Miklya Luzsányi Mónika író, pedagógus, teológus arra biztat, hogy szeretettel, Istenben bízva navigáljanak együtt a szülők a következő nemzedékkel az online világ számukra kevésbé ismert, veszélyesnek tűnő vizein.

A koronavírus-járvány miatt sok felnőtt és gyermek kényszerült a virtuális térbe. Olyanok is, akik előtte nem használták a digitális eszközöket ilyen intenzíven. Mint pedagógust és a téma kutatóját is kérdezlek: Hogyan lehet ellenállni a könnyű szórakozást, időtöltést ígérő virtuális világ sodrásának?

Ezt a kérdés a járvány előtt sem lett volna könnyű megválaszolni. Az internet nyújtotta lehetőségek valóban könnyen beszippantják az embereket. Szülőként hajlamosak vagyunk ujjal mutogatni a gyerekeinkre, de látnunk kell, hogy a felnőttek is ugyanolyan könnyen internet- vagy játékfüggővé válhatnak, sőt, én ide sorolom az egyre inkább elburjánzó sorozatfüggőséget is. Nagyon nagy hatása van a vizualitásnak. Ezt eleve nehéz megérteni és kezelni szülőként – főleg X-generációsként, akik nem tartozunk a digitális bennszülöttek körébe.

Erre a szituációra tett rá a karanténhelyzet, amikor a gyerekek oda voltak „kényszerítve” a képernyők elé. Sem a gyerekek, sem a tanárok nem voltak erre felkészülve. A problémát az jelentette, hogy a gyerekek a felkészültségüknek nem megfelelő feladatokat kaptak, és mivel ott ültek a gép előtt, sokszor unatkozva, nyilvánvalóan más elfoglaltságot kerestek ezalatt. Elcsalinkáztak nem nekik való tartalmakhoz, ami nem feltétlenül jelent horrort vagy pornót.

Ez egy krízishelyzet volt, amelyből a lehető legjobb módon kellett kijönni. Azt hiszem, ehhez is kaptunk az Úristentől elég bölcsességet, csak rendkívül tudatosnak és határozottnak kell lennünk a gyermekeink védelmében.

Nem minden szülő tud elég céltudatos és tájékozott lenni. Mit tehet mégis, hogy lehetőleg okosan vezesse a gyerekét?

Az internet húsz éve jelen van az életünkben. Akár tetszik, akár nem, a gyerekeink az életük egy részét a virtualitásban töltik. Ha a szülő mindeddig nem vette a fáradságot, hogy megtudja, hogy a gyereke milyen virtuális életet él, és kialakítson egy szabályrendszert, amit be kell tartania, akkor ne csodálkozzon, hogy most rászakadt ez a kérdés.

A veszélyekre és a szűrők, a védelem használatára sok esetben figyelnek a szülők, viszont halvány fogalmuk sincs arról, hogy a gyerekük mit csinál az interneten. Őszintén szólva a nagy részüket nem is érdekli ez. Ha megkérdezik, hogy mi volt a fociedzésen, ahol egy-két órát töltött a gyerek, miért nem kérdezik meg, hogy mi történt a virtuális térben, ahol négy-hat órát tölt naponta? Ezt a számot alsó tagozatos gyerekekről írja egy 2007-es statisztika.

A virtualitás egy létező világ, ahol ugyanúgy vezetnem kell a gyermekemet, mint a valós világban. A Covid előtt erre sokan nem döbbentek rá. Az internethasználat is modellkövetéssel történik, mint az olvasás szokása. Annak a szülőnek lesz „jó felhasználó” a gyereke, aki olyan csatornának tekinti az internetet, ami a világ legnagyobb és leggazdagabb információtára, amin keresztül rengeteg praktikus dolgot el lehet intézni vagy a kapcsolattartás egy újfajta módját látja benne – és nem csak felszínes butaságokra használja.

Látnunk kell, hogy az internet még fiatal kultúra, nem alakultak ki a normái. Ezen felül minden családnak létezik egy külön etikai rendszere is, különösen egy keresztyén családnak lehetnek másfajta fontos pontok az életében, mint az össztársadalomnak. Ezekre tekintettel alakítsunk ki egy etikai kódexet a gyerekekkel, amelyhez mindannyian tartani tudjuk magunkat. Elsősorban a felhasználási szokásokat kellene ezzel rendszerezni, biztosítani.

Milyen életkorú gyerekek esetében esélyes még változtatni, ha belátja a szülő, hogy szükséges egy ilyen kódex megalkotása?

A legelső dolog, hogy beszédtéma legyen a családokban a virtuális világ. Sorra elő fognak jönni a problémák, félelmek, amelyek a gyerekben vagy a szülőben vannak. Az ideális az, ha ezeken a beszélgetéseken keresztül közösen állapítjuk meg az etikai kódexünk pontjait, és ezt már akár egy óvodással is megtehetjük. Csak így van esély arra, hogy a gyerek a sajátjának érezze a közös szabályokat, és akkor is betartsa, amikor nincs a szülő a háta mögött. Kritikus helyzetben sokkal nehezebb ennek megalkotása, de a kamaszokra semmiképpen nem lehet felülről ráerőltetni egy ilyen szabályrendszert. Le kell ülni, meg kell beszélni, és konszenzusra kell jutni velük is.

