„Olyan módon lehetek ott Isten mellett és tehetek valamit az emberekért, mint amikor a kisfiamat bevonom, hogy segítsen a fűnyírásba” – fogalmaz Bakondi Gábor klinikai szakpszichológus, a budaörsi evangélikus gyülekezet tagja.
Egy pszichológus hol teszi le a maga terheit? Hogyan segít ebben Isten?
Elég aggodalmaskodó vagyok, de azt vettem észre, hogy amióta jobban megértettem az evangéliumot, az segít, hogy ne essek pánikba. Arra gondolok, hogy Isten kézben tartja a dolgokat, és gondoskodik rólam. Utólag mindig meglátom, hogy ez tényleg így van.
Úgy tekintem a pszichológusi tevékenységet, a lelkigondozást, hogy igazából Isten az, aki végzi a munkát rajtam keresztül a hozzám fordulók lelkében. Sokszor úgy érzem, nem teszek semmi különlegeset, mégis változások történnek az emberekben.
Mióta fontos neked Isten, mióta bízol benne?
Amikor elkezdtem pszichológiát tanulni az egyetemen, akkor már megtértem, és úgy gondolom, Isten vezérelt erre a pályára. Kezdettől fogva nehéz volt összeegyeztetni a világi pszichológiát a hitemmel, a Bibliával. Mindkettő állít valamit az emberről, hogy mitől lehetne boldog, mitől lehetne teljes az élete. Sokszor ez a két megközelítés egymásnak teljes mértékben ellentmond.
Az egyik legkirívóbb példa az, hogy a pszichológiai elméletek többsége azt mondja az emberről, hogy alapvetően jó, a Biblia pedig azt, hogy mivel bűnbe esett, magától nem képes jó lenni. A pszichológia azt mondja, hogy az ember dolgozzon azon, hogy ki tudja teljesíteni magát. Isten a Biblián keresztül azt mondja, hogy nélküle nem tudunk boldogok lenni. Ezeket kezdetben nehéz volt összeegyeztetnem. Az idők során aztán kialakítottam egy szemléletet, amely szerint az emberekhez való odafordulás alapja a Biblia emberképe. Azokat a gyakorlatokat pedig hozzátehetjük ehhez, amelyeket a pszichológia felfedezett, amelyek segítenek valakinek, hogy jobban megnyíljon.
Jönnek hozzám nem keresztyén és keresztyén emberek is, illetve van egy harmadik csoport, akik azt hiszik, hogy keresztyének, de valójában nem azok. Mindannyian teljesen más megközelítést igényelnek. Egy keresztyén embernél arra kell építeni, hogy ő tudja-e vajon, hogy kivé vált Krisztus elfogadásával. Ezt az identitást kell megragadni, és feltárni mindent, ami ezt akadályozza.
Mit jelentett számodra a megtérésed?
Huszonöt évvel ezelőtt történt ez. Volt egy barátom, aki közel vezetett Istenhez, és úgy láttam, hogy ez olyan út lehet, amire érdemes rálépni. Isten annak ellenére megragadott, hogy az evangéliumot nem értettem és a Bibliáról se tudtam sokat. Egyszerűen csak hoztam egy döntést, és Isten erre válaszolt. Az úgynevezett „első szeretet” ott volt bennem, és éreztem, hogy minden megváltozik. Lassanként kellett arra rájönnöm, hogy meg kell vizsgálnom, vajon miben is hiszek, mi a hitem alapja, különben ez könnyen meg tud rendülni.
Az a furcsa helyzet állt elő, hogy az evangéliumot a maga teljességében csak húsz évvel később értettem meg. Ez volt az, ami tényleg mindent megváltoztatott. Pál is azt írja, hogy az evangélium Isten ereje, olyan hatalmas erő, ami megakadályozza, hogy összeomoljunk.
Hogyan foglalnád össze, hogy mi az evangélium?
Ez a szó jó hírt jelent görögül. De a megtérés nem a jó hírrel kezdődik, hanem a rosszal, hogy mindannyian bukott emberek vagyunk, és lelkileg halottak. Isten így lát minket. Elszakadtunk tőle, az élet forrásától. A jó hír pedig az, hogy Isten mégsem hagyta, hogy ebben az állapotban maradjunk.
