Vállaljuk a hitünket és terjesszük, mert ezáltal erősebbek leszünk, és tájékoztassunk arról, hogy vannak hittestvéreink szerte a világon, akik kemény üldöztetésnek vannak kitéve – mondja dr. Győrfi Károly, az Óbudai Evangélikus Egyházközség felügyelője. Az egykori diplomata Keresztényüldözés a 21. század elején című könyvének második, bővített kiadása jelent meg 2016-ban.
Úgy tudom, több mint kilencven országban járt, hosszabb időt töltött Romániában és Hollandiában. Milyen célból?
Az Úristen a tenyerén hordozott engem. Ez elcsépeltnek hangzik, de tényleg így éltem meg. A Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karán végeztem, majd a magyar vegyiparban dolgoztam. Alapvetően meghatározta a pályámat, hogy több nyelvet bírok. Sokat utaztam hivatalosan. Az összes iszlám országban jártam, egész Amerikában, Ázsiában, Bangladesben többször, Pakisztánban sokszor. Gyógyszeripari vállalatokat alapítottam, és a működésüket felügyeltem. Kétszer voltam bukaresti kiküldetésben, és egyszer öt évig Hollandiában, Hágában. A nyelvtudásom meg az ipari hátterem miatt gazdasági diplomataként mentem külföldre. Soha nem voltam párttag, ez az 1990 előtti időben mindig gondot okozott, de volt egy jóakaróm, aki elintézte a Központi Bizottságnál, hogy aláírják a kinevezési okmányomat.
Egyszer le is tartóztatták Romániában.
Diplomatarendszámú, CD-s kocsival közlekedtem Bukarest utcáin. Egy alkalommal körbevett négy rendőrautó. Először azt mondták a rendőrök, hogy loptam a kocsit. Mutattam a papírokat, amelyek bizonyították, hogy jogosan vezetem. Akkor jött egy securitatés – ez volt a kommunista diktatúra állambiztonsági szervezete – ezredes, ő már azt mondta, hogy halálos balesetet okoztam, és elhagytam a helyszínt. Mondtam, hogy ilyet nem követtem el. Nem voltam hajlandó kiszállni és velük menni. Végül erőszakkal vittek el. Darus kocsival feltették az autómat velem együtt egy teherautó platójára, és bevittek a rendőrségre. Éjjel kihallgattak. Azt mondtam: döntsék el, hogy loptam a kocsit, vagy halálos balesetet okoztam! De ott már az volt a vád, hogy Ceaușescu, a kommunista pártfőtitkár, államelnök elleni röplapot szórtam a diplomataautóból. Ez persze nem volt igaz, nem is került elő semmilyen bizonyíték. Közben a magyar nagykövetség intézkedett, és reggelre kiszabadítottak, de a románok kiutasítottak az országból.
Mostanában sokszor megjelent az ön neve a médiában azzal a könyvével kapcsolatban, amely a mai idők keresztyénüldözéséről szól. Már a második kiadásban jelent meg, az elsőt ötször kellett újranyomni. Nem győzi teljesíteni a meghívásokat: folyamatosan invitálják közösségekbe, hogy beszéljen a könyvről, illetve a témáról. Mi motiválta, hogy egy több száz oldalas kötetet írjon erről?
2012. január végén volt az Európai Parlamentben egy plenáris ülés, ahol Magyarországot deresre húzták. A miniszterelnök tartott bevezetőt, utána pedig az egész parlament, elsősorban a baloldali és liberális képviselők magukból kikelve támadták azt a rendszert, amely Magyarországon 2010 után alakult. A végén a miniszterelnök összefoglalta a mondanivalóját: „Kétségkívül a mi eszméink keresztények, az egyéni felelősségre épülnek…”, és azt is mondta: „lehet, hogy ezzel az állásponttal kisebbségben vagyunk Európában, de ettől ez még egy európai álláspont”. Ekkor döbbentem rá, hogy Európában tulajdonképpen komoly keresztyénellenes hangulat van. Elmentem könyvtárakba, beütöttem a számítógépbe, hogy keresztyénüldözés, és nem találtam semmit. Legfeljebb az ókori, középkori keresztyénüldözésekről találtam anyagot, de a jelenkorról semmit. Bementem az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektorához, és kértem, hogy segítsen, mert ezzel a témával szeretnék foglalkozni. Könyvírásról akkor még szó sem volt. Elküldött az egyháztörténeti tanszék professzorához, és ő adta a „kályhát”, ahonnan elindultam. Attól kezdve két-három évig dolgoztam a könyvön. Sok ismeretet szereztem, és megdöbbentett, mennyire nem tudja senki, hogy ma is létezik keresztyénüldözés. Az egyházak sem eleget nyilvánulnak meg – az utóbbi egy-két évben már megszólalnak ebben a témában, de még mindig nem a kívánatos mértékben.
