A Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonban az évtizedek folyamán rengeteg talajt vesztett, mélyre süllyedt fiatal talált szabadulást a kábítószertől, de a reménytelenségből is. Erdős Eszter, az otthon alapító-vezetője azon túl, hogy lelkész, addiktológiai, mediátor és szupervizor-coach végzettséggel rendelkezik, főiskolák óraadó tanára, publikál, rádióműsort vezet. Munkásságát számos díjjal tüntették ki, köztük a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével.
Közel négy évtizede szolgálsz drogos, kallódó fiatalok között. Hogyan indult az utad?
1983-ban az állam felkérésére az ökumenikus tanács, majd a református egyház kezdett foglalkozni a deviáns fiatalok kérdésével. Az ezzel megbízott református esperes, teológiai tanárom ötödéves teológusként kért fel arra, hogy szervezzem meg a Kallódó Ifjúságot Mentő Missziót.
Először a hozzám hasonlóan gimnáziumból kirúgott gyerekekkel kezdtem foglalkozni, mert láttam sok ilyen fiatal elsodródását. A Széll Kálmán – korábbi nevén Moszkva – térnél nőttem fel, keresztyén családban, de zűrös kamaszként. A ’70-es években ez volt a drogosok fő gyülekezőhelye, ezért rengeteg drogos haverom volt. Amikor tizennyolc évesen megtértem, akkor ott kialakult egy önkéntes drogmisszió. Elhívtam a barátaimat a gyülekezetbe, sokan el is jöttek, sőt voltak, akik hitre jutottak, és szakítottak a szenvedélybetegségükkel. Amikor a fasori református gyülekezetben elkezdtem szervezni a kallódómissziót, kiderült, hogy a kirúgott gyerekek is drogoznak, így ez a két szolgálat összeért.
Keresztyén családból származóként hogyan keveredtél abba a társaságba? És végül hogyhogy nem kezdtél el drogozni te is?
Jártunk templomba, és én mindig hittem Istenben, de elég sok probléma volt azért a családunkban. Szorongásos gyerek voltam, és nem túl jó tanuló. Sodródtam a hátrányos helyzetűek felé. Sok házibuliba jártam tizenöt-tizenhat évesen, és minden haverom drogos volt. Viszont büszke voltam arra, hogy alkohol és drog nélkül is tudok hülye lenni. Talán a genetika is közrejátszott: több generációra visszanézve sincs szenvedélybeteg a családunkban.
Mindenesetre nagyon szomorú kamasz voltam. Amikor tizennyolc évesen eljutottam egy ifjúsági csendeshétre, rájöttem, hogy én mindig ezt kerestem, mindig is Isten gyermeke akartam lenni. Nem volt istenélményem, fejben hoztam meg a döntést mellette, így tértem meg. Mindenki vidám volt hazafelé a vonaton, én pedig szomorú: gyenge jellem vagyok, otthon biztosan újrakezdődik minden, eddig tartott az én megtérésem. De Isten komolyan vette a szándékomat. Egyáltalán nem folytatódott semmi úgy, mint előtte. Elkezdtem gyülekezetbe járni, minden szabadidőmet az ifis társaimmal töltöttem.
Isten fordított a gondolkodásodon, hogy mi érdekeljen, mi felé legyél nyitott, mivel töltsd az idődet?
Igen, Isten volt az, aki a szívemet és a gondolataimat, a vágyaimat megváltoztatta. A társaimmal együtt mentünk ki a Moszkva téri drogosok közé. Később a Fasorban eleinte bibliaórákat tartottam a fiataloknak. Aztán hamar kiderült, hogy hiába mondtuk együtt kézen fogva este a Miatyánkot, gitároztunk, énekeltünk, beszélgettünk – másnap újra belőtték magukat.
Elutaztam az akkori NDK-ba, majd Svájcba, hogy tanulmányozzam a drogmissziókat. Nagyon tetszett, hogy vannak olyan terápiás közösségek, amelyeket volt drogosok vezetnek. Egy svájci drogterápiás közösség programját adaptáltuk 1986-ban, a református egyház pedig melléállt ennek a szolgálatnak. Kiderült, hogy nemcsak bentlakásos formában, hanem ambulánsan is kell foglalkoznunk a fiatalokkal, ebből nőttek ki a drogkonzultációs irodák. Végül a drogprevenció keretében azokhoz a fiatalokhoz próbáltunk elérni, akiknek nincsenek drogproblémái. 2015-ben megnyitottuk az Adna kávézót a Kálvin téri templom mögött, hogy velük találkozhassunk. Ők tovább tudják szórni az üzeneteket más fiatalok körében, hogy józannak lenni jó, nem muszáj a bulikban lerészegedni, drogokhoz nyúlni, hogy jól érezzem magam.
