Beszélgetés dr. Szalai Andrással, az Apológia Kutatóközpont igazgatójával

 

Mit jelent az apológia kifejezés, és hogyan jött létre ez a kutatóközpont?

Az apológia szó bibliai kifejezés, védőbeszédet jelent, ez egy jogi terminus. A keresztyénséggel kapcsolatban sokszor elhangzanak őszinte kérdések, megfogalmazódnak jogos vagy jogtalan kritikák, találkozunk előítéletekkel, félreértésekkel. Ezekre reagálunk az előítélet helyretételével, a félreértések korrigálásával és a bizonyíthatóan alaptalan kijelentések cáfolatával.

Írtál egy könyvet a Jehova tanúiról, Jehova és a szervezet címmel. Mi volt a célod ezzel?

Magam is találkoztam tanúkkal, és azt láttam, hogy az Őrtorony Társulat nagyon nagy hatást gyakorol a gondolkodásukra. Három évig oknyomozó újságírói kutatást végeztem, ennek a kutatásnak a dokumentációja a könyv. Végigolvastam mindent, amit lehetett, a 19. századi kezdetektől egészen a kétezres évekig.
Az Őrtorony Társulat állít bizonyos dolgokat, például hogy Isten prófétája, és hogy helyreállította a Szentírást. Leírtam, hogy mit állít a szervezet, mire hivatkozik, és megvizsgáltam, hogy ez megfelel-e a tényeknek.
A féltő szeretet motivált. Láttam, hogy embereket olyan eszmék, tanítások befolyásolnak, amelyeknek utána nyomozva kiderül, hogy nem állják meg a helyüket, vagy éppen az ellenkezőjük igaz, esetleg csak félig igazak.
A kutatás eredményét úgy fogalmaztam meg, hogy inkább kérdezek a könyvben, mint kijelentek. Az ő szókincsüket használom, a számukra ismerős, sajátos kifejezésekkel érvelek, és hagyom az olvasót gondolkodni. Volt olyan tanú, aki levélben köszönte meg a könyv hangvételét.

A Szentíráshoz viszonyítva melyek azok a nagy különbségek, amelyeket a Jehova tanúi hirdetnek?

Eleve részben más forrásból dolgozunk. 2017. novemberben jelent meg a Jehova tanúi Bibliájának, az Új Világ fordításnak a legújabb verziója. Ez egy olyan bibliahamisítás, amelyből az ember nem juthat el a Szentírás eredeti szövegének Krisztus-képéhez, szentlélekképéhez, megváltástanához. Sok mindent átírnak, kihagynak. Például Jézushoz nem szabad imádkozni, mert ő csak Mihály arkangyal, Isten első teremtménye, akin keresztül minden mást teremtett. Ha szükségesnek látják, akkor például egyszerűen betoldják a Kolossé levél első fejezetébe, hogy általa teremtetett minden más. Négyszer-ötször betoldják ezt, ami nincs ott az eredeti görög szövegben.
Ez egy olyan vallási szervezet, amelyet annyira zavar a Szentírás eredeti szövegének tanítása, hogy képes azt átírni. Ezt ők úgy állítják be, mintha restaurálnák a szöveget. Betoldották az Újszövetségbe, hogy Jehova, az Úr (Küriosz) vagy az Isten (Theosz) szavak helyett. Ott toldották be, ahol szerintük ez segít különválasztani Jézus és Isten személyét. Az a céljuk, hogy bebizonyítsák, Jézusban nem Isten lett emberré. Tagadják a Szentháromságot, a Szentlélek számukra csak egy személytelen szent szellem, Jézus kereszt helyett kínoszlopon halt meg. Aztán nem feltámadt, hanem Jehova emlékezetből újjáteremtette.

A legtöbb tanú nem ismeri a héber és görög nyelvet, nincs hozzáférése az eredeti szöveghez, bízik az Őrtorony Társulatban, és fogalma sincs, hogy hol veri őket át a szervezet.

Azt tapasztalom határon innen és túl, hogy Jehova tanúi újabb lendülettel misszionálnak. Az utcán állnak egy tábla előtt, amelyre komoly, mai kérdéseket írnak fel. Nem rohanják le az embereket, hanem azokkal beszélgetnek, akik odalépnek hozzájuk. Mivel tudják ők és más hasonló közösségek megnyerni, ott tartani és aktivizálni az embereket?