Philip Zimbardo Nincs kapcsolat című könyvében ír arról, hogy az internet a fiatal fiúkat férfiatlanítja. Olyan szokásokra veszi rá őket, amelyekkel a párkapcsolatban nem tudnak boldogulni. A Z- és az Alfa-generációra jellemző, hogy nagyon gyorsan meglátja az összefüggéseket, és sok esetben racionális döntésekre képes. Ezért Zimbardo azt tanácsolja, hogy kérjük meg a gyerekeket, hogy őszintén írják össze egy hétig a virtuális térben töltött, csak „elszórakozott” időt. Ki fog jönni egy hatalmas szám. A szerző ad egy listát is, amelyben szerepel, hogy például hány óra alatt lehet egy középfokú nyelvvizsgát letenni vagy megtanulni vezetni, gitáron játszani. Ezek az aktivitások egy kamasz számára motiválók lehetnek. Tapasztalata szerint, ha ezzel az időveszteséggel szembesítjük, akkor a gyerekek zöme meglepődik. Elindul egy tendencia, hogy próbálja kerülni az értelmetlen és káros tevékenységeket az interneten, és olyasmit próbál keresni, ami építő.

Mit ajánlanál a szülőknek, hogy Isten üzeneteivel elérhessék ezeket a virtuális világban élő fiatalokat? Ők hogyan fogadják el az evangéliumot, amit olvashatunk a Bibliában, de ők már nemigen nyitnak ki könyveket…

Mi áll missziói parancsban? „Menjetek el…!” (Mt 28,19–20) Jézus is odament a legbűnösebb emberek közé is. Mi sem tehetünk mást, mint hogy jelen vagyunk a gyermekeink virtuális életében, azzal a szeretettel, ahogy Jézus tette, ahogyan ő a kegyelemről és a megváltásról nyilatkozott – és nem ítélkező módon. Az offline világban is ezzel a szeretettel kell hozzájuk fordulnunk!

A kamaszkor sajátossága, hogy a gyerek mindent megkérdőjelez. Ne ijedjünk meg, ha bármilyen jó keresztyének vagyunk, akármennyire igyekszünk, a gyerekünk kamasz vagy fiatal felnőtt korában ellene mond vagy akár tesz a mi keresztyén értékeinknek. Még örülnünk is kell ennek! Az agyukban ebben az időszakban alakulnak azok a neurológiai kötések, amelyek érett felnőtt korban fel fogják mutatni a stoptáblát: Innen ne tovább! Ki kell próbálniuk sok hülyeséget, többször is, hogy felépüljön ez a gát. Ha borzalmas a kamaszunk, nem csinál semmi mást, csak építi az agyát, hogy felnőttként majd tudjon olyan értékek szerint élni, amelyek berögzülnek.

Ha mi őszinte, nyílt kommunikációval éljük meg a keresztyénségünket – Isten, az emberek, tehát gyülekezetünk, és a gyerekünk felé egyaránt –, akkor ne féljünk attól, hogy a lázadás időszakában a gyerekünk eltávolodik Istentől vagy tőlünk is. Az őszinteség azt jelenti, hogy a bizonyságaink mellett nem félünk beszámolni a bukásainkról, a félelmeinkről a hitéletünkben.

Milyen igét idéznél mindezek egybefoglalására biztatásként a bukdácsoló, bátorításra szoruló szülők, hitoktatók számára?

Az előadásaimba is be szoktam építeni, amit Jézus mond: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól” (Jn 17,15). Az esetek többségében az igazán hívő keresztyének élete nem könnyebb, hanem mondhatjuk, hogy nehezebb lesz az átlagember életénél. Mi olyan értékek szerint élünk, amelyeket a társadalom sokszor megvet, furcsának tart, ha nem üldözi. Ma sem az a dolgunk, hogy elzárkózzunk, hanem hogy Isten kegyelmében bízva felkészítsük a gyerekeket arra, ami rájuk vár a világban – és ezzel együtt a virtuális világban is.

Erdészné Kárpáti Judit

Híd, 2022/2.

Könyvajánló

Miklya Luzsányi Mónika: Mit tegyek a kütyüre kattant gyerekemmel? (Scolar Kiadó, 2019)

A szerző maga is öt gyerek édesanyja, saját bevallása szerint a gyerekei miatt kezdte el kutatni, hogyan hat a digitalitás a gyerekeinkre. Gyakorló anyaként nemcsak elméleti válaszokat ad a kérdésekre, hanem konkrét gyakorlati tanácsokkal is ellátja a szülőket, hogy segítse őket kiigazodni a gyerekeken, megérteni, hogy miben is mások ők. A kötet több mint fele pedig arról szól, hogyan tudnak a szülők segíteni nekik, hogy kedvet kapjanak a tanuláshoz, olvasáshoz, a feladataik elvégzéséhez.