„Talán kissé túlterhelt a szolgálatom, de minden területe szerelem” – fogalmaz Eszlényi Ákos, Kerepes és Kistarcsa evangélikus gyülekezetplántáló lelkésze, a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház kórházlelkésze. Ákos az említetteken túl a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálat kistarcsai idősotthonában élők között, valamint kerepesi és kistarcsai általános iskolások hitoktatójaként szolgál.
Mit jelent számodra a csömöri gyülekezet plántáló lelkészének lenni?
A gyülekezetplántálás nem az én nevemhez kötődik itt. 1932-ben volt az első evangélikus istentisztelet Kistarcsán, a megelőző évben alapított evangélikus özvegy papnék otthonában. Akkor még a cinkotai gyülekezet lelkésze és az ő felesége, Blatniczky Pál és Pálné szolgált az otthonban és az itteni evangélikusok között. 1934-ben alapították meg a missziói leánygyülekezetet ezen a területen.
Jelenleg intézményekhez kötődően van esély többeket elérni, és megmutatni, hogy mi, evangélikusok is jelen vagyunk. Ebben segítség számunkra az özvegy papnék otthona, a ma időseket gondozó szeretetotthon, és a kórházban, illetve a hitoktatás terén kapott lehetőségek is. Ezeken az inkább alvó településeken, ahonnan sokan ingáznak, ahol nincsenek klasszikus közterek, nehezebb a misszió.
Mégis kilencven éve töretlenül megmaradt ez a szolgálat. Hirdetjük az evangéliumot, érkeznek közénk emberek, és meg tudjuk őket érinteni Isten üzenetével. Vannak, akik aztán elköltöznek, és máshol találják meg a helyüket. Ez a helyi gyülekezet nagy deficitje lehet, de ha Isten országára tekintünk, akkor jó ez a folyamat is.
Egyelőre inkább hozzám kötődnek az érdeklődők, szeretném, ha közöttük is alakulnának a kapcsolatok. Ezt szolgálhatná egy saját templom, ahova bármikor eljöhetnek, a szeretetintézmény kápolnája helyett, amit bármikor lezárhatnak.
Mit ad az idősek számára a lelkészi jelenlétedet a kilencven éves szeretetotthon falai között?
Az otthon lakói élvezik, hogy olyan közösségbe tartozhatnak, amilyet egy egyházi intézmény nyújthat. Többen érkeznek úgy, hogy szeretnék az életük utolsó szakaszát olyan helyen eltölteni, amely az egyház üzenetét hordozza, annak a többletével szolgál. A különféle felekezetűek, de az egyházi háttér nélküliek is megélik itt, hogy jó Isten közelében. Beszélek nekik az örök élet evangéliumáról, a feltámadás örömüzenetéről. Átadom, hogy van bűnbocsánatunk, és hogy mit jelent, hogy Isten kegyelme napról napra meg tud újulni rajtuk is.
Ossz meg velünk valamit a saját családodról! Milyen hátteret ad a szolgálataidhoz?
1999-ben kötöttünk házasságot a feleségemmel, Gyuricza Andreával. Szerettünk volna egy évet várni a gyermekvállalással, amíg kicsit összecsiszolódunk. Eltelt két év, de még mindig nem született meg az első gyermekünk – pedig sok gyermeket szerettünk volna. Nehezen éltük meg ezt, mert ebben benne van a férfiasságunk, a nőiességünk, a hitünk. Olyan sokat imádkoztunk ezért! Végül hét évet kellett várnunk az első gyermekünkre. Már túlestünk mindenféle orvosi beavatkozáson – inszemináción, lombikon –, aztán belefáradtunk ebbe. Eldöntöttük, hogy elindítjuk az örökbefogadás folyamatát. Már csak egy visszaigazolásra vártunk, amikor az Úristen úgy rendezte, hogy ebben a helyzetben tudtuk meg, hogy érkezik a kislányunk, természetes úton.
Hogy hét szűk vagy hét bő esztendő volt-e ez, nem tudom, mert sok fájdalom, gyász mellett gazdagodással is járt számunkra. Pál mondja, amit mi a gyermekáldással kapcsolatban értettünk meg akkoriban: „…nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené” (Róm 9,16). Megértettük, hogy mit jelent a kegyelem; akár azt, hogy valamit megkapunk, valamit nem. Minden Isten akarata az életünkben. Ő akkor hoz el valamit, amikor az egész mögött ő, az ajándékozó tűnik fel. Négy év múltán megérkező kisfiunkat is ajándékként kaptuk. A történtek által válhattunk megértővé Andival a hasonlóan küszködő embertársaink felé.
Isten a saját Fiát is odaajándékozta a világnak. Várják ma Jézust az emberek?
