Nagy Anna újságíró, kommunikációs szakember, volt kormányszóvivő. Mivel kisfiával ő is egyedül maradt, egy olyan helyről álmodott, ahova egyedülálló szülők fordulhatnak tanácsokért, segítségért. Az általa 2005-ben létrehozott Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány Pesten 2018-ban, Budán pedig 2022-ben nyitotta meg az úgynevezett Egyszülős Központot.

A gyermeküket válás, társuk halála miatt vagy más okból egyedül nevelő szülők ilyen formán való támogatása nemzetközileg is úttörő kezdeményezésnek számít. Hazánkban háromszázezer családban félmillió gyermek él csak az édesanyjával vagy az édesapjával.

 

Hogyan élte meg az édesanyává válását?

Én úgy éltem meg a várandósságot, mint a teremtést. A kisfiammal otthon töltött négy év minden perce ajándék volt számomra. Már nagyobbacska fiamnak mondogattam: „Tudod, az energiám százhúsz százalékát elviszed, de helyette legalább száznegyvenet adsz”.

Nálunk viszonylag hamar kiderült, hogy nem olyan lesz az életünk, amilyenről álmodoztam. Nagyon nehéz ezzel szembenézni az egyedül maradó szülőnek. Miközben ennek a tragédiája ahhoz a helyzethez kapcsolódik, hogy egy gyereket nevelünk, ami pedig a legcsodálatosabb, ami történhet velünk.

 Sok esetben érintett szülők hoznak létre sokezer sorstársuknak segítő kezet nyújtó alapítványokat. Az ön esetében is így történt.

Az alapítvány létrehozása nekem személyesen is sokat jelentett. Ha az ember megéli, hogy tud adni, a saját erejét is jobban érzi. Amikor én kerestem kapaszkodót, rá kellett jönnöm, hogy nincs olyan szervezet, ahova fordulhatnék. Egy lelkes anyukaként hoztam létre az alapítványt. Több mint tíz év telt el sok munkával, mire létrejöhetett az első központunk. Azóta huszonhatezer család fordult hozzánk, és több mint hetvenféle szolgáltatást nyújtunk. Ide be lehet kopogni: „Nekem most nehéz, segítsetek!” Amikor az egyik szülő kiesik a család életéből, ott nemcsak a jövedelem csökken, de például nagy veszély az elmagányosodás is.

 Egy sokgyerekes, fiatalon megözvegyült férfihez ment férjhez a későbbiekben. Mit hozott ez önök számára?

Tizenegy éves volt a fiam, amikor újra férjhez mentem. Ettől fogva a férjem a napi életével egy folyamatos mintát nyújtott neki. Az első évek folyamán mozaikcsaládunkban új kapcsolódások jöttek létre minden gyerek és felnőtt között.

Nagyon szép házasságban élünk, több mint tíz éve. Egy kicsit olyan ez, mint a népmesékben. Ki kell állni azokat a próbákat, amelyekben mindig megerősödünk abban, hogy a másik, akihez tartozunk, mennyire fontos.

 A férje édesapja evangélikus lelkész. Mit jelent a hit az életében?

Én nem vagyok evangélikus, a férjem hozta ezeket az alapokat a házasságunkba. Az édesapja sokat mesél arról, hogy hogy is volt az a korábbi lelkészi élet, amit megélt. Sokat gazdagított az életünkön az a háttér, amelyből a férjem és a férjem családja érkezett.

Mi a fiammal nagyon más háttérből jöttünk. Szinte semmi nincs, amiben hasonlítanánk a férjemmel, de érdekes módon pont ez adja az erejét a kapcsolatunknak. A két körből tudtunk egy olyan közös kört alkotni, amelyben benne vannak azok a tapasztalatok és értékek, amiket ő hozott, és amiket én hoztam.

Hogyan állhat egy gyülekezeti közösség az egyedülálló szülők mögé?

A legelső kérdés az, hogy szembe tudunk-e nézni azzal, hogy akár közöttünk is vannak olyanok, akiknek az élete nem olyan, mint ahogy a mi nagykönyvünkben van megírva. A következő, hogy el tudjuk-e őket fogadni. Ha mi nem segítjük az ilyen családokban élő gyerekeket most, akkor utána nem kérdezhetjük, miért lettek ilyenek.

Ezek után a segítség már szinte magától jön. Néha elég felvenni a telefont és megkérdezni, hogy van vagy mire lenne szüksége. Kialakulhat az a kapcsolati háló, amelyben nem érzik magukat láthatatlannak. A család maga is erősebbé tud válni egy ilyen megtartó és meleg közegben.

Bízhatunk abban, hogy helyes értékítéletű, egészséges lelkületű felnőtté válhatnak az egyszülős gyerekek?

Most kell az egyedül nevelő szülőket megerősíteni, hogy biztonságot tudjanak adni a gyermeküknek. Akkor boldog, erős felnőtté válhatnak, szép és jó családot tudnak kialakítani. Én nagyon remélem, sőt, ez annál erősebb, hogy a mi összesen hat gyermekünk, akik szintén megélték az egyszülős létet, nagyon szép családban fognak élni. Ezt már látjuk is az idősebbeknél. Nem kell, hogy egy egyszülős gyerekből egyedül nevelő felnőtt legyen.

Erdészné Kárpáti Judit

Az Egyszülős Központokról az egyszulo.hu webcímen találhatnak információkat.

 

Híd, 2023/1.