Megkérdeztük Ulrich Parzanyt – a 2017. októberi országos evangelizáció igehirdetőjét
Ön hogyan használja a hétköznapokban a Bibliát?
Szokásommá vált, hogy minden napomat a Bibliával kezdem. A feleségemmel együtt elolvassuk a Herrnhuti Losungot (Útmutató), majd együtt imádkozunk. Ezután külön-külön, egyéni csendességben elolvasunk egy szakaszt a Szentírásból. Évek óta az Ökumenikus Munkaközösség bibliaolvasó kalauzát használom ehhez. Nagy nyereségnek tartom azt, hogy így sok más keresztyén testvéremmel együtt ugyanazon a napon ugyanazt a bibliai szöveget olvasom, ugyanazokon az igéken elmélkedek. Ez a bibliaolvasó kalauz az Ószövetségből sajnos csak kivonatokat tartalmaz. Elolvasom a hiányzó fejezeteket is. Nagyon fontosnak tartom a teljes Szentírás rendszeres olvasását. Ezen kívül az egyéni csendességem idején minden alkalommal elolvasok egyet a százötven zsoltár közül, ami hasznos inspiráció a személyes imádkozásomhoz.
A bibliaolvasás számomra nem csupán a prédikációkra vagy előadásokra való készülést jelenti. Hallani szeretném, hogy mit mond Isten. Mivel sok szolgálatra hívnak, sok órát töltök el bibliatanulmányozással és készüléssel. Ezáltal én vagyok az első „hallgató”. A szolgálatra való készülés által a személyes hitem is épül.
Van különösen kedves bibliai vers vagy szakasz az Ön számára?
Nincsen. Sok olyan ige van, amely újra meg újra megszólít, amelyre emlékeztetem magam, amely megtart.
Élete folyamán változott a Bibliához való viszonyulása?
Teológiai tanulmányaim alatt és az azt követő időkben a történetkritikai módszert kellett használni a bibliamagyarázathoz. Ez engem intenzívebb bibliatanulmányozásra sarkallt. Gyakran olvasom a Szentírást az eredeti görög és héber nyelven. Újra és újra örömmel élem át azt, amikor a bibliai szöveg felülírja az én előfeltevéseimet, véleményemet. Szeretnék elhagyni minden előítéletet a bibliatanulmányozásomból. Ez az én bibliakritikai módszerem. Ez egy olyan folyamat, ami akkor fejeződik be, amikor befejezem ezt a földi zarándoklatot, és Isten színe előtt megállok. Akkor megismerjük az Urat, úgy, ahogyan Ő ismer most bennünket.
Emlékszik-e olyan személyes élményre, amikor a Biblia adott útmutatást?
Ezen a kérdésen mosolyognom kell, mert az ilyenek nem ritka, kivételes élmények. Ma például a személyválogatásról szóló szakaszt olvastam az Újszövetségből, a Római levél 2. részének 1–16. verseiből. Ennek az igének a világossága egyértelmű, elsöpri a káoszt, amit az aktuális vita okoz Jézus Krisztus evangéliumának igazságáról és a Biblia tekintélyéről, ami az egyházat annyira megterheli. Különösen a Róm 2,4 nyitja meg mindig újra a szememet: „Vagy megveted jóságának, elnézésének és türelmének gazdagságát, és nem veszed tudomásul, hogy téged az Isten jósága megtérésre ösztönöz?”
Mi a jelentősége a Bibliának a mai emberek számára?
Istent nem lehet megismerni a Biblia nélkül. A Biblia Isten kinyilatkoztatásának a hivatalos okmánya. Biblia nélkül nem tudjuk megismerni Jézust. Biblia nélkül nem tudjuk helyesen megérteni az igazságot a világról és saját magunkról. A világ teremtésétől a világ végéig szóló isteni kinyilatkoztatást a Bibliából ismerhetjük meg. Isten feketén-fehéren elénk adta az Ő szavát, megérthetjük, komolyan vehetjük, forgathatjuk, megtéréssel elfogadhatjuk bűneink bocsánatát és a megváltást. A Jeremiás 36,2–3 nyomatékos és világos. A Biblia megmutatja nekünk, hogy mint Isten sáfárai, képmásai a világért és az emberekért kell, hogy éljünk, Isten dicsőségére.
Miért van mégis széles körű érzéketlenség és ellenállás a Bibliával szemben?
Mi, emberek, ösztönösen menekülünk Isten elől. Egyedül akarjuk irányítani az életünket. Nem akarjuk, hogy Isten beleszóljon. Legfeljebb segítőként tartunk rá igényt, ha bajban vagyunk. Ezért találják sokan a Bibliát csupán kellemetlen, zavaró dolognak.
Minden alkalommal, amikor a Biblia üzenetét elutasítjuk, a lelkiismeretünk keményebb lesz Istennel szemben. Ez ahhoz vezet, hogy a szívünk immunis lesz Isten igéjére. Ezen csak a csoda segít, amit a két tanítvány átélt az emmausi úton: „Ekkor így szóltak egymásnak: »Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat?«” (Lk 24,32).
Fordította: A. L.
Ulrich Parzany evangélikus teológus, lelkész, evangelizátor, író, a „Bibellesen mit Ulrich Parzany” tévésorozat vezetője.
Essenben született 1941-ben, három gyermekük van feleségével, Reginával. 1955-ben a Wilhem Busch által vezetett esseni Weigle Haus nevű keresztyén ifjúsági házban jutott élő hitre.
Teológiai tanulmányai után Jeruzsálemben és Beit Jalában volt segédlelkész, majd a Weigle Haus lelki vezetője volt mint ifjúsági lelkész. 1984-től 2005-ig a német KIE Nemzeti Szövetségének volt a főtitkára.
1991-től előbb a ProChrist evangelizációs projekt elnöke, majd vezetője. A ProChrist műholdas evangelizáció igehirdetője volt Lipcsében, Nürnbergben, Brémában, Essenben, Münchenben, Chemnitzben majd Stuttgartban. 2002-től 2005-ig elnöke a „Koalíció Németország evangelizációjáért” mozgalomnak – ez a Lausanne-i Mozgalom német ága.
Híd magazin, 2017/2.