Az igazi bűn nem az, ha valaki lop, paráználkodik vagy hazudik. Ez a bűn következménye. Az igazi bűn az Istentől való elszakadás. Istennek ezt meg kell ítélnie, és az ítélet: halál. De ő annyira szeretett minket, hogy erre is készített egy megoldást. Az ő Fiát adta azért, hogy elszenvedje a büntetést, ami ránk volt kimérve. Ezzel az ítéletet végrehajtotta, és mi kaptunk egy lehetőséget, ha elfogadjuk, hogy Krisztus a mi bűneinkért is meghalt. Amikor ez megtörténik, akkor jön létre az, amit Luther úgy nevezett, hogy a „nagy csere”. Krisztus átveszi a mi bűneinket, mi pedig megkapjuk az ő igaz voltát. Isten ettől kezdve úgy tekint ránk, mintha Krisztust látná, bekerülünk az ő családjába, és az örök élet a részünk. Nem mi találtuk ki a megváltást, nem tettünk érte semmit, nem érdemeltük ki, ezt Isten határozta el és adta ajándékul.
Sajnos azt tapasztaltam, hogy sokszor csak a felét mondják el az evangéliumnak: a megtéréssel elnyerjük az örök életet, Isten jóindulatát, de arról nem beszélnek, ami utána következik. A megszentelődés, a mindennapi keresztyén élet pedig szintén ajándék, nem valami vizsga vagy teljesítmény.
Hogy látod, mi akadályozza az embereket abban, hogy ezt a jó hírt elfogadják? És mi zajlik le valakiben, amikor elkezd hinni Istenben?
Az embereket maga a bűn választja el attól, hogy elfogadják az evangéliumot. Elszakadtunk Istentől, mi akarjuk magunkat megelégíteni, boldoggá tenni. A gonosz ezt erősíti bennünk, hogy ne bízzunk Istenben, mert csak szolgává akar tenni minket, és nem leszünk boldogok. Isten át tudja törni ezt a megkeményedést – azt nem tudom, hogy hogyan csinálja, és miért teszi meg az egyik embernél, és a másiknál miért nem. Ez egy nagy titok.
A hívők is megpróbálnak teljesíteni. Nehéz elfogadniuk, hogy mindez ajándék. Erről persze azok a hívő emberek is tehetnek, akik elcsúsztak a törvény irányába. A törvényeskedés azon alapul, hogy milyen szabályokat kell betartanunk ahhoz, hogy megfeleljünk Istennek. Akik eszerint próbálnak élni, azoknak éppen az evangélium hozna felszabadulást, de lehet, hogy először gyanakodva fogadják. Ahogy én is, amikor először hallottam, azt mondtam: Ez túl szép, hogy igaz legyen. De ha valóban így van, miért nem mondták ezt eddig nekem? Valószínűleg azért, mert sokan maguk sem értik.
Milyen jelenségeket látsz ma, amelyek rombolják az emberek örömét, elszívják a lelki energiájukat?
Az ember legnagyobb problémája mindig is az énközpontúság volt. A mai társadalom és kultúra is erre épül. Mindenkinek ezeket kell megválaszolnia saját maga számára: Ki szeret engem? Szerethető vagyok, el lehet engem fogadni?
Aki nem hisz Istenben, annak nem marad más, mint hogy megpróbálja megszerezni az emberek szeretetét. Van, aki arra jut, hogy ha hatalma lesz, ha befolyásos lesz, ha gazdag, ha szép lesz, akkor szeretni fogják és elfogadják majd. A mai világ erre kínálja a lehetőségeket. Felteszel egy videót a YouTube-ra, egy-egy fotót magadról a Facebookra, az Instagramra, ez elég lehet arra, hogy megszerezd az áhított elfogadást. De ez egy feneketlen kút.
Mivel az ember arra van teremtve, hogy Istennel éljen szeretetkapcsolatban, kaphat tízezer like-ot, százezer megtekintést, valójában akkor sem fogja elhinni, hogy szeretik. Ha ez így lenne, hogy más emberek szeretete boldogítana minket, akkor a sikeres emberek lennének a világon a legboldogabbak. De a tapasztalat azt mutatja, hogy ők is lehetnek depressziósak, öngyilkosok. Ez logikus, mert amikor az ember felér a csúcsra, azt látja, hogy még mindig nem lett boldog. Akkor csak a kétségbeesés marad.