A világ nem feltétlenül Jézusra szomjazik, mert nem ismeri még őt. A kegyelemre szomjazik. Arra, hogy valaki ott álljon mellette. Szakítson meg olyan láncolatot, amely generációk óta mérgezi a családját életét. Azt látva, ahogyan élünk – bántjuk, gyilkoljuk egymást –, tudjuk: mindenki kegyelemre szorul! És minden ember vágyja, hogy legyen, akit mi Krisztusnak nevezünk, ismerünk. Aki bűnbocsánatot, új életet, új lehetőséget, megváltást kínál. Azt hiszem, a világ mindig is szomjazott arra, hogy megértse Istennek ezt a kegyelmét.
Ti itt, a rádiómissziónál, és mi is a Krisztust hordozzuk, és az a dolgunk, hogy róla szóljunk. Vagy csak megmutassuk, hogy mit jelent, hogy ebben a világban élünk, de nem ebből a világból vagyunk. Nem innen merítjük az erőt. A szolgálatom különböző területein látom, hogy nagyon nagy szükség van a kegyelemre.
Hogyan közvetíted ezt a rád bízottak felé a szolgálataid során?
Minden élethelyzet más. Másképp teszem ezt a gyermekek között, illetve azok felé, akik éppen a világból való elköltözésük előtt állnak a kórházban vagy akiket a gyülekezetplántálás során keresek fel. Szeretném, hogy megérintse a „hivatalosan”, szüleik választásából a hittanórán ülő gyerekeket, mit jelent Jézust követni. Szeretném elültetni bennük annak a vágyát, hogy jó lenne vele élni.
A kórházban azzal az üzenettel lépek a betegek mellé, hogy nincsenek egyedül. Ebben a totális intézményben, ahol az emberi szabadság abszolút hiánya van jelen, felajánlom, hogy szívesen beszélgetek velük. Ha igent mondanak, megélhetik, hogy van valaki, akinek van ideje, ereje és kedve is, hogy rájuk figyeljen. És megérzik, hogy ott van az Úristen is velünk.
Az idősotthonban én vagyok egy fiatal ember, aki a külvilágból hozza az életet, a híreket. A Covid bezártsága alatt ez különösen így volt. Azt pedig, hogy krisztusi közösségben vagyunk, minden lakó megérzi.
Az üzenetem az, hogy Jézus nem pusztán a bűnünkre rámutatni jött, hanem magához ölelni. Az Úristen számára nem az igazság a legfontosabb cél az éltünkben, hanem maga az életünk. Nincs olyan ember, aki csak magányos, kegyelemre szoruló lenne. Csak olyan ember létezik Istennél, aki kegyemre szorul, és kegyelmet kapott. Aki magányosnak érzi magát, és Isten belép a magányába. Aki a hiányaival küszködik, és eljön hozzá Isten, hogy őt meggazdagítsa.
A Covid által meghatározott évek során is bejártál a Flór Ferenc kórházba. Mi módon készülsz erre, és hogyan éled meg a kórházi lelkigondozói szolgálatodat?
Többen kérdezték, hogy mit csinál egy kórházlelkész. Igét hirdet? Néha igen. Néha beszélgetünk, vagy hallgatunk. Néha megkenek egy zsíroskenyeret. Néha egyszerű feladatokban segítek a leterhelt nővéreknek. Az ott lévők testi és lelki egészségét szolgálom. Eddig még nem volt olyan találkozásom, amelyben ne gazdagodtam volna, ezért nagyon szeretem ezt a szolgálatot. Nagyon gazdag ember vagyok!
Mindig arra kell felkészülnöm, hogy tudjam, amikor belépek, velem együtt ott van az Úristen. Arra kérem őt a sokszor egy órát is igénylő felkészülésemben, hogy amikor elmegyek egy beteghez vagy akár nővérhez, orvoshoz, akkor ott igazán jelen tudjak lenni. Itt ne legyek megoldóember, a mindentudó! Az élethelyzetekben a megoldást – akkor vagy később – az Úristen fogja megadni. Az ő közelségéért imádkozom ilyen lelki bemosakodáskor, hogy úgy tudjak ott lenni, hogy megérezzük a jelenlétét.
A SOTE Mentálhigiéné Intézetében a rogersi alapokat sajátítottam el, ennek a lényege pedig az empátia, az elfogadás, az őszinte nyíltság.
Mi jelent sikert számodra?
Nekem az az eredményes szolgálat, amikor azt érzem, hogy amiért engem az Úristen odaküldött, azt mások képesek befogadni, megérteni. De óvatosan bánok az eredményesség kérdésével, mert itt Isten munkálkodik, én csak az eszköze vagyok. Olykor úgy érzem, nem történik megértés a másik fél részéről. Ézsaiásnál olvassuk, hogy Isten azt mondja: „…ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem” (Ézs 55,11). Megtörténhet, hogy akkor viszi véghez, amikor én ott ülök valaki mellett. Ez nekem jó érzést okoz, de azért ez Isten munkálkodása.
Erdészné Kárpáti Judit
Híd, 2023/1.
