Hulej Enikő
Lelkészi szolgálatom egyik legemlékezetesebb emléke egy gyászoló özvegyhez kapcsolódik, aki váratlanul veszítette el a férjét.
Letöltés: 2007-06-13.mp3(3,35 MB)
A nyugdíjas asszony évek óta komoly mozgásszervi betegséggel küzd. Volt olyan időszak az életében, amikor egyáltalán nem tudott felkelni az ágyból; mostanában az állapota már nem ennyire súlyos, de könnyen előfordul, hogy például a redőnyt nincs ereje felhúzni. Betegségében, mindennapjaiban férje volt a támasza. Egészen addig a csütörtökig, amikor a férfi reggel elköszönt, elment egy ismerősnek segíteni, és délben már a halálhírét hozták.Hihetetlennek tűnt az asszony számára, hogy ez igaz. Hogy lehet az, hogy nem ő, a beteg ment el előbb? Hogy lehet elviselni, hogy immár sokadszorra veszít el olyan személyt, aki nagyon közel állt a szívéhez? És mi lesz ezután vele? Hogyan fogja mindennapi teendőit ellátni? Mi értelme van az életének mostantól?
Ezeket a kérdéseket nekem, mint lelkészének is feltette, bár - azt hiszem - azon a szomorú délutánon nem is várt választ rájuk. Talán a legtöbb, amit érte tehettem, a jelenlét, az imádkozás, az együtt sírás volt. De már akkor megkérdezte, vehetne-e néhány napon belül úrvacsorát?
Szombaton tehát az úrvacsorával érkeztem meg a házához. Felkészülten várt. Tudta, hogy házassága véget ért, ezért mindenféle szempontból le kell zárnia. Elsődlegesen az Istennel kell rendezni a bűnöket, vele kell elszámolni. Számba vette tehát az együtt töltött éveket, összegyűjtötte azokat a vétkeket, mulasztásokat, amelyekkel ő bántotta meg a férjét, és azokat, amelyekkel társa okozott neki fájdalmat. A gyónásban ezeket mind Isten irgalmára bízta. Kérte azokra is a bocsánatot, amik megtörténtek, de most nem jutottak konkrétan az eszébe. Ezután könnyek között vettünk úrvacsorát, ami mérföldkő volt számára, számukra.
Ez az özvegyasszony nekem, a lelkésznek nagyon sok mindent megtanított. Nem dogmatikusan, hanem az életpéldájával. Elsődlegesen azt, hogy a bűnöket rendezni kell - mindig minden körülmények között! Ez persze nem újdonság a hívő ember számára, van azonban egy nagyon szíven ütő üzenet abban, ahogy a gyásszal küzdő lélek döbbenet utáni első gondolatai a bűnvallást sürgetik. Az első és legfontosabb ugyanis, hogy rendezzük a vétkeinket az Istennel, minden más - fájdalom, kérdés, félelem - csak ezután következhet.
Ezzel a lelki útravalóval a kedves hallgatót bűnvallásra szeretném indítani. Arra, hogy döbbenjen rá, vagy erősödjön meg abban, hogy a bűnök rendezése nélkül nem lehet élni, és ezt semmilyen külső körülmény - sem örömteli, sem pedig fájdalmas esemény - nem befolyásolhatja. Legyen valóban természetes és elsődleges velejárója életünknek bűneink megvallása, mert a Krisztusban kapott bűnbocsánat nélkül semmiképpen sem lehet teljes a mostani és valóságos az örök életünk.
"Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől. Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól." (1Jn 1,7-9)
Hulej Enikő
Megjelent az Útitárs c. folyóiratban