Jelenleg működik Ráckeresztúron egy felnőtt és egy serdülő drogterápiás otthon is. Hála Istennek, hogy meg tudtuk valósítani, hogy tizennyolc éven aluliakkal is lehessen foglalkoznunk.
Pontosítsuk, hogy mi minden tartozik a drog kategóriájába!
Drogoknak nevezzük azokat a szereket, amelyeknek tudatmódosító hatása van. A csokoládé, a kávé, az alkohol, a gyógyteák és nagyon sok minden ide tartozik. Kábítószernek nevezzük ezekből azokat, amelyek illegálisak. Én nem szeretem ezt a megkülönböztetést. A szolgálat oldaláról tekintve lehet egy legális drog is probléma egy ember életében. Olvastam, hogy akik altatókat, nyugatókat szednek, azoknak ötven százalékát soha nem látta pszichológus vagy pszichiáter, a háziorvosuk is felírja ezeket. Ezek is súlyos függőségeket okozhatnak. Jó, ha segítséget kap az, akinél már felmerül valami ebből adódó probléma. A kábítószerek nagyobb sajtóvisszhangot kapnak, jogosan, mert ezek összefonódnak a bűnözéssel, az alvilággal.
Hol látod már problémásnak a droghasználatot?
Liberális drogpolitikusok azzal érvelnek, hogy legalizáljuk a marihuánát, hiszen az alkohol is legális. Csakhogy ha valaki nagyon berúg, néhány óra alatt kiürül a szervezetéből az alkohol. Ahhoz, hogy valaki alkoholista legyen, sok-sok éven át időt, pénzt nem kímélve inni és inni kell. Ha valaki egy vasárnapi ebéd után vagy a strandon néha megiszik egy pohár szeszes italt, az nem okoz problémát, ez szociális ivásnak nevezhető. Egyébként mára felborult a világ, már nemcsak egy alkoholista van egy faluban, mint száz éve, hanem majdnem minden családban jelen van.
Mi a helyzet a marihuánával? A fű rekreációs drog, semmi probléma, pénteken lazításra használja az ember. Csakhogy a marihuánát még három hét múlva is ki lehet mutatni a vizeletből! Ha valaki ezen belül újra elszív egy füves cigit, nem a nulláról indul, mint aki hetente egyszer lerészegedik. Ő már „ráhasznál” a szervezetében lévő szeradagra. Ez azt jelenti, hogy az agyban sokkal gyorsabban és agresszívebben alakul ki a függőség. Mire rájön valaki, hogy függő lett, azzal szembesül, hogy elvonási tünetei vannak, ha nem használja.
A marihuánának van még két nagyon aljas tulajdonsága, ami pont a fiatalokra veszélyes. Az egyik, hogy nagyon roncsolja a rövid távú memóriát. Amikor jelentősen leromlik egy gyerek iskolai átlaga, azért is lehet, mert füvezik. A másik hatás az amotivációs szindróma, hogy az ambíció sérül. A motivációja csökken és be is szűkül éppen abban az időszakban, amikor a hivatását, karrierjét kellene megalapoznia a vágyakkal, amelyek erőfeszítésekre sarkallják őt.
Mit tehet a szülő a gyerekéért, hogy ne peregjen le róla, amit mond neki minderről?
Egyrészt ne dramatizáljon. Ha elmondja a gyereke, hogy elszívott egy füves cigit vagy használt valami kábítószert, nem kell pánikba esni és rögtön arra gondolni, hogy drogos lett. Másrészt viszont ne bagatellizálja a dolgot. Kezdjen plusz energiákat tenni a kapcsolatukba. A drog megelőzése nem a drogokkal kapcsolatos, hanem azokkal a lelki vitaminokkal, amelyektől boldog lesz a gyerek és javulnak a családban a kapcsolatok.
Ha megtisztel még azzal, hogy valamit elmesél, hallgassuk meg. Tudjunk nevetni, legyen irgalom, könyörület, ha valamit elrontott. És legyenek elvárások, legyen egy értékrend, amit megpróbálunk következetesen beépíteni a gyereknevelésbe. Magyarországon készült vizsgálat mutatta ki, hogy ritkábban válik droghasználóvá a gyerek, ha a szülei felelősségre vonják, ha elkésik, megkérdezik, hogy kik a barátai, kikkel töltötte az idejét. Harmadrészt, vagy inkább elsősorban pedig fontos az önfeledt együttlét, amelynek semmi praktikus haszna nincs, csak a jókedv, a legális örömforrások biztosítása a gyerekeknek.
