Koszta István erdélyi evangélikus lelkész, espereshelyettes. Felesége, Koszta Enikő szintén lelkész, mindketten a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház brassói gyülekezetében szolgálnak. Az itt élő magyarok lelki-szellemi és kulturális örökségének ápolása és gyarapítása mellett fontos számukra az anyaországi kapcsolatok fenntartása is.
Hogyan éled meg a brassói lelkész szolgálatot?
Hétfalusi csángó leszármazott vagyok, de itt nőttem, fel a Kárpátkanyarban, ide jártam iskolába. A családban mindig arra tanítottak, hogy ha el is megyek valahová, térjek vissza, és így vagy úgy, de a népem között szolgáljak. Hivatásnak érzem, hogy itt lehetek. Isten különös szeretete, gondoskodása, hogy megnyíltak a kapuk előttem, visszajöhettem, és végezhetem a szolgálatot idősekkel, fiatalokkal Krizbán, majd itt, Brassóban.
Miből áll a gyülekezet élete, milyen programok, lehetőségek vannak?
Mivel kisebbségben vagyunk, az egyház keretein belül kap helyet a magyar kulturális élet is. Ez így volt a kommunizmus idején is, és így van most is. A kulturális életet és a hitéletet az egyházközségben éljük meg. Az istentiszteletek, vallásórák, bibliaórák, szabadult szenvedélybetegek bibliaórája, szeretetvendégségek, családlátogatások mellett a magyar kultúra is fontos, hiszen népünk identitását is tovább kell adni.
Nagyjából háromszázezer lakosa van Brassónak, ebből hét százalék magyar.
Ami nagyon fontos itt, hogy a szolgálatunk nem mindig felekezetfüggő. Mi evangélikus lelkészek vagyunk, de más felekezetű hívek is jönnek a templomunkba, és a mieink is mennek mások templomába. Magyar nyelvű igehirdetésre – bárhol legyen az – elmennek az emberek, mert magyar. Ez nekünk nagyon fontos, az anyanyelvünkbe kapaszkodva próbáljuk minél szélesebb körben, ami minket megtartott: az igét és a kultúrát együtt továbbítani.
Milyen lelki, szellemi állapotban van az itteni magyarság?
A gyülekezet templomai tele vannak. Van egy magyar mag, akik már a kezdetektől itt voltak, és ahogy fokozatosan betelepültek, ebben a brassói, Brassó környéki multikultúrában mindenki megtalálta a maga helyét. A keresztyén identitás nagyon erős volt, és ma is élet van minden felekezetben. Az már kicsit nehezebb kérdés, hogy mi lesz a fiataljainkkal.
Nagy tervekről hallottam. Mi készül itt, az egyház udvarán?
Magyarország mostani kormányának a segítségével létrehozunk egy magyar evangélikus kulturális intézményt, amelyben lesz egy háromszáz fős terem, ahol konferenciákat, szabadegyetemeket szervezhetünk. Ez itt lesz, az evangélikus egyház udvarán. Amikor 2016-ban az országgyűlés elnöke, Kövér László itt járt, felvetettem, hogy nagy igény lenne a brassói magyarság számára egy olyan találkozóhelyre, ahol lehetőséget adunk arra, hogy a magyar fiatalok és idősek keresztyén környezetben találkozzanak egymással, ne csak a saját gyülekezetükben.
Jól működő testvéri kapcsolatokkal is rendelkezik a gyülekezetetek.
Két testvérgyülekezetünk van. Az egyik a miskolci, ahol Sándor Frigyes és felesége, Sándorné Povazsanyecz Gyöngyi a lelkészek, a másik pedig Sárvár, ahol Gyarmati István a lelkész.
