Kétség és bizonyosság – Országos evangelizáció a Deák téren

Az istenhit kérdései, a bizonytalanság és magabiztosság és az Úrtól kapott kegyelem ajándéka is fókuszba került a Deák téri rendezvényen. A Magyarországi Evangélikus Egyház Missziói Bizottságának szervezésében rendezték meg 2019. október 12-én az országos evangelizációt, melyen több mint ezren vettek részt.

 

Az ország legkülönbözőbb pontjairól érkező evangélikusokat Szeverényi János köszöntötte. A missziói lelkész beszédében rámutatott, hogy mindannyian az igazságot keressük, de a valódi igazságot csak a Szentírás üzenete és Krisztus kegyelmi áldozata által találhatjuk meg.

A bibliaolvasó Útmutató napi ószövetségi igéjéből (Zsolt 93,4) kiindulva Szemerei János elmondta, hogy még egy szép erdei séta esetén is idő kell ahhoz, hogy lélekben is megérkezzünk oda, ahol vagyunk, hogy felfedezzük a látottak szépségét. A püspök kifejtette, hogy így van ez az ige üzenetével is. „Mindennél sokkal fenségesebb az Úr a magasságban” – fogalmazott a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke, aki rámutatott, hogy nem csak a sokszor zúgó és harsány hangokban, hanem a szelídségben és megtörtségben is elérhet hozzánk az az üzenet, mely közelebb vihet minket az Úrhoz és embertársainkhoz.

A köszöntéseket követően Pintér Béla énekes, zenész, dalszövegíró és zeneszerző, a Debreceni Szabadkeresztény Gyülekezet tagja tett szóban és énekben tanúságot.

„Kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe” (2Kor 4,7-18) címmel Kondor Péter szolgálatával hangzott el az országos evangelizáció igehirdetése. A Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke Pál apostolra hivatkozva kifejtette, hogy az Úr számunkra is kincset adott. „Ez a kincs az evangélium, a Jézusról szóló örömhír” – fogalmazott a püspök, aki rákérdezett: „Vajon sáfárkodunk-e az evangéliummal? Mikor hallottak tőled legutóbb mások örömhírt?” Kondor Péter rámutatott, hogy az örömhír azért szól minden ember felé, hogy a sötétségből a világosságra kerüljön az egyes ember. „Milyen jó, amikor az életünkben gyullad fel a fény!” – fogalmazott a hit megélésével kapcsolatban a püspök. Ugyanakkor a püspök arra is figyelmeztetett, hogy „Istenről beszélni bárki tud, de Isten által szólni csak az ő szolgálatában álló emberek képesek.” Az emberek kétségeivel, próbatételeivel kapcsolatban Kondor Péter elmondta, hogy azok legtöbbször azt szolgálják, hogy felfedezhessük, hogy nem nem mi vagyunk a tökéletesek, hanem Isten.

Az igehirdetést követően a jelenlévők kiscsoportos szekciókban beszélhették át a nap témáját. A bibliaköröket Kondor Péter, Kívül harcok, belül félelmek címmel Szemerei János püspökök vezették. Misszió a templomon kívül címmel Horváth-Csitári Boglárka Flóra, 3K – kíváncsiak, kételkedők, keresők címmel dr. Garádi Péter tartott foglalkozást. Deák László alkalmán a hitre jutás kérdése került fókuszba, míg Weltler Gábor Luther kétségei és bizonyosságai címmel tartott előadást.

A kételkedés biblikus értelmezésébe Grendorf Péter vezette be a jelenlévőket, míg a csüggedés kérdését Zsarnai Krisztiánnal lehetett megvitatni. Kincs cserépedényben címmel Kósa Gergely tartott alkalmat, kétség és bizonyosság témájában Horváth-Hegyi Áron, míg Ne vígy minket kísértésbe! címmel pedig Baranyay Csaba.

Kiss dr. Tampu Tatiana népdalénekes a csángó hagyományokba és a hit kérdéseibe vezette be előadásával és énekhangjával a hallgatóságot, a szociális segítségnyújtás megélt és gyakorolt lehetőségére Bonnyai Anna és Bonnyai Sándor hívta fel a figyelmet, míg az újjászületésről Ittzés István beszélt.

Az országos evangelizáció idei tanúságtevői Olaj-Rabóczky Anett és Lackfi János voltak.

„Az élet Istene babát adott nekem, akit én eldobtam” – fogalmazott tanúságtételében Olaj-Rabóczky Anett, akinek élettörténetén keresztül gondolkodhattak el a jelenlévők arról, hogy mit jelent, ha egy anya lemond magzatáról. Az Abortusz.hu oldal elindítója és főszerkesztője az élet értékére, az Istentől kapott ajándék megbecsülésére hívta fel a figyelmet.

„Mi az Isten használati utasítása a kegyelemhez? Kapd el!” – fogalmazott tanúságtételében Lackfi János. A hatgyermekes édesapa házasságáról, családról, istenhitről tartott előadást. Az Emberfia megdicsőülésével kapcsolatban a József Attila-díjas költő, író, a Luther-rajzfilm szövegkönyvének szerzője emlékeztetett, hogy Jézus nem akkor mondta, hogy megdicsőült, amikor vízen járt vagy meggyógyított embereket, hanem akkor, amikor Júdás elárulta őt.

Az országos evangelizáció úrvacsorás istentisztelettel zárult. Gáncs Péter „Hiszek! Segíts a hitetlenségemen” (Mk 9,14–29) címmel elmondott prédikációjában a Deák téri evangélikus templom oltárképe alapján a megdicsőülés hegyéről, a megszégyenülés völgyéről és a kegyelem általi megbocsátás lehetőségéről beszélt. A nyugalmazott püspök rámutatott, hogy „Jézus Krisztus által a megtérő bűnös számára van gyógyulás, van feltámadás, van élet.” Gáncs Péter arra is kitért, hogy az egyház nem a tökéletes emberek gyülekezete, hanem a gyógyulásra vágyó emberek közössége. „Azért vagyunk együtt, hogy az Úr gyógyító szeretetével találkozzunk, hogy megtapasztaljuk a bűnbocsánat örömét. Van út, ha nem is a csúcsra, hanem a völgyben, de Krisztussal” – mondta a nyugalmazott püspök.

Az országos evangelizáció egész napos zenei szolgálatát Győri János Sámuel vezette, míg a gyermekfoglalkozásokat a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért (KÖSZI) biztosította.

Galambos Ádám evangelikus.hu   FILMEK: Az elhangzott szolgálatok videófelvételeit a lutheranhu youtube-csatornáján tekinthetik meg. A linkeket alább mi is megosztjuk.
Operatőr, vágó: Győri András Timótheus   Szeverényi János, Szemerei János köszöntője és Pintér Béla énekes bizonyságtétele

Kondor Péter püspök igeszolgálata: "Kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe" (2Kor 4,718)

Mit tett velem az Isten? – Olaj-Rabóczky Anett életvédő és Lackfi János költő, műfordító bizonyságtétele

Gáncs Péter igeszolgálata: „Hiszek! Segíts hitetlenségemen!" (Mk 9,14–29)

     

Hangfelvételek a napról, melyek között a következő négy szekcióbeszélgetés bevezetője is meghallgatható:


Bűn-e a kételkedés? – Grendorf Péter
Kétség és bizonyosság – Horváth-Hegyi Áron
Hogyan juthatok hitre? – Deák László
Hogyan születhetek újjá? – Ittzés István     Fotók: Galambos Ádám és Erdész Zoltán