Hogyan beszél hozzánk Isten? Mit bíz ránk Isten a gyerekek, fiatalok életére nézve? Stanka Erika tanárnőt, a Dudari Általános Iskola intézményvezető helyettesét (korábbi megbízott intézményvezetőt), a tési evangélikus gyülekezet kántorát és sokféle területen szolgáló tagját kérdeztük.
Előzetesen elmondtad nekem, hogy Isten rengeteg mindenben megmutatkozott az életedben. Mit emelnél ki ezekből?
Elsőként azt, ahogy Isten megragadta az életemet. Tízévesen feljött bennem a vágy, hogy az osztálytársaimhoz hasonlóan én is járhassak hittanórára. Éppen abban az évben kaptunk új lelkészt, így ez meg is valósulhatott. Majd elkerülhettem Zánkára egy olyan konfirmandustáborba, ahol egy nyugdíjas tanító, Ács Gyula bácsi által gyereknyelven szólalt meg az evangélium. Ott kezdett szólítgatni Isten, és bizonyítani az ő szeretetét.
Gimnazista éveim alatt komolyabban odafordultam a zenélés felé. A helyi zeneiskolában orgona tanszakot indítottak, és két év múlva egyenes utam volt a szombathelyi Tanárképző Főiskola énektanári és egyházzene szakára. Akkor már állandó kántorként szolgáltam a gyülekezetünkben. Isten csodálatosan a lábam alá tette az utat.
Gyerekként mi volt számodra vonzó Istenben?
Láttam imádkozó, bibliaolvasó nagyszüleim példáját. Akkor még természetes volt számomra Isten létezése, boldogan ráhagyatkoztam a mennyei Atyára. Évekkel később egy barátom kiírta a Facebookra: „Isten pedig nem létezik”. Akkor elgondolkodtam: mi van, ha mégsem igaz ez az egész? Istent kértem, hogy jelentse ki magát nekem.
Másnap kint voltunk a kertben, és leszállt a lábam elé egy szajkó, méghozzá valószínűtlen közelségben. Rögtön az az ige jutott eszembe, hogy ami Isten istenségéből láthatatlan, az meglátható alkotásainak értelmes vizsgálata révén (Róm 1,20). Csodálatos megtapasztalást jelentett ez arról, hogy Isten nem vet el, amikor bizonytalanná válik a hitem, hanem él és válaszol nekem.
Hogy ér el Isten olyanokat, akikben nincs meg az a vágy, ami benned megvolt? Láttál erre példát a környezetedben?
Mostanában a gyülekezeti fiatalok életében szeretnénk látni, hogy közelednek Istenhez. Tanít az Isten arra, hogy olyan türelemmel forduljunk feléjük, ahogyan ő maga is fordult az emberhez. Fontos szeretettel kivárni, ahogy Isten majd munkálkodik az életükben. Akkor is, ha úgy látjuk, hogy nem engednek, kemények. Az ilyen emberek nem egyszer utólag elmondják, hogy milyen harc dúlt bennük, bár azt vallották, hogy Isten őket nem érdekli. És évek múltán végül beérik a gyümölcs.
Milyen feladataid vannak a Dudari Általános Iskolában?
Éneket és informatikát tanítok. Amikor 2018-ban nyugdíjba ment az igazgató, kapacitáltak, hogy vállaljam el a helyettesi posztot. Szeretek tanítani, de nem szeretek embereket irányítani. Hetekig imádkoztam, hogy megtudjam, Isten ebben a feladatkörben szeretne-e látni engem. Amikor behívott az akkori igazgató, megjelent a lelki szemeim előtt egy patchwork (foltmozaik – a szerk.), amelyből hiányzott egy darab. Ilyenformán mutatta meg Isten, hogy vállaljam el a feladatot, mert támadt egy űr.
Ezután viszont jött a csavar: rá egy évre lemondott az új igazgató. Helyettesként nekem kellett volna tovább vinnem az iskolát. Úgy éreztem magam, mint akit csőbe húztak. A lelkészem mutatott rá: „Ha az Úristen húzott csőbe, akkor ő veled is marad!” Nincs erre képesítésem, és problémát jelent több száz ember elé kiállni és beszélni, Isten mégis sok-sok igén keresztül megerősített: „Nyugi, én veled leszek!”
Milyen kihívások vártak ebben a feladatkörben?
A megbízott igazgatói státuszom ősszel egy nagy csőtöréssel indult az iskolában. Művelődési és gyülekezeti házakba vittük ki a gyerekeket tanulni. Hamar megoldódott annak a vízvezetéknek a cseréje, amelynek a javítását évek óta kértük. Utána egy évvel a Covid érkezett, és meg kellett oldani a digitális oktatást. Isten kirendelte a technikai feltételeket és a bátorságot is a szívembe, hogy ne rettegjek a betegségtől. Menjek be azokhoz a gyerekekhez az iskolába, akiknél nem megoldható, hogy otthon maradjanak.
Pedagógushiánnyal is küzdöttünk. Kértem Istent, hogy küldjön nekünk új tanárokat a magyar–történelem szakos kollégánk helyett, aki felmondott. Magyartanárt nem találtunk a környéken. Isten két igével biztatott a nyár folyamán: „Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok” (Mt 7,7). A másik ige arról szólt, hogy higgyük, hogy amiért imádkozunk, már megkaptuk (Mk 11,24; Csia Lajos fordítása). „Jó, Uram, köszönöm, hogy te már tudod, hogy ki lesz a pedagógusunk.”