Ezelőtt öt évvel béreltünk egy nagy buszt, és mindkét gyülekezetet meglátogattuk. Összekötöttük a kirándulást történelmi, hiterősítő állomásokkal, útba ejtettünk fontos nemzeti helyszíneket, hiszen voltak olyanok közöttünk, akik még soha nem jártak Magyarországon. Megálltunk például Ópusztaszeren, meglátogattuk a Sylvester-Biblia születési helyét.
Mindkét testvérgyülekezet lelkészének volt arra figyelme, hogy az erdélyiek programját úgy állítsa össze, hogy az őket az evangélikus és a magyar identitásukban egyaránt megerősítse. Hazafelé sokan elmondták, hogy nem is gondolták, hogy ez a kirándulás olyan élményt is fog adni, hogy megerősödünk a gyökereinkben. Megérthetjük, hogy olyan kultúránk van, amellyel bármikor büszkén kiállhatunk egész Európa elé elmondani, hogy Istennek terve van velünk, van küldetésünk. Az istentiszteleteken érezhető volt az összetartozás öröme. Lehet közöttünk ezer kilométer távolság, de ugyanazzal a szívvel imádkozunk, ugyanúgy dalolunk.
Kötelező állomás volt természetesen Budapest. Meglátogattuk az Országházat, megállhattunk a korona körül, ahol elénekeltük a Himnuszt. A csapat a Mátyás Pincében ebédelt, a cigányzenészek odaálltak mellénk, és húzták azokat a régi dalokat, amelyek apáról fiúra szállnak. Az emberek sírtak, mert ilyesmit nem mindennap él át az ember.
Beszélj kicsit a tervezett motoros programról!
A magyarországi Evangélikus Motorosok csapatához csatlakoztam a Szélrózsa találkozón, Bükön. Ott találtuk ki, hogy szervezni kellene egy erdélyi túrát. 2019. július 22-én Szászsebesen találkozunk a magyarországi csapattal, és végigjárjuk a Kárpátokat. A résztvevők nagyrészt evangélikus lelkészek.
Mondj néhány szót a családodról!
Húsz éve vagyunk házasok. A feleségem református lelkészként szolgált, de eljött utánam, mert engem Brassóba helyeztek. Nagyon jól kiegészítjük egymást, közös a célunk a szolgálatot illetően. Legnagyobb lányunk, Rebeka tizennyolc éves. Ilona tizenhét, István tizenhárom, Árpád nyolcéves, a legkisebb, Róza pedig hároméves. Ennyi gyerekkel soha nincs csend és rend a házban, de boldogok vagyunk velük. A családunk része a nagyobb családnak, a brassói evangélikus gyülekezetnek. Beépültünk, itthon vagyunk ebben a közösségben.
Még megvan a szülői ház is, ahová néha visszatérsz.
Igen, jólesik olykor a város zajából kimenekülni és kicsit hazamenni Tatrangra. Anyám ilyenkor bevezet a szobába, megkérdi, hogy fiam, hozzak-e valamit, és megpihenek néhány órára. Maximum két napra, annál többet nem tudok távol lenni.
Már néhány napja itt vagyok nálatok, és látom, hogy reggeltől estig dolgokat intézel, szervezel, tárgyalsz, telefonálsz, költségvetést készítesz… Mi ad erőt neked?
Sokat imádkozom. Egy idő után az ember rájön, hogy ha nem fordul Istenhez erőért, nem bírja. Ha elkezd kapkodni, ideges lesz, aztán jön a depresszió, és minden leépül. Vannak olyan pillanatok, amikor egyedül vagyok, például amikor vezetek, és közben imádkozom, a hét igéjén gondolkodom, vagy énekelek. Negyedóra, húsz perc már nagyon sokat számít. Olyan érzés, mint amikor valakinek elmondom a gondokat, leteszem, aztán megyek, és folytatom a munkát.
Isten áldja a személyes életedet, házasságodat, családi életedet, a gyülekezet életét, a szórványmagyarság életét! Isten könyörüljön rajtunk, áldja meg közösségeinket!
Szeverényi János
Híd, 2019/3.