Miért mennek hívő emberek is gyakran inkább pszichológushoz a lelki gondjaikkal, mint a lelkészükhöz?
Azt hiszem, hogy vannak olyan lelkészek, akiknek tényleg istenadta érzékük van a lelkigondozáshoz, de nem mindenkinek van ilyen adottsága. Illetve kell ehhez tanulni is, hogy ne gondoljuk azt, hogy elég, ha bizonyos igéket mondunk el bizonyos embereknek, és az majd segít az ő bajukon. Ha azt gondoljuk, hogy a lelki segítés információközlés, akkor pont a lényeget kerüljük ki, a másik ember iránti érdeklődést és a vele való lelki kapcsolat felépítését.
Ha valaki liberálisabb oldalról közelít, esetleg azt mondja, hogy menj el egy világi pszichológushoz, ő majd segít neked. De ő nem tudja hívő szemmel megvilágítani egy keresztyén ember helyzetét.
Van veszélye annak, ha egy nem keresztyén pszichológus kezdi megválaszolni egy hívő ember kérdéseit?
Abszolút van veszélye, mert – ahogy már említettem – az alapvető kérdéseinkkel küzdünk, hogy szerethetőek, elfogadhatóak vagyunk-e. A Bibliának, Istennek erre van válasza: én teremtettelek, szeretlek, a Fiamat adtam érted. Ez az a szeretet, ami minket igazán meg tud elégíteni. Egy nem hívő pszichológus válasza csak az lehet erre, hogy próbáld meg szeretni magad, vagy próbálj meg olyan kapcsolatokat építeni, ahol szeretetet kapsz. Ezek a válaszok viszont csak visszavisznek az énközpontúságba, hogy tedd magad boldoggá, ahogy tudod.
Isten tanácsolhat olyasmit, hogy menj el pihenni, kapcsolódj ki, keress hobbit, keress jó barátokat…?
Abszolút! A teremtettségben benne van, hogy pihenjünk, töltsünk időt másokkal és Istennel. Másról sem szól a keresztyénség, mint hogy építsünk jó kapcsolatokat. A Biblia azt írja, hogy mi vagyunk Krisztus teste. Mi értelme van egy kisujjnak, ami a szoba egyik sarkában van, és egy fülnek, ami a másik sarokban? Sőt, a mennyország is – állítólag, még nem jártam ott – arról szól, hogy ott is együtt leszünk, és jó lesz nekünk.
…Együtt fogunk énekelni, talán zenélni is – úgy tudom, ez a terület is fontos neked.
Természetesen bennem is ott van, hogy szeretnék valamiben különleges lenni, és úgy gondoltam korábban, hogy ezt majd a zene által fogom elérni. Kemény küzdelem volt meglátnom, hogy Isten nélkül szeretném boldoggá tenni magam, még akkor is, amikor egy idő után Istenről szóló dalokat próbáltam írni. Hálás vagyok, hogy ezt a bálványt ő elvette tőlem. Ehelyett kaptam zenei szolgálatot a gyülekezetben. Isten így válaszolt ezzel: Látod, sokkal nagyobb öröm, amikor én adok neked egy szolgálatot, mint amikor te próbálod a saját sikeredet építeni.
Melyik bibliai ige jelent sokat neked mostanában?
Mindig más. Ha nagyon mélyen vagyok, ez: „…sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől” (Róm 8,39) – ahogy Pál írja.
Van egy másik ige is, ami állandóan visszatér az életemben: „Légy erős és bátor!” – ez Józsuénak szólt (Józs 1,6). Furcsa megparancsolni egy embernek, hogy legyen bátor. De ha valaki erős és bátor, az is az evangéliumból fakadhat. A múltján túlléphet, mert a bűnei meg vannak bocsátva. A jövője is el van rendezve, mert örök élete van. Akkor megkérdezheti: Istenem, mégis miben segítsek neked? És ő lehet, hogy ezzel kezdi: Először is légy erős és bátor, és induljunk el együtt!
Erdészné Kárpáti Judit
Híd, 2020/4.
