Hokker Zsolt budafoki evangélikus lelkésszel Szeverényi János beszélgetett
Hogy vagy, és hogy van a gyülekezeted most, a covidos évek után?
Köszönöm, jól vagyunk. A budafoki egy éledező gyülekezet. Tíz évvel ezelőtt közös döntés volt, hogy minél többeket szólítsunk meg Budafokon. Otthon érzem magam a gyülekezetben, és azt élem meg, hogy a közösségünk egy család. Talán ez az, amit a hozzánk betérők is megéreznek, hogy családias közösség vagyunk.
Bizonytalan, posztkeresztyén korban élünk; túl vagyunk már mindenen: kommunizmuson, kapitalizmuson. Sokan megkérdőjelezik az egyház és a lelkészi szolgálat létjogosultságát.
Az emberek valóban sok félelemmel élnek együtt, és ahogy a saját félelmeinket is családi körben tudjuk feldolgozni, átalakítani, ugyanez igaz lehet a gyülekezet közösségére is, ha ott valóban olyanok vannak együtt, akik Jézus Krisztusban testvérek. Ebben a közösségben fel tudnak oldódni a negatív érzések. Szinte terápiás központtá válik a gyülekezet, ahol nem egymást gyógyítjuk, hanem Krisztushoz megyünk gyógyulásért.
Felteszik neked a kérdést, hogy miért éri most a világunkat ennyi vész: járvány, háború, földrengés? Vagy inkább azt képviseled, hogy a hitünk, a közösségünk, ahol látást, védettséget, őrizetet kapunk, és nem kell erről annyit beszélni?
Mindkettő igaz. A közösség is ad gyógyulást, de ahhoz benne kell lennünk. Az ilyen kérdésekkel vívódó embereket is be lehet hívni a gyülekezetbe.
A gimnáziumi hittanórákon is előkerülnek ezek. A fiataloknak nincs tapasztalatuk ilyen eseményekről. Saját példákat is meg tudok osztani velük, és sok időssel találkozom, akik beszélnek arról, hogy ők hogyan élték meg a háborús időket tizenévesként – az ő tapasztalataikat is tovább tudom adni.
Milyen kisebb közösségek működnek nálatok?
A vasárnapi istentisztelet mellett hét közben is vannak olyan alkalmak, amelyekre bárki eljöhet, és magával hozhat mást is. Van baba-mama körünk, amit egy védőnőnk szervez. Az óvodás, kisiskolás korosztály számára fontos a vasárnapi iskola, de szervezünk kézműves alkalmakat is, ahova családostól jöhetnek. A „takarítónap” olyan együttlét, amikor együtt dolgozunk a templomban és az udvaron.
Tizenhat iskolában százhatvan gyereket érünk el a hittanórák kapcsán, a felnőttek számára pedig van bibliaóra, ahová az egyetemistáktól a nyugdíjasokig mindenki jön. Működik női kör, ők nem csak összejönnek, hanem akciókat is szerveznek, például kézműves vásárt ádventben. A templomkertben levendulát termesztenek, és abból készítenek mindenfélét.
Vannak-e még példák arra, amikor a gyülekezet láthatóvá válik a kerület számára?
Tíz évvel ezelőtt elhatároztuk, hogy szépen, lassan szeretnénk elérni azt a harmincezer embert a kerületben, akik egyetlen felekezethez sem tartoznak, de mielőtt nyitunk, a belső magot erősítsük meg. Mostanra ezek a nyitások már valósággá válnak, és össze szoktunk fogni a többi felekezettel.
Az egyik legújabb próbálkozás a Budafoki Bornapokhoz kapcsolódik. Ez az évenkénti, szeptemberi, többnapos rendezvény a borról szól – mi kitaláltuk, hogy szólhatna a borról kicsit másképp is. Például legutóbb szabadulószobával készültünk, és interaktív kiállítással Luther Mártonról.
Mi az, amit a gyülekezetben különösen is szívesen végzel?
Talán a gyerekekkel való foglalkozás, ami abból is adódik, hogy nekem is kisgyerekeim vannak. Fontosnak tartom, hogy a gyermeki hitet átsegítsük a felnőtt hitbe. De szeretem az olyan alkalmakat is, amikor nem csak egyirányú a kommunikáció, mint az istentiszteleten.