Én nem egészen értek egyet azzal, hogy a kábítószer minden családban „megtörténhet”. A klienseink egyáltalán nem átlagos családból jönnek, ahol a szülő „elég jó”, tehát megpróbál szeretettel törődni a gyerekeivel. A legveszélyeztetettebbek az elhanyagolt gyerekek, ahol széthullott a család, és nem tudnak törődni velük.
Mit tehetünk idegenként vagy ismerős felnőttként, ha ilyesmit látunk a környezetünkben?
Az ilyen gyereket megmentheti a lecsúszástól, ha bevonjuk valamibe, ahol örömet kap. Kirándulás, szakkör, gyülekezeti közösség – legyen olyan szelete az életének, ahol jól érzi magát! Ha valahol nagyon sok rossz van, de betesznek pár jót a rendszerbe, az csodákat tud művelni.
Mi változott az alatt a harminc-negyven év alatt, amióta drogos fiatalokkal kapcsolatba lépsz?
Nagyot fordult a világ! A fiatalok sokszor már alsó tagozatban nemcsak szipuznak, hanem dizájner drogokat használnak. Ilyen fiatalon még nagyobb károkat okoz a drog. Az is változott, hogy sokan már az interneten rendelnek drogokat, leginkább Indiából és Kínából. Ezekre a csomagokra olyasmi van ráírva, hogy fürdősó vagy növényi tápszer, emberi fogyasztásra nem alkalmas. Nem tehet róla a gyártó, hogy valaki ezt felszívja és beszúrja magának… Ezek az úgynevezett dizájner drogok jól fizetett vegyészmérnökök által újra és újra áttervezett, adott pszichés hatású vegyületek. Ezek nem szerepelnek tiltólistákon. A toxikológusok visszasírják a heroint. Ma hiába mondja be a kiütött fiatal egy dizájner drog fantázianevét, nem tudják, mit tartalmaz. A laborvizsgálattal értékes idő telik el, mire segíteni tudnak rajta.
Mi történik először, amikor Ráckeresztúron a drogterápiás otthonban megjelenik egy serdülő vagy egy felnőtt? Hogyan veszitek fel a harcot a problémájával?
A jézusi szeretet terápiájával gyógyítunk. Azonnal megöleljük, és elmondjuk, hogy örülünk, hogy itt van – pedig lehet, hogy az utcáról jön, tetves, koszos… Minden gesztusunkban benne van a szeretet, még akkor is, amikor valamit megtiltunk nekik. Emellett egy pszicho-szocioterápiás modellt követünk, amelyben van egyéni lelkigondozás és közösségi terápia egyaránt. Legelőször kellett volna mondanom, hogy az evangéliummal is gyógyítunk. Minden lélegzetvételünkben igyekszünk közvetíteni, hogy Istenhez tartozunk, aki szereti őket, és a bocsánatát kínálja nekik.
Aki még soha előtte nem volt templomban, mit kezd azzal, hogy Jézus tanításával próbáljátok megközelíteni?
El szokták mondani, hogy az első este megdöbbenve nézik a sok bolondot, aki szent éneket énekel, aztán azt veszik észre, hogy harmadik nap már ők is énekelnek. Általában az ének az első lépés. Sokat beszélgetünk az áhítatokon, bibliaórákon. Mindig meghatódom, hogy ezek a sok esetben agresszív, bűnöző srácok milyen hitre jutási vággyal vesznek részt ezeken az alkalmakon. Tévedés, hogy nem lehet meggyógyítani őket, nálunk a terápiát elvégzők minden évben 80% feletti arányban maradnak tartósan józanok. Isten kegyelmének, és nem nekünk tudható be ez! A keresztyén légkör is gyógyító, még azoknál is, akik látványosan nem jutottak hitre. Sok kliensünk pedig valóban átadja az életét Istennek.
Mi ad ebben a szolgálatban erőt neked?
Az Istentől kapott elhívás ad lelkesedést, energiát nekem, és a kliensekkel való szeretetkapcsolat. Unom-e, ki vagyok-e égve? Nem, egy pillanatig sem! Úgy érzem, hogy arra kaptam elhívást, hogy nagyon látványos bűnökkel terhelt emberek felé tudjam hirdetni Isten szabadítását. Bocsánatot hirdetni és kapni a legnagyobb öröm!
Erdészné Kárpáti Judit
Híd, 2021/1.
