit, pedig tudtam, mit kellene ráírnom. Aztán rájöttem, milyen gyáva vagyok! Itt a lehetőség, hogy ezt a dolgot letegyem - és nem élek vele? Felálltam, s kértem egy lapocskát...Nagy volt a jövés-menés: gyermekek és fiatalok adtak helyet egymásnak a keresztnél. Odatérdeltem én is a templomunk padlóján fekvő kereszt lábához, de a szögeket tartalmazó zacskót nem értem el. És akkor az a valaki adta kezembe a szöget, akivel a feszültség volt! Micsoda isteni dramaturgia!
Nagyon súlyosnak éreztem a kalapácsütéseket, ahogy felszegeztem kettőnk konfliktusát...
A táborzáró napon aztán én hirdettem az igét. Eszem ágában sem volt ezt az élményt elmondani, de Isten valahogy kikényszerítette belőlem. Rá kellett mutatnom arra a - bűn-cetlikkel telerakott - keresztre, amit az egyik táborozó fel is emelt magasra, s kimondani, hogy Krisztus áldozata nem csak általában a vétkeinkért történt, hanem nagyon is konkrét. Az Úr Jézus az itt és most rendezetlenségét, feszültségét hordozza, és békességet ad...
Valaki ezután megszólított: Te rendezted a dolgot az Úrral, de vajon az a másik is elrendezettnek tudja kettőtök konfliktusát Krisztussal és veled? Határozott nemmel válaszoltam. De tudtam, nem léphetek a másik felé, hisz eddig is az erőlködéssel rontottam a legtöbbet. Ennyi volt az én dolgom, a többi már nem rám, hanem az Úrra tartozik.
Pár nap múlva meglepetésként ért, amikor odajött hozzám. Megbeszéltük, ki mit rontott el, és mit értett félre a másik viselkedésében. Őszinte és konkrét szavak voltak, melyek rámutattak: egyikünk se akarta bántani a másikat, csak...
Megtudtam, hogy ő is vívódott amiatt, hogy beszélnünk kellene, de több ok miatt is úgy érezte, ez most lehetetlen. Pedig nem volt az, csak mindketten a könnyebb utat választottunk: csupán Istennek mondtuk el a gondunkat, és megmagyaráztuk, miért nem lehet a másikkal egyről a kettőre jutni. Aztán jött Isten, és a keresztnél megállított bennünket...
Döbbenetes volt ilyen kézzelfoghatóan szembesülni azzal, hogy mennyire igaz, amiről prédikálunk: tényleg a keresztnél rendeződnek a dolgok...
