Ittzés Szilvia
Úgy vagyok vele, hogy nem szeretem például a macskákat, hörcsögöket, ilyesmiket a lakásban. De ez csak egy érzés
Letöltés: 2006-09-22.mp3(3,00 MB)
Nincs mögötte elmélet, és nem is írnék róla cikket egy magazinba. Az, hogy a négy gyerekünk mellé nincs tévénk, az is kicsit ilyen. Véletlen adottság: ifjú házasokként elromlott a megörökölt kis Júnosztyunk, és nem vittük többé szerelőhöz. Ehhez sem gyártanék elméletet.Aztán ahogy teltek az évek, mégis csak kerekedett mellé elmélet is! Mégis csak markánsan úgy gondoljuk, hogy jobb, ha az embernek - tehát nem csak nekünk - nincs tévéje. Egy ideig még próbálkoztak velünk a rokonok, és kölcsönadtak kiszuperált készülékeket, de annak végül sosem lett jó vége. Pelenkázástól, babasétáltatástól vagy éppen hosszadalmas ingázástól kimerülten egyre csak lerogytunk elé estére, és amikor végre sikerült kikapcsolni, végleg elmúlt az együttlét varázsa. Persze nemesebb lett volna, ha egyszerűen ellen tudtunk volna állni, de hát nem tudtunk, talán mert tényleg annyira elfáradtunk a nap végére. Aztán ahogy nőttek a gyerekek, már csak lubickoltunk a tévétlenségünkben és a sok ajándékba kapott időnkben. A világról szóló információnak persze nem állunk ellen, csak nem képben kapjuk, hanem mosogatás közben hallgatjuk vagy az internetről mazsolázva elolvassuk.
Egy-két éve persze már nézünk mi is filmeket: van DVD-nk a számítógépen, és vannak nagy kedvencek meg kis bárgyúságok, amiket újra és újra meg lehet nézni. A gyerekek betéve tudják ezeket, és a sokadik nézésnél már egészen különleges kis finomságokat is észrevesznek: láttuk-e, hogy Ron Weasley milyen képet vágott, amikor felmutatta a gyűrött párizsis zsömléjét a pazar varázsfinomságokat kínáló utasellátónak? Óriási, egyszerűen óriási! - mondogatják, és újra és újra meg kell nézni. Vagy ahogy Vitay Georgina merengőn elnéz a lányháló másik végébe, arra a kis repedésre a falon, akkor látszik rajta tisztán, hogy ő már tudja, amit a többiek még nem. Nézzük csak meg! - és már megy is az indítóprogram a számítógépen.
De a tévé, az más. Egyrészt dolgozik bennünk egyfajta dac, hogy a világ keményen kötő struktúrájából valamelyest kilazítsuk magunkat. Másrészt mint szülőnek egyszerűen túl nagy a kísértés, hogy a gyerekkor egyik alapvető feladatát a tévé passzív világával oldjuk meg: gyerekként kell megtanulni, hogy végül is mivel is töltsük ki az Úristentől kapott időnket.
Persze vannak a tévétlenségnek nehézségei is. Az olimpia és a focivébé bizony hiányzik, de annál jobb elmenni néhány gyerekkel egy nyilvános közvetítésre a városban, vagy barátokhoz, hogy közösen lehessen szurkolni. Az sem könnyű persze, hogy tévé nélkül valóban nincs esténként egy tuti háromnegyed óra, amikor egy gyerek sem háborgat az ügyes-bajos dolgaival. De hát ezzel számoltunk, ez egyszer talán majd még megtérül...
