Balogh Tibor roma származású volt állami gondozott. Őt és barátait régóta ismerem, figyelemmel kísérem életüket. Sokat jelent számomra is példaértékű hozzáállásuk, ahogyan többszörösen hátrányos helyzetből indulva állnak a lábukon, tanulnak, dolgoznak. Tibor grafikusművész lett, diplomája van és tanári végzettsége.
Mennyi idős voltál, amikor elkerültél a családodtól?
Három hónapos koromban kerültem állami gondozásba. A szeretetet a nevelőktől kaptam meg. Egy tanárom mondta: „Tibor, neked minden mínuszodat pozitívvá kell konvertálni, ami az állami gondozottságból, a cigány származásból és az ezekkel kapcsolatos előítéletekből fakad”. Ezen elgondolkodtam. Nem kell az előrehaladást a véletlenre bízni, hanem tenni kell érte.
Tizennyolc éves korodig négy helyen éltél. Okoztak-e traumát a váltások?
Nehezen alkalmazkodtam, de nem volt beleszólásunk. Volt, hogy egyik napról a másikra szétrobbantották a gyerektársaságot, négy-öt fős csoportokra osztva az ország különböző részeibe kerültünk. Barátságok szakadtak meg, a sorsok elágazódtak.
Milyen volt kilépni ebből a kultúrából és elkezdeni az önálló életet?
Meg kellett tanulni, hogy különböző helyzetekben hogyan kell viselkednünk, hogy kell egy csekket befizetni. Volt egy patrónusom, Gitta néni, aki mellett szépen megtanultam ezeket.
Amikor Tiszadobon gimnazista voltam, ő egy művészcsoporttal jött, a kastélyban szálltak meg. Bevonták a rajzfoglalkozásokba az állami gondozottakat is. Tulajdonképpen ő fedezett fel engem. Később rendszeresen jártam hozzá, voltunk művészettörténeti tanulmányutakon is Párizsban, Olaszországban. Emlékszem, egy évig nem is nagyon értettem, hogy mit akar mondani, mintha nem tudnék magyarul.
Mit jelent számodra a művészet?
Leonardónak a művészethez való elemző, kutató hozzáállása jut eszembe. Valahogy ehhez közelítve tudnám a művészet lényegét megfogalmazni. Ha hallok eseményeket, emberi sorsokat, jó zenéket, azok mind nyomot hagynak bennem. Például a Rendszerbe zárva című grafikámban jégtömbökbe vannak zárva az emberek, de a szárnyuk, ami szimbólumként jelenik meg, kint van, mert a lélek megfoghatatlan részét, a szabadságot nem lehet elvenni. Ez az érzés jöhet a múltból, abból, ahogyan felnőttünk, de törekedni kell rá, hogy feloldódjon ez a jégtömb, és pozitív irányba mutasson az üzenet. Hiszem és vallom, hogy az alkotó feladata a gyógyítás is.
Mit jelent számodra az angyal?
Gyerekkoromban, ha kinyitottam egy könyvet, mindig a vallásos tárgyú képek hatottak rám. Akkor úgy éreztem, hogy ha művészet, akkor csak ez. A mostani élményeim, a művészetem nem ennyire direkt. Próbálok a mai kódok szerint festeni, szimbólumokat keresni a XXI. században Budapesten élve.
Szeretnél megkeresztelkedni. Miért?
Már hétéves koromban azzal magyaráztam magamnak a dolgokat, amelyek történtek velem, hogy Isten így akarta, pedig Istenről nem beszélgetett velünk senki. Egyszer sétáltunk hat-hét évesen, és egy Krisztus-szobrot láttunk. Nem tudtuk, kit ábrázol. Azt gondoltam, hogy az az ember meghalt, és a földben kővé vált.
Később eltávolodtam ettől a gondolkodástól, hogy Isten van az események mögött. Úgy egy éve érzem: valamit tennem kell, hogy elmondhassam, Valaki rám tette a kezét. Valaki óv, valaki védelmez. Elmúltak azok az idők, amikor ezt úgy automatikusan elfogadtam.
Szeverényi János
Híd, 2012/3.
