Szőkéné Bakay Beatrix
"Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom" (Zsolt 127,3) - jelenti ki a Szentírás. De mintha olyan sokan mégsem kérnének ebből az ajándékból!
Letöltés: 2007-05-14.mp3(5,45 MB)
Háromévenként élünk át egy "magyar Hirosimát", annyi művi terhesség-megszakítás van hazánkban! Sőt a már megszületetteknek is annyi elutasítottságban van részük: szüleik túlhajtottsága, az iskola teljesítménykényszere, a mára egyre jobban kiéleződött szegény-gazdag ellentét, az agresszió, a létbizonytalanság, a hagyományos értékrend felborulása mind-mind frusztrálja a felnövekvő emberpalántákat. Miért nem tűnik fel nekünk, felnőtteknek, hogy gyermekeink nem érzik jól magukat abban a világban, amelyet mi teremtettünk nekik!? Hogy olyan kevés a bizalommal felénk csillogó gyermeki szempár manapság? Inkább vád és csalódottság olvasható ki a tekintetükből a tönkretett természetért, a rossz közbiztonságért, a fogyasztói társadalom hajszájáért. Miért nem vesszük észre, hogy a mai gyermektársadalom jó részének testi-lelki ellenálló képessége gyönge, hogy öntörvényűek és tiszteletlenek, hogy milyen sok a depressziós vagy éppen hiperaktív gyerek, akiknek nincsen lelki békességük, és hogy gyakorta már tizenéves koruk elején káros szenvedélyek rabságába esnek?Régen is így volt? Lehet, de nem ilyen mértékben. Húsz évvel ezelőtt például a középiskolások között csupán 2-3 lány volt egy osztályban, aki megkezdte a szexuális életet. Ma pedig talán 2-3 akad közülük, aki még nem kezdte meg! Biológiailag ma még érettebbek a serdülők, mint néhány évtizede, de a lelki-szellemi érettség messze elmarad a testitől. Egyszerűen nem tudják belátni tettük következményét, amikor esetleg egy nem kívánt terhesség kérdésében döntenek.
És rendkívüli erővel működik az átöröklés törvénye. Hiszen nem a mai gyerekek és kamaszok a felelősek elsősorban a felvázolt siralmas állapotért, hanem a felnőttek. Törvényszerű, hogy a felnőttek testi-lelki állapotukat átörökítik utódaikba. Ez olyan fontos momentum, amelyet nem veszünk elég komolyan! Ha kinyomoznák korunk sok bűneseténeknek valódi okát, kiderülne, hogy azért bizony elkövetőik szülei is felelősek. A gyerekek hordozzák a szüleik mértéktelenségének, kicsapongásainak, bálványimádásának káros következményeit testileg-lelkileg és szellemileg egyaránt! Ha a mai nemzedék férfiai és női a beszennyezett erkölcs örökségét hagyják utódaira, akkor milyen világban élünk majd 20-30 év múlva?
Kedves felnőttek, apák és anyák! Nemsokára saját jellemünket tanulmányozhatjuk gyermekeinkben! Bosszankodhatunk-e amiatt, ha saját hibáinkat látjuk megismétlődni bennük, amikor kinyilvánítják felénk, tanáraiknak, szomszédainknak a tőlünk örökölt rossz tulajdonságaikat? Nem! Hiába próbálkozunk megjavítani gyermekeinket és mások gyermekeit. Feleslegesen panaszkodunk rájuk annyit, és mondjuk közhelyszerűen: "Bezzeg a mi időnkben..." Mert a rossz példaadás ugyanúgy hat, mint a jó! Nem elnyomni kell vagy helyesbíteni gyermekeink örökölt rossz, gonosz hajlamait! Nekünk kell először megtérnünk belőlük! Odafutnunk az élet Urához, Jézus Krisztushoz, aki értünk áldozta magát a kereszten! Bűnbánatra van szükségünk, arra, hogy a bűnbánat Lelke kiáradjon ránk! Hogy belássuk: a gyermeknevelés területén sem jutunk Isten nélkül semmire. Jézus Krisztus ezt mondja: "Én vagyok a jó Pásztor: én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem, [...] és én életemet adom értük." (Jn 10,14-15)
A jó Pásztor vérig menő szeretetének hatalma képes átformálni a gyermekeinkre átörökített rossz hajlamainkat. Kérjünk tőle türelmet, több szeretetet, hogy végtelen gyöngédséggel vegyük körül a zaklatott, békétlen, tévúton járó gyerekeket! Múltbeli hanyagságunk megnehezíti munkánkat, de Isten erőt ad, mert ma is nyújtja szabadító karját a nyomorúságban sínylődőknek. Érdemes lenne felmérni, hogy mára a hívő, keresztyénnek mondott családokban milyen szintig jutott az elvilágiasodás? Bűnnek nevezik-e azt, ami bűn? Netán behódolnak a korszellemnek? Gondolkozott-e már azon, kedves olvasóm, hogy miként jut be a sátán az emberi szívbe? Azon a kapun, amelyet az ember nyit neki: az érzékszerveken! Hűségesen kell őriznünk a szemünket, a fülünket és a többi érzékszervünket, ha nem akarjuk, hogy a hiábavaló és romlott gondolatok beszennyezzék a lelkünket. A sátán és angyalai arra törekszenek, hogy bénulttá tegyék érzékszerveinket, hogy az intéseket, a figyelmeztetéseket és persze Isten igéjét ne értsük, ne hassanak lelkünkre, így meg ne térjünk, meg ne újuljunk! Különösen így van ez a gyermekek és fiatalok között. Nekünk kell segíteni őket, hogy minden utat elzárhassanak a kísértő előtt. Egyetlen biztonságunk az, hogy minden pillanatban kérhetjük Isten kegyelmét, amely megőrzi életünket! De soha nem szabad lelki lámpásunk fényét annyira csökkentenünk, hogy a jót rossznak és a rosszat jónak lássuk! Ne feledjük, ha Jézus a szívünk Ura, a sátánnak rajtunk nincs hatalma! Ellenben ha nincs gazdája, előbb-utóbb szállást vesz benne valaki vagy valami, és gondolkodásunk felett hatalmat nyerhet. Márpedig ez a láthatatlan, kaméleonként színeváltó, sokszor vonzó köntösökben bemutatkozó sötét erő pusztítani jön... És ez a pusztító erő letarolja utódaink zsenge vetését is!
Kezünkben van a megoldás Isten ajándékaként: A Szabadító Krisztus, nála és benne lesz boldog jövője az utánunk jövő generációknak. Az Ő Országába hív munkatársakul mindnyájunkat.