Használ egy nagyon erős kifejezést: keresztyén holokauszt. Mire gondolt, amikor ezt a fogalmat leírta?
Különbséget teszek keresztyénüldözés és keresztyénellenesség között. Keresztyénüldözés az, amikor a hívő ember élete forog veszélyben. Európában az ember élete nincs veszélyben hitének a vállalása miatt, amit tapasztalhat, érezhet, s ezt én keresztyénellenességnek mondom. Sok országban azonban a keresztyének testi épsége, élete van veszélyben: megverik, elüldözik a lakóhelyükről, akár lefejezik, keresztre feszítik, és van, hogy elégetik őket. A könyvben felsorolom azokat az országokat, ahol ilyen cselekmények rendszeresen előfordulnak. Megnéztem a holokauszt definícióját: egészen elégő áldozatot jelent a szó. Amikor Pakisztánban a keresztyén házaspárt, a terhes feleséget és férjét elevenen bedobták a kemencébe a téglagyárban, ahol dolgoztak, az holokauszt. Amikor Nigériában egy alkalommal több száz embert elégettek, az is az. Egyiptomban a kopt keresztyéneket úgy is üldözik, hogy megjelölik a házukat, és éjjel rájuk gyújtják. Sokan bennégnek, ez is holokauszt.
Mely országokban folyik keresztyénüldözés, mit mutatnak az adatok? Ki foglalkozik ezzel?
Két szervezet van, amely világszerte monitorozza a keresztyénüldözést. Az egyik az Open Doors, ez a nagyobb, a másik pedig a Christian Solidarity International – németül Christen in Not a neve –, ez bécsi székhelyű. Az alaposabb munkát az amerikaiak végzik. Tizenöt évvel ezelőtt kidolgoztak egy pontrendszert a keresztyénüldözés mérésére. Áttekintik a törvénykezést, illetve a társadalmi, közösségi, családi szinten tapasztalható keresztyénellenes megnyilvánulásokat, ezeket pontozzák, és az eredmények alapján minden évben közzéteszik, hogy melyik az az ötven ország, ahol a leginkább üldözik a keresztyéneket. Világszerte mintegy kétmilliárd-háromszázmillió keresztyén van, hatszázmillióan élnek ebben az ötven országban. Háromszázötven-négyszázmillió keresztyénnek az élete van veszélyben a hite miatt. Az említett ötven ország nagy része muszlim többségű vagy teljesen iszlám lakosságú. De benne van az ötvenben India is – mintegy harmincmillió keresztyén lakossal –, ott a hinduizmus szélsőségesei is üldözik a keresztyéneket. A délkelet-ázsiai, buddhista többségű országokban is üldözik a keresztyéneket úgy, hogy ki is végzik őket.
A buddhizmussal eléggé összeegyeztethetetlennek tűnik ez, hiszen követői szelíd, életet tisztelő filozófiát vallanak.
Az iszlám, a buddhizmus vagy a hinduizmus hitelveiből nem következik a keresztyénüldözés – viszont mindegyiknek vannak szélsőségesei.
Mi az oka ennek a jelenségnek?
Jézus azt mondta a tanítványainak, hogy „ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak”. [Jn 15,20] Ez a mára is vonatkozik. A keresztyéneket a történelmük során végig üldözték. A Krisztus-követés kereszthordozást jelent. Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy vállalja-e. A tanúságtételt viszont szerintem minden keresztyénnek vállalnia kell. Tanúságot tesznek azok a keresztyén százmilliók, akik a hitükért az életüket kockáztatják. Nálunk ez a veszély most nem fenyeget, sokkal egyszerűbb a dolgunk, de tanúságot tenni nekünk is kell. A Biblia szerint cselekedet nélkül a hit halott. Imádkozni, az Úristennel beszélni a legfontosabb, de cselekedni is kell.
