Szegfű Katalin interjúja
Kétszer szolgált a koszovói háború idején magyar katonák között tábori lelkészként Fehér Csaba. Az élményeiről és a jelenlegi gyülekezeti lelkészi munkájáról készült beszélgetést hallhatják a mai műsorban.
Győri Gábor Dávid interjúja
Nem szívmelengető adventi téma áll mai műsorunk fókuszában: a bűn. Kiderül azonban, hogy advent és bűn között is vannak kapcsolópontok. A téma másik apropója, hogy a frissen megjelent Híd magazin is ezzel a kérdéssel foglalkozik sok szempontból körüljárva azt. Szeverényi Jánossal, a magazin főszerkesztőjével beszélgettünk bűnről és szabadulásról.
Erdészné K. Judit interjúja
Somogyi Attila az e heti Lélekhangoló vendége, akit néhány éve ismertem meg férjem kollégájaként. Legutóbbi életszakaszában megélt formálódásáról szerettem volna beszélgetni vele. Eljutott hozzám komoly betegségének híre, és ezzel együtt az is, hogy ez nem csak testileg, hanem lelkileg is komolyan érintette őt. Hogyan lehet öröm, növekvő hit és szeretet abban, akinek váratlanul számolnia kellett életének, egyik lábának esetleges elvesztésével? Megtudhatják, ha meghallgatják vele készült interjúnkat.
Szegfű Katalin interjúja
Hol vannak, kik és miért hozták létre a Bibliaházakat, melyekkel országszerte találkozhatunk? Szolgálhatják-e a missziót? Erről szól a mai adásban Balogh Tibor lelkipásztor és Sós Mátyásné.
Győri Gábor Dávid interjúja
Műsorunkban Lázár Attila dalszerzővel legújabb lemezének megjelenése apropóján beszélgettünk mindarról, ami az ő dalai mögött van: történetekről, személyes tapasztalatokról, és természetesen arról a legmeghatározóbb élményről, amely Attilát egyáltalán dalszerzésre indította: a Jézus Krisztussal való személyes találkozásról.
Erdészné K. Judit interjúja
Melyiket szeretné: rövid, de beteljesült életet, békességes eltávozást vagy hosszú, földiekben bővölködő, ám lelkileg kárt szenvedett életet? Talán nem is lenne könnyű a döntés, viszont nem is adatik meg az embernek, hogy ezek felől maga döntsön. Bármelyik pillanatban érintettekké válhatunk a halál, gyász, öröklét kérdéseivel kapcsolatban. A közelgő halottak napja kapcsán gondolkodjunk el hát minderről - még idejében. Bakay Beatrix lelkésznő beszélt nekünk öccse betegségéről és elvesztéséről, és Isten mindezek felett felragyogó kegyelméről.
Győri Gábor Dávid interjúja
"Kik a boldogok?" - ez volt a 2011-es Országos Evangélizáció témája, így ezt a kérdést tette fel Zsarnai Krisztián nyíregyházi lelkész is nyitó igehirdetésében. A hallgatóság figyelmét pedig felhívta arra, hogy boldogulás és boldogság nem függnek össze, ezért sem lehet a boldoguláson át a boldogságra törekedni. A boldogságot nyitott és nyújtott kézbe tudja adni Isten, elfogadjuk-e?
Győri Gábor Dávid interjúja
"Találkozunk a disznóvályú után..." - utalt Molnár Róbert Kübekháza polgármestere a tékozló fiú példázatára, és arra, hogy Isten a mélységeket megjárt embert tudja csak kézbe venni és formálni. Ő maga is végigjárta ezt az utat. Az Országos Evangélizáción elhangzott tanúságtételéből itt a személyes megtéréséről szóló rész hallgatható meg.
Győri Gábor Dávid interjúja
Sasvári Sándor príma díjas előadóművész zenés tanúságtétellel szolgált az Országos Evangélizáción. Ezt követően arról kérdeztük őt, hogy miért fogadta el a meghívást erre az alkalomra és mit jelent számára az a Jézus szerep, ami több darabban is megtalálta őt az évtizedek során.
Győri Gábor Dávid interjúja
Kik a boldogok? Hogyan lehet valaki boldog? Milyen üzenetet visznek magukkal az Országos Evangélizációról? - többek között ezekről kérdeztük az alkalom résztvevőit. Válaszaik itt meghallgathatók...







