Iinterjú a Szociális Testvérek Társasága két tagjával
A Slachta Margit szerzetesnő, politikus által 1923-ban alapított katolikus női szerzetesközösségnek, a Szociális Testvérek Társaságának a tagjai radikális evangéliumi életre törekednek, de nem elkülönülve a világtól, hanem éppen annak aktív alakítóiként. Részt vesznek az egyház szociális küldetésében; a szeretet, az igazságosság eszközei, a remény hordozói, a szegények és az elnyomottak szolgálói kívánnak lenni. Berkecz Franciskával, a közösség korábbi vezetőjével, valamint Tóth Anna szociális testvérrel beszélgettünk az elhívatásukról, a mindennapjaikról és a céljaikról.
Milyen célok elérése érdekében munkálkodnak a Szociális Testvérek Társaságának tagjai?
Berkecz Franciska: A társaság célja a kezdetektől a társadalom megújulásának szolgálata az élet minden területén. Minden szolgálatunkkal a lelkek mentésére törekszünk, arra, hogy az emberek megismerjék Jézus Krisztust, és épüljön Isten országa. Nem a magunk erejéből munkálkodunk, hanem a Szentlélek erejével próbáljuk Isten megszentelő szeretetét sugározni, hogy gyógyuljon a társadalom.
Az a különlegessége ennek a szerzetesközösségnek, hogy támogatja: a tagoknak világi szakmája, munkája legyen.
F.: Szeretnénk szakképzett munkatársakként elősegíteni az egyház és a társadalom megújulását. Munkánk az Istennel való kapcsolatunkból táplálkozik. Alapítónk, Slachta Margit hangsúlyozta, hogy fontos: a közösségünk bencés alapokon álljon. Ez többek között azt is jelenti, hogy összehangoljuk az imádságot és a munkát. „Ora et labora!” „Imádkozzál és dolgozzál!”
Tóth Anna: A reggeli imánkkal „beleöltözködünk” a Szentlélekbe, és úgy indulunk munkába. Egész nap figyelünk arra, hogy ne kaptafák szerint dolgozzunk. Ott vagyunk a világban, az élet sűrűjében. Sok olyan helyzettel találkozunk, amikor rászorulunk a Szentlélekre.
Orvosként hogyan került kapcsolatba Istennel és ezzel a szerzetesközösséggel?
A.: Volt olyan idő, amikor csak a barátaim és az éneklés miatt mentem vasárnap a templomba, de aztán kezdtem meghallani, hogy ott érdekes dolgokat is mondanak. Tizennégy éves koromban kaptam az elhívást, hogy szerzetes legyek. Nagymaroson egy ifjúsági találkozón egy atya azt mondta: talán sokan vagyunk, akik gondoltunk arra, hogy szerzetesek vagy papok legyünk. Tartottunk egy húsz másodperces csendet, hogy mindenki gondolja végig, ez mit jelent az életére nézve. Nekem akkor ez a húsz másodperc elég volt, hogy összeálljon bennem a kép: én igazából nem akarok mást, mint Istennel élni. Minden szeretetre való képességemet, figyelmemet neki akarom adni, őt szeretném elsősorban szeretni.
Hogyan jött e mellé az orvosi hivatás?
A.: Biológusnak készültem, és akkoriban naponta jártam az Örs vezér téren, és láttam az aluljáróban a hajléktalanokat. Úgy éreztem, hogy amíg emberek így élnek, addig én nem törődhetek az állatokkal; az embereket szeretném segíteni. A családom nagy része orvos, úgyhogy ez az út adott volt.
Franciska, ön hogyan lett szociális testvér?
F.: Érettségi után Szegedre kerültem a bölcsészkarra, magyart és oroszt tanultam. Fiatalokkal együtt olvastuk a Bibliát, és főleg arra figyeltünk, hogyan éljük meg Isten igéjét. Az egyik fiatal elhívott egy idős nénihez, Wágner Viktóriához. Kis védőnői szolgálati lakása tele volt fiatalokkal, és az ablakán folyamatosan kopogtattak a szegények és a cigányok, akiknek ő korábban a védőnőjük volt. Láthattam, hogyan néz ki egy szociális segítő szolgálat, ami spontán módon alakul. Ruhaosztás, ételosztás, bevonva a fiatalokat, akik hozzá mentek lelki tanácsért. Elgondolkodtatott: ha Wágner Viktória néni ennyire tud szeretni, akkor milyen lehet az Isten, akiről ő beszél? Ez indította el igazán a személyes hitemet. Ő egyébként szociális testvér volt. Egy-két év múlva, az egyetem után a szívemre helyeződött, hogy teljesen az Úrnak szenteljem az életem.
Milyen keretek között folyik a szociális testvérek közösségi élete?
