Hulej Enikő
Volt egyszer egy lelkész, aki sokéves szolgálata során nagyon sok tapasztalatra tett szert. Látott, hallott sok furcsa dolgot, és váratlan, új helyzetekbe is gyakran került, egy keresztelő azonban mély nyomot hagyott benne.
Letöltés: 2005-09-14.mp3(3,1 MB)
Egy néhány hónapos csöppséget hoztak az Isten házába, s annak rendje-módja szerint le is zajlott a ceremónia. Elhangoztak azok az igék, amelyeket Jézus mondott a gyermekekről - arról, ahogy magához hívta őket és elmagyarázta követőinek, hogy aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, az semmiképpen sem mehet be abba. Aztán az igehirdetésben beszélt a szülők, keresztszülők és az egyház felelősségéről, akik majd nevelik, figyelemmel kísérik az apróság növekedését. Majd megkérdezte az oltár előtt álló családot, hogy valóban akarják-e, hogy a kicsiny gyermek a keresztségben részesüljön és Isten egyházához tartozzon, valamint azt, hogy vállalják-e az ezzel járó feladatokat? A megkérdezettek magabiztosan válaszoltak, így hát az Atya, Fiú, Szentlélek nevében megtörtént a keresztelő. Majd a kis család visszaült az első padsorba, a babát mózeskosárba helyezték, maguk mellé tették a székre, s folytatódott az istentisztelet.Egyszer azonban hihetetlen dolog történt. Megbillent a kosárka, s a csöppség kizuhant a padlóra! Dermedt csend támadt. A szülők kétségbeesetten kapták fel gyermeküket, s a templomban jelenlévő három orvos sietve szaladt előre segíteni. A baba természetesen azonnal kórházba került, a gyülekezet pedig megrendülten kulcsolta imádságra a kezét. A lelkész napokig hiába próbált kapcsolatba lépni a szülőkkel, így a gyülekezeti tagok kérdéseire sem tudott megnyugtató választ adni. Aggodalmának Isten előtt is hangot adott, míg végül örömmel adhatta tovább a jó hírt: a kicsi jól van, semmi baja sem történt.
E megrázó élmény azonban sokáig foglalkoztatta az Isten szolgáját, s el is gondolkodtatta: lám-lám, milyen esetleges az emberi odafigyelés, s egy váratlan pillanatban milyen könnyen megtörténhet a baj! Még a gyermekét féltő gonddal, nagy szeretettel figyelő szülő is talán képtelen megóvni kisbabáját. Akit azonban a mennyei Atya a keresztség által gyermekévé fogad, azt a kritikus pillanatban már vállára veszi és hordozza. E baleset által tehát Isten közel lépett valakihez, aki még nem is tudja, mi történik körülötte. De én remélem, hogy lesz, aki ezt később elmondja neki, s ez a csoda majd elindítja őt az Úr Isten felé, aki már akkor odalépett hozzá, mikor még ő nem is tett semmit.
Ez a mese nem olyan történet, amit fantáziadús pillanataimban találtam ki, hanem pontosan így történt, hiszen egy nagyon jó barátom, az említett lelkész maga mesélte el. S szavai ugyanakkor felidéztek bennem egy ötéves kislányt, aki egyszer egy gyülekezeti gyermekórán csillogó szemmel magyarázta nekem: hogy azért jó, hogy meg vagyunk keresztelve, mert most már Isten vigyáz ránk. S ez bizony tényleg így van, csak sokszor a hétköznapi csodákban nem ismerünk rá az ő gondoskodására.
Kedves hallgatóm, te vajon meg vagy-e keresztelve? Tudsz-e róla? Számít-e ez neked valamit is? Ha igen, akkor merj hálát adni ezért, s az életedben lévő kisebb vagy nagyobb csodákért, azokért a helyzetért, amikor váratlanul tenyerébe vett az Isten, hogy megóvjon egy komoly sérüléstől. Ha pedig számodra idegen az, mit most hallottál, de szeretnéd megtapasztalni ezt a gondoskodást vagy felmerült benned egy kérdés, akkor keress bátran! Akár egy lelkészt a környezetedben vagy a rádiómisszió valamelyik munkatársát!
S búcsúzóul azt kívánom, hogy őrizzen, óvjon téged is az Úr Isten!