Természetesen az igehirdetést tartom a szolgálatom legfontosabb részének, de kellenek az olyan alkalmak, mint az említett takarítónap, amikor az emberek a lelkészt nem papi ruhában látják és hallgatják, hanem együtt vagyunk. Ilyenkor feltehetnek kérdéseket. Az örömhír személytől személyig terjed igazán.
Mi az, ami nehéz számodra a lelkészi szolgálatban?
Ami az aktuális szomorúságom, hogy az idei évben nem tudtunk konfirmandus csoportot indítani. Nem értem az okát, mert gyerekek lennének, de valahogy nem sikerült megmozgatni a szülőket, hogy hozzák el őket a konfirmációi felkészítőkre. Más lelkészkollégák is tapasztalnak hasonlót.
Ha odalép hozzád valaki, aki tudja, hogy lelkész vagy, és azt kérdezi, hogy ki Jézus Krisztus és mi az evangélium, röviden hogyan foglalod össze?
Először vissza szoktam kérdezni, hogy ő mit gondol, és a válaszból szoktam kiindulni. Én úgy találkoztam Krisztussal, mint egy szerető Istennel.
Néha mentem templomba a nagyszüleimmel, de csak a rendszerváltás után, édesanyám kérésére keresztelkedtem meg, tizennégy évesen. Az öcsém kezét fogva megálltam a pápai templom bejáratánál, és megszólítottam a lelkészt, hogy jöttünk megkeresztelkedni. Ő erre azt mondta, hogy jó, de akkor járjunk hittanórára. Hívott a templomba is, ahol látható egy felirat János első leveléből: „Isten szeretet”. Ezt akkor nem értettem. Nyelvtanilag kezdtem boncolgatni, hogy ez így nem jó; vagy azt kellene írni, hogy Isten szeretett, vagy hogy a szeretet az Isten, mert így nincs értelme. Miközben ezen gondolkodtam, kamaszként csak úgy fél füllel hallgatva az igehirdetést, kezdtem választ kapni erre a kérdésre, és megértettem, hogy mit jelent, hogy az Isten szeretet.
Nekem egy szerető Istenről alakult képem első benyomásként. De Luther Mártonnak például egy szigorú istenkép volt a kezdő benyomása. Végül mégis ugyanoda jutottunk, mert én is a kegyelmes Istent találtam meg a kezdeti istenképből kiindulva. Ezért kérdezek vissza, amikor valaki azt kérdezi tőlem, hogy ki számomra Jézus, és így kezdünk el beszélgetni, remélve, hogy eljutunk a közös pontra.
Hogy kerültél a teológiára?
Amikor hittanra jártam, elmentünk egyházmegyei csendesnapokra. Ott elhangzott ez a mondat: Jézus kopogtat a szíved ajtaján, beengeded? (vö. Jel 3,20) Ez akkor eltalált, szíven ütött engem. Ez a megtérési igém, ezt az eseményt tartom az igazi megnyílásnak.
A csendesnap záró istentiszteletén volt úrvacsora is, és hívtak mindenkit, akik a bűnbocsánatban szeretnének részesülni. Tudatosan még talán nem értettem, de a szívemben éreztem, hogy szükségem van erre. Ekkor az egyik társam szólt, hogy nem mehetek, mert még nem konfirmáltam. Ő nem tudta, hogy akkor még meg sem voltam keresztelve. Ez volt az a pont, amikor elkezdett foglalkoztatni a kérdés, hogy én miért nem részesülhetek ebben?
Ez volt az első teológiai kérdés az életemben. Amikor feltettem a lelkészemnek, a kezembe adott egy Bibliát, hogy olvasgassam, és elmondta, hogyan tegyem. Ha további kérdések merülnek fel bennem, akkor pedig jöjjek és beszélgessünk. Voltak kérdéseim, úgyhogy sokat beszélgettünk.
Mik a terveid, minek örülnél, ha a következő tíz évben megvalósulna Budafokon?
Annak örülnék, ha sikerülne elérni a Covid előtt kitűzött célt. Megszólítani azokat, akik a gyülekezet peremén vannak, akikkel már van valamiféle kapcsolatunk – hogy ne csak alkalmilag jelenjenek meg a gyülekezetben.
Híd, 2023/2.