F.: Az illegalitás éveiben a szociális testvérek általában egyedül éltek, a lelkiség megélése és a közösségi lelki találkozók kötöttek minket össze. A rendszerváltozást követően lehetőséget kaptunk, hogy kisebb-nagyobb közösségeket alkossunk. Anna és én egy háromtagú közösségben élünk egy budai társasházban. Van külön imaszobánk, ahol együtt imádkozhatunk, aztán megyünk dolgozni. Este újra összejövünk.
A.: Ez olyasmi, mint a család, ahonnan elindulunk a dolgunkra, és ahová visszatérünk, és megosztjuk egymással a napi élményeket, tapasztalatokat, és tanulunk egymástól.
F.: Ebben a közösségben Anna orvos, a harmadik testvér egy iskolában igazgatóhelyettes. Én évek óta rákos beteg vagyok. Az, hogy hogyan éli meg az ember a betegséget, már maga szolgálat a környezete felé, de emellett ez a változás hívott engem arra, hogy jobban rátaláljak az imádságra mint szolgálatra. Az imádságban elsősorban azt kérjük, hogy Isten országa jöjjön el a társadalom különböző területein és az egyes emberek életében.
Az Őrtüzek Imádság Háza nevű imaszolgálatban is aktívan részt vesznek szociális testvérként. Miként alakult ez a szolgálatuk?
F.: 2012-13 körül meghívást kaptam a Magyar Pszichológiai Társaságtól egy ígéretesnek látszó programra. Jobban megvizsgálva döbbenten láttam, hogy ez az alkalom a sámándobolástól kezdve olyan módosult tudatállapot-tapasztalatokra hív meg, amelyek jelentős, életre szóló lelki változást ígérnek, de közben félelmetes utakat nyitnak meg, és félelmetes eszközökhöz nyúlnak. Mindez a tudomány nevében történik! Ugyanezen a héten a Margitszigeten összejövetelt hirdettek, ahol emberek imádkoznak majd, kérve a felsőbb energiákat azért, hogy Magyarország újjászülessen. Egy harmadik, akkoriban zajló program pedig azt a célt tűzte ki, hogy Magyarországon történjen olyan spirituális átalakulás, ami nem a keresztyénséghez köthető, hanem ezoterikus forrásokhoz. Gondolkodtunk, hogy milyen választ tudunk adni mi az érezhetően nagy lelki éhségre, amely ezek mögött a jelenségek mögött van. Felidéztük, amit Slachta Margit mondott: a társadalom megújulása csak a Szentlélek által lehetséges, és nem történik meg kitartó imádság nélkül. Rájöttünk arra, hogy ebben a helyzetben szüntelen imádságra van szükség. Éppen ekkor kerültünk kapcsolatba a világszerte működő Imádság Háza mozgalommal, amely hazánkba is eljutott. Ennek a hatására alakult meg az Őrtüzek Imádság Háza imaszolgálati hely. A szociális testvérek közül néhányunknak az lett a feladata, hogy elősegítsük: Budapesten is legyen egy olyan hely, ahol Istent dicsőítik, és hozzá fordulnak áldásért.
A.: Istennek nagyon fontos, hogy mi, keresztyének tudjunk együtt imádkozni. Úgy szeretnénk az Őrtüzek Imádság Házát és a benne folyó szolgálatot alakítani, hogy az a különböző felekezetek számára elfogadható legyen. Az egyik lényeges elem, hogy a szolgálat az igére épül.
Mit tudnak tenni az ima „belső szobájában” a világunkért?
F.: Látjuk Európa, a Közel-Kelet, az egész világ helyzetét: az emberiség Isten után éhezik, akár tudja, akár nem. Ebben a helyzetben mi Istenhez kiáltunk. Az Őrtüzek Imádság Háza idei konferenciájának szentírási mottója ez: „Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni..." [Ézs 43,19] Egyiptomból érkezik a főelőadó, akinek nemrégiben hallottuk egy előadását, amelyben azt mondta: ha a Közel-Keletre nézünk, azt látjuk, hogy háború van, de ne ezt lássuk meg! Ha Európára nézünk, ne azt lássuk, hogy a keresztyén gyökereit eleresztő Európa düledezik. Nekünk az a dolgunk, hogy a hit látásával lássuk meg azt, amit Isten cselekszik. Vegyük észre, hogy a közel-keleti keresztyének az üldözések közepette tanúságot tesznek Isten békességéről, megbocsátó erejéről, az ellenségszeretetről. Ők azt vallják, hogy nem vesztesek, hanem a győztes Jézus Krisztus oldalán állnak. Ehhez a győztes Krisztushoz imádkozunk mi is, hogy árassza ki a Szentlelkét, újítsa meg Magyarországot és Európát. Magyarország a történelem folyamán sokat harcolt a keresztyénségért. Most az imádság és a szeretet fegyverével küzdünk azért, hogy megvalósuljon Isten akarata, amint a mennyben, úgy a földön is, és eljöjjön Isten országa.
Erdészné Kárpáti Judit
Evangélikus Élet, 2019. február 24. – március 3.
Berkecz Franciska és Tóth Anna