Ez az úgynevezett „Manhattan-projekt”, amellyel a városokban akarnak elérhetők lenni. Nem azt csinálják, mint régen, hogy mindenhová bekopognak, vagy leszólítanak, hanem ott állnak a kis standokon az ingyenes füzetekkel, könyvekkel, és aki megáll, azzal beszélgetnek.
A keresztyén tanítást lebutítva, leegyszerűsítve tanítják. Kiadtak egy bibliai lexikont, amelyben ott vannak a leírások, hogy a bibliai szövegeket hogyan kell érteni az Őrtorony Társulat szerint. Nem arra tanítják az embert, hogy gondolkodjon, kérdéseket tegyen fel, máshonnan is vizsgálja meg a szöveget, hanem ott van készen minden: a szöveg, a kérdés és a felelet.

És a félelem szerepe? Mert sokat beszélnek ítéletről, kárhozatról.

A végidőkről szóló tanítás nekik nagyon fontos, bár nagyon le van egyszerűsítve. Százharminc éve hirdetik, hogy közel a vég, dátumokat adtak meg: 1914, 1915, 1918, 1924, 1942… Nagyon a végre kihegyezett közösségről van szó. Az új világ felé tekintenek, amelyet várnak, csak közben nem a Biblia Krisztusában hisznek. Érdekes, hogy ott van a hitükben, hogy Krisztus halála révén nyert bocsánatot a bűnük, de hiányzik az, hogy ki lett benne emberré. Nem születnek újjá, az csak a száznegyvennégyezres elitnek van fenntartva; a nyolc és félmillió tanúból néhány tízezer állítja, hogy újjászületett.

Ne csupán Jehova tanúiról szóljunk, hanem a vallási jelenségről, felekezetekről, szektákról is. Használjuk ezt a fogalmat; könnyen leszektázunk közösségeket. Egy szektának induló közösség akár egyházzá is formálódhat, átalakulhat?

A szekta szót én sem szeretem. Nem lehet úgy kezdeni a beszélgetést valakivel, hogy ilyen címkét ragasztunk rá. Épp ezért kezdtem el kutatni, hogy mi az, amit viszont érdemes használni. Mi az apostoli pedagógia, ők hogyan fogalmaztak? Amit leszűrtem, hogy az evangélium egy komplex, összetett üzenet. Amikor ezt hirdetjük, akkor van, aki az egészet elfogadja, ő az, aki keresztyén lesz, és ha ragaszkodik hozzá, az is marad. Aztán van, aki az egészet elutasítja. A harmadik csoport pedig az, aki válogat. Akinek tetszik, hogy Isten szeret minket, de az, hogy ilyen halálosan szeret, az nem.
Eretnek az, aki az evangélium üzenetéből válogat, ugyanakkor keresztyénnek vallja magát. Az eretnek és a tévtanítás szó ugyanabból a válogatni görög szóból származik, francia vagy olasz átvitellel. Az Újszövetségben az eretnek szót kétféleképpen fordítják, Péter levelében azt jelöli, aki veszélyes tanokat hirdet. Itt hamis tant jelent. A Galata levél ötödik fejezetében pedig szakadárságnak, pártoskodásnak fordítják. Ez azért érdekes, mert aki válogat, az előbb-utóbb más elemekkel pótolja az eredeti üzenet kihagyott elemeit, ezért garantáltan más irányba fordul. Azért ismétlődik ez, mert az evangélium mindig újabb közegbe kerül. Az emberek, akik különböző kultúrával, vallással, értékrendszerrel rendelkeznek, hallják az evangéliumot, és ennek megfelelően válogatnak. Ez az evangélium mindenkori fogadtatásáról szól.

Sokaknak nagyon vastag könyv a Biblia. Javaslod, hogy akár magyarázatos Bibliát is használjanak?

Mindenképpen. Aki ismerkedik a Bibliával, az vegyen három különbözőt: egy új fordítású protestáns Bibliát (a 2014-es revideált új fordítást), a Veritas Kiadó újonnan revideált Károli-fordítását és a Szent István Társulat egyik katolikus Bibliáját vagy az EFO-t, az egyszerű fordítást. Három-négy Bibliát összevetve látszik, hogy csak szinonimaszintű eltérések vannak a szövegben, vagy ahol mindegyik mást mond – ami elég ritka –, ott valószínűleg többféleképpen fordítható kifejezést találunk. Tehát eleve ajánlatos több Bibliát használni, és érdemes magyarázatos szöveggel kezdeni.

Az ortodoxok annak a tudatában élnek, hogy ők őrizték meg az eredeti hitet, és a nyugati egyház sajnos megromlott, emiatt következett be a reformáció. A római katolikus egyház igyekszik a sokfélesége mellett egységes maradni, a különböző irányzatokat integrálni és bent tartani. Melyik modellt látod az egészségesebbnek? Az elkülönülést vagy az „egyben tartást”?

Különbség van aközött, hogy ez egy gnosztikus eretnekség az ókorban vagy egy 19–20. századi szervezet, mint a Jehova tanúi vagy a mormon egyház, amely a keresztyénség alapjait tagadja, torzított vagy hiányos Szentírásra épül. Ezeknél és a többi álkeresztyén vallási irányzatnál az alapok hiányoznak.
A protestánsoknak a katolikusokkal és az ortodoxokkal együtt közös alapjai a teljes Szentírás (eltekintve néhány ószövetségi irattól) és az egyetemes zsinatok. Luthernek sem a katolikus egyház alapvető tanaival volt problémája, hanem az utolsó három évszázadban a latin egyház kánonjogával, a visszaélésekkel, a népi vallásossággal, a skolasztikus teológiával. Azért tudunk az ökumenében együtt dolgozni, mert közösek az alapjaink. Az a huszonkettő „egyedül üdvözítő csapat”, amelyekről a Más Jézus, más lélek, más evangélium című könyvemben írtam, tagadja a mi Jézusunkat, és egymásét is.
A harmadik dolog pedig, hogy ha egy adott egyházi közegben növünk fel, és sosem láttunk mást, akkor természetes emberi reakció, hogy a másiktól tartunk, félreértjük. Aki nagyegyházi liturgiához van szokva, annak egy amerikai hátterű, szabadegyházi, evangéliumi közösség minimalista liturgiája nagyon hiányos. Fordított esetben pedig nem tud valaki a hagyományos, kidolgozott liturgiával mit kezdeni. Emellett még ott van az ember saját lelkiségi alkata is. Nem vagyunk egyformák, és nem véletlenül alakultak ki például a katolikus lelkiségi irányzatok, az ortodox liturgiák és a protestáns felekezetek is. Az alapítók saját lelkisége is ott van ezek mögött az irányzatok mögött.

Milyen óvatosságra intő jelekre figyeljen, aki felekezetet, közösséget keres magának?

Olyan közösséget keressen, ahol azt érzi, hogy lelkileg fejlődik. Arra figyeljen, hogy a vezető emberek lelkisége milyen. Kontrollálnak, leuralnak, meg akarják mondani, hogy mit gondolj? Ahol viszont az ember érzi, hogy az evangéliumra, Jézusra koncentrálnak, ahol az ember formálódik, növekedik Krisztusban, oda csatlakozhat. Ahogy olvassa a Szentírást, láthatja, hogy a tanításuk összhangban van-e azzal vagy sem. Az embernek saját magának is tanulmányoznia kell a Bibliát. Ez a mi felelősségünk.

Némelyek úgy definiálják az elhajlást, hogy valaki Jézus kereszthalála mellé helyez valami mást is az üdvösség feltételeként. Például az adott közösséghez való tartozást, a nyelveken szólást, a bemerítkezést vagy bármit, ami lehet, hogy önmagában érték, de nem a maga helyén kezelik.

Ezek a tanítások a másodlagos kategóriába tartoznak. Az elsődlegesen fontos tanítás az evangélium, Krisztus keresztje, a Messiás eljövetele, hogy meghalt a bűneinkért, és feltámadt. Ezt hirdetjük, ez által üdvözülünk, ha ehhez ragaszkodunk – így írja Pál apostol. Tehát vannak a lényeges dolgok, és létezik az „egyéb” kategória: az egyházszervezettel, a szentséghasználattal, a karizmákkal és a próféciákkal kapcsolatban. Vannak, akik ezeket a közösségvállalás feltételévé teszik, sőt az üdvösség feltételévé.
Egy dolog, hogy a pünkösdieknél fontos a nyelveken szólás, de az a kitétel, hogy aki nem szól nyelveken, az másodrangú keresztyén, abban nincs ott a Szentlélek, és nincs üdvössége, az már nagyon messze van a pünkösdi teológiától is.
A bemerítkezés esetében is vannak különböző formák: a fej leöntése és a teljes alámerülés; utóbbival a régi anabaptisták a világ és az egyház közé akartak határt vonni, az egyházat a világtól elkülöníteni. De amikor valahol azt mondják, hogy náluk kell bemerítkezni, és nem elég az Atya, Fiú, Szentlélek nevére, hanem Jézus nevére kell, és meg van határozva a víz mennyisége, az már intő jel lehet számunkra. Ha valaki még ördögöt is űz a bemerítkezőből, amit soha senki nem tanított, tehát speciális újdonságokat hirdet az üdvösség és a közösségvállalás feltételeként, akkor onnan menekülni kell.

 

Szeverényi János

Híd, 2018/4.