- Részletek
Hulej Enikő interjúja
Dr. Csókay András idegsebész tanúságtételét is hallhatták azok, akik részt vettek október elején az országos evangélizáción. A helyszíni felvétel szerkesztett változata elhangzott műsorunkban.
- Részletek
Hulej Enikő interjúja
Október elején országos evangélizációra került sor a Deák téri evangélikus templomban, melynek mottója a fenti jézusi mondat volt. Hogyan tanúskodik hitről és szeretetről a Magyar Örökség- és Széchenyi-díjas népdalénekes, Budai Ilona? - megtudhatják műsorunkból.
- Részletek
Györe Balázs interjúja
A Keresztény Fiatalok az Ifjúságért Egyesület az élelmezési világnap alkalmából egész napos ételosztást szervezett, hogy adományokkal segítsék a rászoruló családokat. Ezzel csaknem egyidőben a hallgass.hu portál "Leukémia koncertet" tartott Gödöllőn, amellyel a beteg gyermekek gyógyulását kívánják támogatni. Mindkét rendezvény sajtófelelőse Bokor Péter, vele beszélgettünk.
- Részletek
Hulej Enikő interjúja
Témánk az ökumené, azaz a keresztyének közötti egységre való törekvés, és ennek kapcsán egy nagyszabású rendezvény. Szeptemberben Nagyszebenben rendezték meg a III. európai ökumenikus nagygyűlést, melynek evangélikus résztvevőivel készült a helyszíni riport.
- Részletek
Györe Balázs interjúja
Holger Manke német teológushallgató fél évet az Evangélikus Hittudományi Egyetemen tölt Erasmus-ösztöndíjjal. A magyarul remekül beszélő fiatalemberrel nyelvtudásáról valamint a bajor és magyar gyülekezetek kapcsolatairól beszélgettünk.
- Részletek
Hulej Enikő interjúja
"A hívő fiataloknál az jelent inkább problémát, hogy nincs elég tapasztalatuk az emberi kapcsolatok terén: milyen egy nő vagy egy férfi, milyenek a tervei, hogy kell barátkozni, együtt lenni..." - Dr. Süle Ferenc pszichiáterrel ezúttal párkapcsolatról, házasságról beszélgetünk.
- Részletek
Hulej Enikő interjúja
A válások nagy száma, a családok problémái és az ország rossz mentálhigiénés helyzete miatt a gyermekek egészséges felnőtté növekedése sokszor nem biztosított. Hogy milyen megállapításai, tanácsai vannak a tudós lélekgyógyásznak, megtudhatják a Dr. SÜLE FERENC pszichiáterrel készült interjúból.
- Részletek
Hulej Enikő interjúja
ENDREFFY GÉZA a budaörsi evangélikus gyülekezet lelkésze. Úgy kezdte ott egykor a lelkészi szolgálatot, hogy egész hivatalát egy mobiltelefon jelentette. Hogyan jutott el mégis néhány év alatt oda, hogy most egy működő gyülekezete van? - erről és családi tapasztalatairól beszélgetünk műsorunkban.
- Részletek
Györe Balázs interjúja
Keveházi Lászlót az adásban sokszor nyugdíjas lelkészként mutatom be, de ahogy a beszélgetésből is kiderül, ő ugyanolyan erővel végzi Istentől kapott szolgálatát, mint azelőtt. Egyháztörténész, hittudományi egyetemünk díszdoktora, lelkész, több könyv és tanulmány szerzője. Sőt még iskolalelkész is volt, nem is olyan régen! Erről szól az itt meghallgatható beszélgetés.
- Részletek
Hadady Zsombor interjúja
"A nem hívő ember számára mindig csak a másik ember szeretete jelentheti az erőforrást. De a hívőnek megadatik, hogy Isten szeretetéből táplálkozzon." - vallja SIMON ANDRÁS grafikusművész.
http://www.simongaleria.hu/







