Beszélgetés Missura Tibor nyugdíjas lelkésszel és feleségével, Missura Tiborné Máriával
Értékes közösségek azért az egyházon kívül is vannak – miben látod a hit jelentőségét?
Missura Tibor: Fontosak a csoportok, körök, ahol ugyanarra figyelünk, de ez testvéri közösséget nem tud adni. Azt, hogy az embereket Isten személy szerint szereti, csak az istentiszteleten, a bibliaórán, a családi közösségen belül tudja meg az ember. Ha ezeken kívül próbálkozik, akkor csak azt hallja, hogy aki ügyes, aki okos, az érvényesül. Aki gyengébb, az a természet törvénye szerint: hulljon.
Az Úristentől nem csak belső természeti törvényeket, hanem lelket, döntésképességet kaptunk. Választhatunk jó és rossz között. Nagyon fontos, hogy a másikat segítsük. Abban különbözünk az állatvilágtól, hogy segítjük az öreget, a gyereket, a fiatalt, a gyengét. Ebben lesz az ember igazán emberré. Ahol erről megfeledkeznek, az a társadalom vagy az a környezet olyan lesz, ahol senki sem tartózkodik szívesen. Fontos, hogy megtartsuk az emberségünket és ebben segít az egyház.
A te életedben hogyan történt ennek a felismerése, volt egy nagy megtérésed, vagy inkább egy folyamat volt az Istenre való találásod?
Egy Sréter Ferenc által vezetett konferencián találkoztam Istennel. Én időhöz, helyhez tudom kötni a megtérésemet. De sok embernek nem ilyen az Istenre találása. A feleségem például nem tudja megmondani, hogy mikor tért meg, de olyan keresztyén élete van, hogy azt kívánom mindenkinek, hogy ilyen legyen. Ő otthonról hozta magával, hogy tudjon Istenre figyelni, és belenőtt a keresztyénségbe. A kettőt nem szabad ellentétbe állítani, Isten mind a kettőt akarja, munkálja.
A házasságban, a családban formálódik is az ember?
Muszáj! Amikor az ember tudja, hogy a társa Isten ajándéka, akkor ez átsegíti a nehezebb időszakokon is. Ilyen természetesen a mi életünkben is volt, de mindig tudtam, hogy Isten őt adta nekem, mert úgy látja, hogy nekünk egymásra van szükségünk.
A családban is feladatul adta nekünk az Úristen, hogy az utódainknak adjuk tovább azt, amit tudunk. Amikor az unokáinkat segítjük, akkor küldetést teljesítünk.
A nagyszülők beleszólhatnak az unokák nevelésébe?
Nem beleszólni kell, hanem példát adni. Amikor tanácsot adunk, lehet, hogy nem fogadják el. Ezen nem kell megharagudni. Ha elmondtuk, akkor már övék a döntés.
Lelkész életednek milyen nehézségei voltak, és ezeket hogy kezelted?
Amikor a magam által legjobbnak kigondolt úton járok, de nem tudom, hogy ez Isten útja-e. Ezek a legnehezebb időszakok. Istenre bízom az életem, ezért merek tovább menni azon az úton, amelyen haladok, mert tudom, hogy az Úristen még a rossz döntéseimet is jóra tudja formálni.
Ha visszagondolsz lelkészi szolgálatodra, hogyan látod, mi a szépsége?
Az, hogy Isten érezhetően ott van az életünkben. Az is csodálatos tapasztalat, amikor személyes visszajelzés jön, hogy Isten munkálkodott rajtunk keresztül.
Aki segít másoknak, maga is gyógyul
Hogyan szolgál a kelenföldi gyülekezet az idősek, magányosok felé?
Missura Tiborné, Mária: Fontosnak tartjuk, hogy azok, akik korábban részt vettek a gyülekezet életében, megöregedve ne szakadjanak el a közösségtől. Ezért igyekszünk az időseket látogatni. Igénylik is, hogy ne feledkezzünk meg róluk, halljanak híreket a gyülekezetről. Arra is vágyódnak, hogy legyen, aki beszélget velük, akivel megoszthatják gondjaikat. Sokan vannak magányosok, akik mögött nem áll család.
Nagyon magányosak a mai idősek?
Személyiségtől is függ, hogy ki mennyire tud kapcsolatokat tartani, de aki lakáshoz kötött és kikerül a közösségből, az könnyen lesz magányos.
Hogyan látja a szeretetotthonok szerepét?
Akik mögött nem áll család, azoknak jobb, ha időskorukban otthonba mennek, közösségbe kerülnek.
A gyülekezetben van egy csoport, amely tudatosan felvállalja ezeket a látogatásokat. Miben tudnak segíteni?
Ha szükséges, segítünk hivatalos ügyeket elintézni, van, akinek szerelőre vagy takarító segítségre van szüksége. Például az egyik magányos gyülekezeti tag azt kérte, hogy valaki sétálni vigye, mert az orvos már nem engedi, hogy egyedül menjen. Egy nyugdíjas asszonyt kértem meg, aki nem sokkal korábban vesztette el a férjét. Neki is jót tett ez a szolgálat, mert segítette őt a gyász feldolgozásában.
Aki segít másoknak, az közben maga is gyógyul?
Igen, feltétlenül. Ebben az esetben ez terápia volt ennek az asszonynak. Egyik lányunk elment, és a saját gyászunkat is így éljük meg, hogy másokkal foglalkozunk. A szenvedő emberhez az tud közelebb kerülni, aki hasonló dolgot átélt.
A kelenföldi gyülekezetben egy nagyszerű szolgálat működik, a családsegítés.
Heti rendszerességgel fogadják a hajléktalanokat. Az asszonyok uzsonnát készítenek a betérőknek, és gondosan osztják az összegyűjtött ruhafélét, méretre, alkatra megfelelő darabokat. Lelkileg is foglalkoznak, beszélgetnek velük, és akiket még lehet, azokat abban is próbálják segíteni, hogy visszakerüljenek a normális életbe.
Van-e felelősségünk a köryezetünkben, munkahelyünkön, szomszédunkban élő rászorulók felé? Tudunk egymáson segíteni?
Feltétlen kellene tudnunk! Nyitott szemmel kellene járnunk, hogy észrevegyük a közvetlen környezetünkben a rászorulókat, mert mindenki ott tud a legkönnyebben segíteni. A nyugdíjasok is megtalálhatják egymás között azt, aki a többieknél betegebb, gyengébb, rászorulóbb és támogatni lehet.
Mi az életünk értelme, tartalma, célja? Miben segít a hit, az egyház?
El sem tudom képzelni az életet az Úristennel való járás nélkül. Megóv a magányosság érzésétől és célt ad az életnek az, hogy tudjuk, Nála számon vagyunk tartva, akkor is, ha körülöttünk elfogynak az ismerősök, a családtagok. Az Övéi vagyunk, teljesen árvák sosem lehetünk, akik hitben élünk.
Szeverényi János
Híd magazin, 2015/2.
