Kiss Máté hat éve szolgál a nyírtelek-görögszállási evangélikus cigánymisszióban. Arról kérdeztük, hogyan került Isten közelébe, hogyan változott meg az élete és hogyan kapott ilyen szolgálatot.
Hogyan indult a hívő életed?
Fiatalként sok bibliai történetet, igehirdetést hallottam, de mindez nem vált számomra személyessé. Tizennégy évesen egy ifjúsági táborban hoztam egy döntést Jézus mellett, de ez önerőből, érzelmi alapon történt. Ezután mégis lejtőre került az életem. Tizenhét éves koromra egészen odáig jutottam, hogy Isten létét is tagadtam. Olyan baráti társaságba kerültem, ami nagyon messzire vitt Istentől.
Hanyag és lusta voltam a tanulás terén. Éppen ezért megbuktam németből, és én, aki tagadtam Istent, ebben a nehéz helyzetemben hozzá kiáltottam. Ma már azt mondom, nem ez a legjobb út, mert tulajdonképpen alkut ajánlottam Istennek, hogy ha segít a pótvizsgán, akkor elmegyek egy csendeshétre, szüleim tanácsa szerint.
Átmentél a pótvizsgán. Mi történt azon a csendeshéten?
Úgy éreztem, hogy rólam van szó, Isten velem beszélt. Lélek által megelevenítette az igét, és ott értettem meg, hogy az életem rabság alatt van és a kárhozat felé tart. Ez fájdalmas felismerés volt, de csodálatos módon felhangzott az evangélium, hogy Jézus éppen azért jött, hogy nekem ne kelljen ebben maradnom. Ott értettem meg a kegyelmet, az Úr elé vittem a bűneimet és elfogadtam őt megváltómnak.
Miből tudod, hogy ez igazi döntés volt? Miben változott az életed?
Addig nagyon komoly megkötözöttségben éltem: alkohol, drog, cigaretta… Akkor, a következő naptól semmi ilyesmi nem vonzott már, abbahagytam ezeket. Ez nagyon erős visszaigazolása a megtérésnek. Most már persze látom, hogy a megtérés nem célba érkezés. A megtéréskor kezdődik az Istennel való közös út.
Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy tizenhét éves koromban kimentett abból a közösségből, ahol voltam, különben lehet, hogy ma börtönben lennék, vagy talán nem is élnék. Látom azoknak a barátaimnak példáján, akik továbbmentek a lejtőn.
Most a nyírtelek-görögszállási cigánymisszióban dolgozol. Hogy vezetett ide az utad?
A hívő ember Krisztus keze, lába, szeme, szája ebben a világban. Ezt egy ifjúsági hitmélyítő héten értettem meg. Ezután Isten elindított nálunk, Szombathelyen egy ifjúsági csoportot – a semmiből. Ebben a szolgálatban felkészített a vele való munkára, tisztogatott, edzett. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy teljes életemmel neki kell szolgálnom.
Mivel foglalkoztál ezelőtt?
Az érettségi után szociálpedagógiát tanultam egy évig. Azután pénzügyi tanácsadással foglalkoztam. Amikor az elhívásomat kaptam, akkor éppen a legsikeresebb időszakomat éltem. Jelentkeztem a teológiára, de nem tudtam, hogy lesz tovább.
Az Evangélikusok Közössége az Evangéliumért (EKE) csendeshétvégéjén találkoztam először görögszállási cigány fiatalokkal. Isten úgy rendezte, hogy különös szeretet alakult ki bennem feléjük. Ők is elfogadtak engem.
Egyszer, amikor telefonon beszéltünk a menyasszonyommal, félve mondtam el neki, hogy az Úr arra indít, hogy cigány fiatalok között szolgáljak. Erre döbbent csend, majd azt mondta, hogy neki pedig azt mutatta meg az Úr, hogy cigánygyerekek között fog szolgálni. Akkor elkezdtünk ezért együtt imádkozni, és másnap délelőtt hívott bennünket Györfi Mihály Nyírtelekről, hogy mennénk-e a cigánymisszióba szolgálni. Az Úr így szerkesztette össze a dolgokat.
Mik a tapasztalataid a nyírtelek-görögszállási cigánymisszióban?
Megdöbbentő volt az a szeretet, ahogy fogadtak. Az első hónapokban házról házra jártam, megnyitották előttem az otthonukat. Nagyon nyitottak voltak, és kíváncsiak az Isten igéjére. Olyan éhség van bennük, ami engem meglepett, mert eddig inkább az emberek közömbösségével találkoztam.
Persze aztán megláttam a nehézségeket is. A nyitott többség mellett azért volt egy kisebb csoport, amelyik jelezte, hogy nem támogatják a jelenlétünket. Nem értették, hogy nem azért megyünk, hogy bántsuk őket vagy nyerészkedjünk rajtuk, hanem tényleg segíteni szeretnénk.
Elég lehet, ha egy egyházi szervezet részéről meglátogatják őket, beszélnek nekik, visznek néhány dolgot, vagy mi segít igazán?
Nem ajánlom egy gyülekezetnek vagy egy szervezetnek, hogy saját ötlettől vezérelve elkezdjen bármit is. Ez csak akkor működik, ha Isten küld és megadja hozzá az erőt, a bölcsességet, a kitartást.
A lényeggel kell kezdeni: Krisztushoz kell őket vezetni ugyanúgy, mint bárki mást. Nekik is leginkább Jézusra van szükségük, de természetesen meglátva a szükséget, próbálunk emberileg is segíteni. Ehhez bölcsességre van szükség, hogy ne szoruljon háttérbe az evangélium, amikor szociálisan vagy anyagilag segítünk. Ha nem Istentől kérünk naponta vezetést a szolgálathoz, akkor felborulhat minden, ami addig jól működött.
Volt-e olyan, amikor úgy érezted, hogy a támadások, nehézségek miatt otthagynád ezt a szolgálatot?
Volt olyan időszak, amikor kicsit megfáradtam. Egy ifjúsági klubot is vittünk, ahol volt minden: játék, éneklés… és Krisztus kicsit háttérbe szorult. Odáig jutottam, hogy kezdtem értelmetlennek látni, amit csinálok: jönnek ugyan a fiatalok, de nem jutunk egyről a kettőre. A gyülekezet egyik elöljárója szóvá is tette, hogy látja megfáradásomat. Ez nem esett jól, de az kellett akkor, hogy Isten felrázzon.
Direkt módon beszélt velem az Úr, a Jelenések könyve 3. fejezetéből az 1–2. verset hozta elém: „Tudok cselekedeteidről, hogy az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy. Ébredj fel és erősítsd meg a többieket, akik halófélben vannak, mert nem találtam cselekedeteidet teljesnek.”
Nem a másikban kellett tovább keresnem a hibát, hanem vissza kellett emlékeznem arra, amit kaptam. Attól kezdve eldöntöttem, hogy én nem akarok tudni másról a klubban sem, csak Krisztusról. Óriási csoda volt, hogy Isten elkezdett munkálkodni köztünk. Akik most járnak ide, Krisztusért jönnek, nem csak a szórakozásért. Közülük többen megtértek, Istennel járnak és szolgálnak.
Erdészné Kárpáti Judit
Híd, 2016/3.