Az augusztus 20-a utáni napokban elmondtam Istennek, hogy most már én is szeretném látni, ki lesz a magyartanárunk. Aznap így szólt az ige: „csak próbára tesz benneteket az Úr, a ti Istenetek, hogy megtudja, valóban teljes szívvel és lélekkel szeretitek-e az Urat” (5Móz 13,4). Aznap délután írt rám a jelenlegi magyarszakos pedagógusunk. Csodálatos volt így megtapasztalni Isten segítségét!
Milyen eszközeid vannak tanárként, hogy Isten szeretetét közvetítsd?
A gyerekek tudják rólam, hogy keresztyén vagyok, és azt is, hogy heti egyszer imádkozunk a hitoktatókkal az iskolánkért. Gyakran van lehetőségem arra, hogy továbbadjam nekik a jézusi tanításokat. Taníthatom őket a másik megbecsülésére, türelemre, bizalomra úgy is, hogy nem feltétlenül beszélek mindeközben Istenről.
De volt már tapasztalatom olyan fiatal kamasszal, akiről kiderült, hogy a lehúzott pulóvere ujja a végigvagdalt alkarját takarja. Amikor behívtam az irodámba, a lány beszámolt a kétségbeeséséről. Itt áll továbbtanulás előtt, és semmiben nem segítik a szülei. Mi lesz, ha nem veszik fel oda, ahova igazán szeretne menni? Amikor beszéltünk arról, hogy miért bántja magát, el tudtam neki mondani az evangéliumot. Hogy nem kell saját magát megsebeznie, mert az Úr Jézus már elviselte ezeket a sebeket helyette. Az ördög hazugsága, hogy magát kell tönkretennie. Jézus ki tudja emelni ebből a gyötrelmes lelkiállapotból. Ez a leányzó lelki egyensúlyt talált, helyreállt.
Az énekkarban pedig adja magát például a karácsony, hogy akkor együtt dicsérjük Istent a gyerekekkel.
Mit gondolsz arról, hogy a kamaszok egyre kilátástalanabbnak látják a jövőjüket? Hogyan reagálhatunk jól az ő viselkedésükre, kérdéseikre?
Nagyon nehéz ezekkel szembesülni. Azt látjuk, hogy az iskola nem tudja megadni, amit a gyermek otthon nem kapott meg. Egy kisfiú azt mondta, hogy neki a számítógép a családja. Látjuk a szeretethiányuk nyomait a korai szexualitásban is.
A gyerekek, a fiatalok nem tudják megfogalmazni, de valójában Isten szeretetére vágynak. Mi vagyunk azok a találkozási pontok, akiken keresztül megtapasztalhatják az ő feléjük forduló szeretetét. Hívő felnőttként, hitoktatóként ennek a felelősségével kell közelednünk hozzájuk.
Ne ítéljük meg őket, amiért tele vannak piercinggel, vagy helytelen kapcsolatokba mennek bele. Az atya is elengedte a tékozló fiút. Sokszor hagyni kell őket, hogy belemenjenek olyan dolgokba, ahol majd elérnek a „disznóvályúig”. Hadd harcolják meg a maguk harcait! Mi csak szeressük őket, és hirdessük nekik Isten világos és tiszta igéjét! Biztassuk őket, hogy merjék az Istent választani, és mindeközben kitartóan hordozzuk őket imádságban!
Hogyan bátorítanád azt, aki próbál hinni Istenben, de még nem ismerte fel a tieidhez hasonló tapasztalatok során az ő közelségét? Mit tehet? És mit tehetünk érte keresztyénként?
A hit ráhagyatkozás. Nem lehet megspórolni, hogy magamat félreállítsam, és engedjem az Urat munkálkodni. Tudom, van, hogy nehéz rá várni. Mégis azt tudom csak tanácsolni mindenkinek, hogy tárjon Isten elé mindent, ami félelmet kelt benne. Emellett nyissa ki a Bibliát, és figyelje a válaszokat, történéseket. Isten nem mindig úgy lép, ahogy mi várjuk.
Számomra pedig egyre hangsúlyosabb, hogy ne rontsak ajtóstul a házba. Szeretettel, szelíden mondjam el, hogy Isten hogyan van benne az életünk helyzeteiben, és mit mire adott a földi életünkben. Fontos, hogy mások a keresztyénektől tapasztalják meg azt is, hogy nem egy dohos dolog a hit, hanem a legnagyobb boldogság a mindenható Istennel élni a napjainkat. Nagyságrendekkel több ez annál, mint amikor valaki berendezkedik erre a földi életre néhány évtizedre.
Mik azok a fontos dolgok, amikért érdemes élni?
A legfontosabb, hogy engedjük, hogy ránk találjon Isten. Megbocsássa bűneinket, megtisztítson minket. A következő, hogy Isten azért hagy minket itt hívőként, hogy világítsunk. Nincs fontosabb dolog, mint az Isten országát építeni. Ő az egyetlen valóság, minden róla kell, hogy szóljon. Tőle kaptuk az életet, és végül hozzá megyünk.
Erdészné Kárpáti Judit
Az interjú elhangzott a Magyar Evangélikus Rádiómisszió műsorában, és meghallgatható ITT.
Híd, 2024/3-4.