Mit lehet tenni az üldözött keresztyénekért?
Egyrészt vállaljuk a hitünket és terjesszük, mert ezáltal erősebbek leszünk. Másrészt tájékoztassunk arról, hogy vannak hittestvéreink szerte a világon, akik kemény üldöztetésnek vannak kitéve. Ezt sokan nem tudják. Kezdeményezzünk vallásközi párbeszédet! Említettem az előbb, hogy nem általában a más vallások képviselői, hanem azok szélsőségesei üldözik a keresztyéneket. A döntő többség mindenhol a mérsékelteké. Ezeknek vannak szervezeteik. A nagy keresztyén egyházaknak közös nevezőre kellene jutniuk abban, hogy ne nézzük tétlenül az üldözést, tegyünk valamit. Ki kell alakítani egy közös álláspontot és megkeresni a nem keresztyén világvallások mérsékeltjeinek képviselőit.
Térjünk vissza még egy kicsit az európai, nyugati keresztyénellenességre. Mit jelent ez?
Frankfurtban évente megjelenik egy Criminal Report című kiadvány, amely az európai keresztyénüldözés eseményeit foglalja össze. 2007 és 2014 között több mint ezer konkrét esetet mutattak be, helyszínnel, dátummal. Ha darabszámra vizsgáljuk az eseteket, nem a súlyuknak megfelelően, akkor első helyen Franciaország áll, a második helyen Anglia. A keresztyénellenesség egyik fő megnyilvánulása, hogy igyekeznek teljesen kiüresíteni a karácsonyt. Angliában nem karácsonyról beszélnek, hanem „a fény ünnepéről”, nem karácsonyfát állítanak, hanem „holiday tree-t”, „ünnepi fát”, és „season greetingset”, „szezonális, időszaki üdvözletet” küldenek, nem karácsonyi képeslapot. Az Anglikán Egyház tavaly ádvent előtt fizetett hirdetésben akarta bemutatni, mi az ádvent, a karácsony lényege, mit jelent a Megváltó születése. Egyetlen televízió sem volt hajlandó ezt sugározni, hiába fizette volna ki az egyház a méregdrága hirdetési tarifát. Ez szörnyű, de az is szörnyű, ami nem keresztyénüldözés, inkább igazodás: Milne Micimackóját Angliában betiltották az óvodákban, mert szerepel benne Malacka – a disznó pedig a muszlimok számára tisztátalan állat, a mese ezért sérti a muszlim gyerekek érzékenységét… Jelen van a keresztyének elleni munkahelyi diszkrimináció is: vegzálják az orvost, aki nem hajlandó abortuszt végrehajtani; az ápolónőt, aki nem asszisztál hozzá, kiteszik a munkahelyéről. Bocsátottak el anyakönyvvezetőt Hollandiában, Svédországban, mert nem volt hajlandó egynemű párokat összeadni. A légiutas-kísérők nem viselhetnek keresztet a nyakukban, mert sértő, és így tovább.
Az identitását vesztett Európa igazi veszélyben van most, hogy tömegesen érkezik egy dinamikusnak tűnő, szaporodó, életképes muszlim közösség?
Azok közül az események közül, amelyeket az említett frankfurti intézet is monitoroz, egy sem kelet-európai. Ez mind nyugat-európai országokban történt. Nyugat-Európa komoly veszélyben van. Az a kérdés, hogy a huszonnegyedik órában vagyunk-e, vagy már késő. Abban reménykedem, hogy még a huszonnegyedik órában vagyunk. A muszlimok rendkívül erős hitűek, van missziói küldetésük is – és halállal büntetik azt, aki kitér a vallásukból. Családszeretők, azt mondták, hogy Európa azé lesz, aki teleszüli.
Azt olvastam, hogy Lengyelországban a népesség fogyásának tendenciája kezd megfordulni. Talán megjelennek az életreflexek a fáradt nyugat-európai társadalomban is.
Reménységünk a Biblia tanítása, ha komolyan vesszük: „…veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” – mondta Jézus [Mt 28,20]. Azt gondolom, hogy a keresztyénség nem fog elveszni, de tenni kell azért, hogy megmaradjon, és Európa visszatérjen a keresztyén gyökereihez.
Szeverényi János
Evangélikus Élet magazin, 2017. március 5.
Fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna
