Az Evangélikus Élet előfizetőihez is rendszeresen eljutó Híd missziói magazin legutóbbi, 2016/4. száma a nemzet fogalmát vizsgálta, természetesen keresztény szemmel. A drámai társadalmi világmozgások időszakában talán nem meglepő, hogy ez a tematikus lapszám szokatlanul élénk visszhangot keltett. A következő interjúban a Híd magazin főszerkesztője, Szeverényi János, egyházunk országos missziói lelkésze foglal állást néhány konkrét kérdésben.
A nemzettel foglalkozó számot imádsággal kezdte: megköszönte Istennek a történelmi leckéket is. Vele hozza kapcsolatba történelmünk fájó pontjait?
Fontos, hogy tudjunk imádkozni nemzetünkért, és Istennel tudjuk megbeszélni ezeket a dolgokat is, aki a nemzetek vezetője, „a királyok királya”, aki látja és tudja mindazt, ami a földön történik. Magyar népünk, ahogy más nemzetek is, több alkalommal eltért Isten törvényétől. Vétkeztünk magunk ellen is, a környező népek ellen is, és Isten megengedett következményeket az életünkben. Ezzel a kijelentéssel persze óvatosan kell bánnunk, de például pont a reformáció idején, amikor a török lerohanta Magyarországot, Luthernek is voltak ilyen gondolatai, vagyis hogy Isten a törökkel bünteti az istentelenné vált Európát. Ebben az imában azt köszönjük meg, hogy Isten nem hagy el bennünket, józanít, erősít. Sokszor nekiütközünk a kezének, amit azért tart ki, hogy ne zuhanjunk szakadékba. Ez sérülésekkel, traumákkal jár, de a magyarság mégiscsak él. A keresztyének most is keresik népük, nemzetük létjogosultságát, célját, küldetését.
Ennyire összefügg az istenhit és a nemzettudat, nemzetünk féltése?
A hitből fakad a nemzetért való felelősségtudat. Hitünkből egyértelműen következik, hogy a körülöttünk lévő nemzetiségek felé szolgálatunk, felelősségünk van. Elsősorban saját családunk, rokonságunk, gyülekezetünk, felekezetünk felé, aztán azon népek felé, amelyek között élünk. Ezt világosan látjuk a Szentírásban, a próféták életében, de Jézus is féltő szeretettel beszélt zsidó népéről. Aztán a tanítványokat elküldte más népekhez is, de többször hangsúlyozta, hogy ő elsősorban Izrael eltévelyedett gyermekeihez jött. Nem tagadta a saját identitását, ahogyan nekünk sem kell. Első dolog a saját népünkért való szolgálat.
Szigeti Jenőtől azt olvashatjuk az újságban, hogy a faji előítéletek kizárnak bennünket Krisztus követői közül. Mit gondol erről?
Nehéz témának tűnik, de Krisztusban tapasztaljuk, hogy ezek a falak is ledőlnek. Ez nem azt jelenti, hogy meg kell tagadnunk a nemzeti identitásunkat. Ha hiszünk a szeretet Istenében, akkor tiszteljük, szeretjük a környező népeket, más nemzeteket. De ez nem azt jelenti, hogy adjuk föl az identitásunkat.
Hogyan tudja egy nemzet megvédeni az identitását, amikor nagyobb csoportokban, tömegesen jelennek meg az országán belül egyéb nemzetek képviselői?
A történelem ebben a vonatkozásban bőven adott feladatot magyar népünknek, hiszen volt egy százötven éves török megszállás, aztán több száz éven keresztül német és osztrák hatás alatt élt népünk. Volt olyan időszak, amikor Budapesten a német volt a hivatalos nyelv. Én a hatvanas években úgy kezdtem az iskolát, hogy az orosz volt a második nyelvünk, és felállva énekeltük a szovjet himnuszt. Tehát van abban tapasztalatunk, hogyan maradhatunk meg. Persze nem mindenki maradt meg, mindig voltak fáradt, gyenge emberek, akik kollaboránsokká, besúgókká váltak. A derűs, reményteli hit abban is segíthet minket, hogy tudjuk, Isten szeretetében vagyunk, és túl lehet élni tatárt, törököt, Habsburgot, oroszt is. Természetesen sokat segít a nemzet megmaradásában az, amiről szintén a Híd magazinban olvashatunk Kiss Jenő nyelvészprofesszor nagyszerű cikkében: az anyanyelv gyakorlása. A professzor mégis említi azt a példát, hogy Liszt Ferenc magyarnak vallotta magát, noha nem tudott magyarul. Nem szabad tehát végletesen gondolkodni arról, hogy csak így vagy csak úgy lehet megmaradni. Ismerem például a Kárpátokon túli moldvai csángók helyzetét. Ott az anyaország segítségével magyar nyelvű oktatás folyik olyan területen, ahol az elmúlt században soha nem tanítottak magyarul az iskolákban, a misén nem lehetett magyarul imádkozni. Ez a terület nem is tartozott soha Magyarországhoz, és most mégis szervezetten tanulnak magyarul írni és olvasni. A hit, a nyelv, a kultúra összefüggnek egymással, és együttesen adnak egy örömteli, egészséges nemzettudatot az új nemzedéknek is.
Mi lehet az akadálya az egészséges nemzettudat kialakulásának?
Nagyon veszélyes a szélsőséges nacionalizmus, a nemzetieskedés. Ez sokat árt, hiszen elsősorban nem magyarok vagyunk, hanem emberek. Isten embernek teremtett bennünket. A Bibliában azt olvassuk, hogy Ádám a föld porából származó ember, akibe Isten belelehelte az ő lelkét, szellemét. Hiába tartozom bármely nemzethez vagy felekezethez, ha nem törekszem az egészséges emberi identitás megtartására. Nagyon sok bajt okoz a gyűlölködés, a más népek lenézse, ugyanakkor az is veszély, amikor a mai nagy liberális hangulatban egyesek nem tartják fontosnak sem a nemzethez, sem a hithez, az egyházhoz való tartozást, és sok mindent relativizálnak, félretesznek. Ebből egy nagy feloldódás lesz, és elveszítjük annak a szépségét, erejét és lehetőségét, hogy mindezekkel az értékekkel más népek felé forduljunk. A mai európai viták ekörül is folynak, tehát hogy mennyire maradhatunk nemzetállamok a nagy európai közösségben.
Ribár János gondolatait olvasom a magazin egyik cikkében: „Feladatunk lenne tudatosítani, hogy Isten kijelölte a határainkat. Minden ember Isten gyermeke, minden nemzet, nép Isten nemzete, népe, egy óriási család lehetnénk, ahol nem kellene senkinek éheznie, szenvednie, rabolnia, ölnie.” Ezt mennyire látja utópisztikus elképzelésnek?
Úgy gondolom, hogy nem „vagy-vagy”-ok vannak az életben, hanem „is-is”-ek. Ez részben megvalósult. Nyilvánvaló, hogy sok a gond, baj, feszültség. Ma is húsz-egynéhány helyen dúlnak háborúk a világban. Az általunk néha kritizált Európa pedig fantasztikus pozitív eredményeket is produkált az által a második világháború után megfogalmazódott igény által, hogy mi, európai népek legyünk szorosabb szövetségben, békességben egymással, és ezzel próbálta feloldani az évszázadokon keresztül egymással háborúzó franciák, németek és angolok közötti ősi ellentéteket. Így ezen elhatározás nyomán ha nem gondmentes is a helyzet, de hetven éve béke van a kontinensünkön. Komoly hívő keresztyén emberek voltak, akik erről a „közös Európa” gondolatról beszéltek, és megvalósították. Vagy például Norvégia, Skandinávia szerepe jut eszembe: lakói mint vikingek rémisztgettek, letaroltak országokat, és miután megtértek, a fél világ számára áldássá lettek. Hihetetlen sok segélyszervezetet hoztak létre. Norvég és finn segítséggel született meg az evangélikus rádiómisszió is. Vannak előrelépések, és Isten fantasztikus embereket ad a világnak, mint például Martin Luther King vagy Gandhi, akik a megbékélés követei voltak. A megbékélésre törekvésnek igenis vannak gyümölcsei, aztán természetesen ezen mindig tovább kell dolgozni, soha nem lehetünk elégedettek, látva akár a szír háború képeit és egyéb mai problémákat. Vannak, akik egyfolytában gyártják a bajokat, mások pedig folyamatosan igyekeznek gyógyítani őket.
Mint mond a Biblia arról, hogy mi a nemzetek sorsa ezen a világon?
Többek között azt olvassuk, hogy a népek és a nemzetek dicsőítsék az Istent, akár ténylegesen énekekkel, istentiszteletekkel. 1991-ben életem egyik legnagyobb élményében volt részem egy szöuli keresztyén ifjúsági konferencián, ahol száztíz nemzetből több mint ezren együtt dicsőítettük Istent. Lehet így is, szavakkal, dicséretekkel, találkozókkal, pozitív demonstrációkkal dicsőíteni Istent, de leginkább azzal, hogy megtartjuk az igéjét, törvényét. Hogy szeretjük magunkat és másokat. Mert magunkat is el kell fogadni. Magyar népünk hajlamos az egészségtelen önmarcangolásra. Erre nincs szükség, legyünk büszkék rá, hogy magyarok vagyunk. Ha közelítünk a Forráshoz, a szeretet és a törvény Istenéhez, akkor sokat tudunk magunkon és másokon segíteni. Ezzel dicsőítjük Istent a világban.
A szóban forgó magazinszám említett imádságában azt kérte Istentől, hogy törje meg az átkot népünk életében. Mi ez az átok, és mi lenne az áldás, amelyet népünk életére kér?
Átok az, amikor Isten nélkül, szeretete és törvénye nélkül élünk. Ennek megvannak a rossz következményei. Népünk életében sajnos jelen van a harag, a gyűlölködés, a megosztottság, mások lenézése, a magzatokkal való felelőtlen bánás. Mindezeknek sok könny és fájdalom a következménye. Ezt nevezem én Isten nélküli, átkozott állapotnak. Áldás az, amikor az átok áldássá fordul, vagyis mindezeknek az ellentéte következik be megtérés, újjászületés által; amikor például nem rombolunk és szétszedünk családokat, hanem gyógyítunk és helyreállítunk. Nagyszerű tapasztalatom volt lelkészként, amikor olyan párokat eskettem, akik elválás után, hosszú idő múlva találtak újra egymásra. Ilyenkor törik meg az átok egy-egy ember életében. Nagyon érdekes, hogy népünk nemzeti himnusza egy imádság. Ebben kimondjuk: „Isten, áldd meg a magyart…!” Mit jelent ez? Az ő közelségét, vezetését kérjük ilyenkor, hogy tudjuk, mi a dolgunk, hogyan oktassuk a gyermekeket, hogyan támogassuk a családokat, hogyan vegyük körül az öregjeinket, milyen módon segítsünk a betegeken, és így tovább. Ezek a dolgok az Istennel való kapcsolatból fakadóan kerülnek helyre az életünkben.
Erdészné Kárpáti Judit
Evangélikus Élet magazin, 2017. február 5.
