Molnár Ferenc „Caramelt” sokan a TV2 Megasztár című tehetségkutató műsorából ismerik, ahol a második szériát meg is nyerte. De a Nagy Duett című tévéműsorból is ismerős lehet, ahol partnerével, Trokán Nórával megnyerte a vetélkedőt. Legrangosabb díja egy állami kitüntetés: a Máté Péter-díj.
Én az Ez az a nap! nevű keresztyén felekezetközi rendezvényen hallottam énekelni, olvastam vele készült interjúkat, de most az a megtiszteltetés ért, hogy feltehettem neki kérdéseimet, melyekre őszintén válaszolt. Köntörfalazás nélkül.
Kedves Caramel! Mit érdemes tudni rólad?
Törökszentmiklóson nevelkedtem. Miután történt egy családi tragédia, szüleim elváltak, de édesanyám újra férjhez ment. A tanulmányaimat egy református iskolában végeztem, ahol a Szentírással és a keresztyén hittel is jobban megismerkedtem. Itt kezdett el foglalkoztatni Jézus Krisztus üzenete. Tizenhét évesen repültem ki a családi fészekből. Budapestre költöztem, ahol később egy tehetségkutató műsorban tűntem fel, itt váltam ismertté.
Említetted a családi tragédiát. Milyen hatással volt rád az, ami történt?
Az életem ekkor változott meg gyökeresen. Öcsém hét évesen egy autóbalesetben az életét vesztette, én tizenhárom éves voltam ekkor. Ez a tragédia sok mindenre kihatott, de a gyermeki hitemet nem rendítette meg.
Gyermeki hitről beszélsz, de közben mégiscsak felnőttként hoztál tudatos döntést Jézus mellett.
Igen. Felnőtt koromban keresztelkedtem meg, de gyermekkorom óta hívőnek tartottam magam. Sokáig kerestem az utat, rengeteg kérdésem volt. Fontosnak tartottam, hogy érett döntést hozzak. Ne csak egy hóbort legyen, hanem komoly elhatározás.
Változott valami az életedben ennek hatására?
A popszakmában levő klasszikus függőségek, hála Istennek, elkerültek engem: nem voltam sem alkoholista, sem drogos. Más területeken viszont attól a pillanattól kezdve próbáltam tudatosabban élni. Olyan döntéseket szerettem volna hozni, melyekből kiderül, hogy Isten és az ő szeretete vezérli minden pillanatomat. Próbáltam megszabadulni az önző, magamutogató hajlamomtól, helyette Krisztus nyomdokaiban kezdtem járni.
A zenésztársaid hogyan reagáltak erre a döntésedre?
A popszakma nem arról híres, hogy keresztyén szellemiséget, értékeket képvisel. De én szerencsés vagyok: a zenekarban, a produkcióban mindenki egy fokkal közelebb áll Istenhez, legalábbis az átlag magyar popzenekarokhoz képest. Így ők örültek a döntésemnek.
Általánosságban véve, a tágabb szakmai körökben éreztem, hogy lenéznek, és nem értik, hogy miért írok és éneklek keresztyén dalokat, de engem az ő véleményük nem érdekel. Jó kihívás akkor is kitartani a hit mellett, mikor a keresztyén dalok éneklése miatt nem tartanak divatosnak. Istentől kaptam egy szilárd értékrendet, amelyből semmi sem tud kizökkenteni.
Ez nagyon jó! A rajongóid hogyan fogadták, hogy Krisztust követed?
A kísértés jelen van: ha csak a „Rock’n’Roll”-féle zenéket tolnám, sokkal nagyobb tömegeket tudnék elérni. De mikor meghoztam a döntésemet, tudtam, hogy nem egy divatos dologba vágok bele. Számolnom kellett azzal, hogy kevésbé leszek vonzó akkor, ha Krisztust választom. Márpedig a nagy tömegek általában a divatos vagy a nagyon ösztönös dolgokért tudnak rajongani, az Isten-hit pedig tudatos döntés.
Épp ezért tudtam, hogy kisebb tömegek előtt fogok énekelni. De én így is elégedett vagyok. Kikoptak azok az emberek, akik a felhajtás miatt jártak el a koncertjeimre, és megmaradtak azok, akik nem feszengenek, mikor felcsendül egy zsoltár. Ez így teljesen jó!
Említetted a zsoltárokat. Hallottalak is téged, ahogy a „Mely igen jó az Úristent dicsérni” kezdetű zsoltárt énekled egy koncerten. Hogyan találtál rá ezekre?
Először is leszögezem, hogy szeretem a popdalokat is énekelni. De nagyon hálás vagyok akkor is, mikor a zsoltárokkal az Urat dicsérhetem. Az életemben mindkettőnek helye van. A zsoltárokat még gyermekkoromban, az iskolában fedeztem fel. Szerettem, amikor az istentiszteleten énekeltük ezeket. Később megfogalmazódott bennem az a vágy, hogy megmutassam a közönségnek is.
Milyen kapcsolat van az életedben Isten és a dalszerzés között?
Nagyon izgalmas, kreatív és hálás ez a folyamat. A zsoltárokat a saját zeneiségemre formálom, azaz „caramellizálom” őket. Ezt ösztönösen teszem. A szívem vezérel közben. Sok időt fordítok ara is, hogy tanulmányozom a zsoltárokat, és keresem azt, hogy melyikhez lehetne nyúlni.
Csodálatos volt a legutóbbi élményem. Éppen a stúdióban dolgoztam teljesen más dalokon, mikor csak annyit éreztem, hogy a kezem önálló életre kel a zongorán, és egy Istent dicsérő dal születik meg. Nem tudtam egészen addig a popdalokkal foglalkozni, míg ki nem írtam magamból a dicséretet. Ilyenkor teljesen más állapotba kerülök. Könnyek szöknek a szemembe, hálával telik meg a szívem Isten felé. Nagy áldás, hogy a popszakmában dolgozhatok, és hogy a színpadon kiénekelhetem magamból, hogy mennyire hatalmas, irgalmas, tökéletes az Úr.
Kétgyermekes családapaként és a popszakmában dolgozó zenészként hogyan látod, mennyire fogékonyak a fiatalok a keresztyén hit tanításaira?
Szerintem sok fiatal fogékony, és ez jó hír. Viszont a tinédzserek, illetve a kicsit idősebbek is, ha elkezdik Krisztust követni, a többiek kirekesztik őket maguk közül. Komoly árat fizet az a fiatal, aki Krisztus mellett dönt. Ő már nem lesz az aktuális divat része, lúzernek könyvelik el.
Épp ezért időnként aggódva figyelem a fiatalokat. Mi lesz, ha nem találják meg a közös hangot a többiekkel? Ha zárt térben találják magukat a hitük miatt? A popszakmában pont ugyanezt tapasztalom. Ha valaki Jézusban hisz, akkor bezárulnak előtte bizonyos kapuk, hiszen nem olyan izgalmas már a személye a Krisztusban nem hívő emberek számára. De azt szeretném hangsúlyozni, hogy mindenképp jó, ha valaki fiatal korában találkozik Jézussal és az örömhírével, és kereszténnyé lesz.
Ha jól érzem, akkor ez egy nehéz kérdés. Mégis, mit tudnál tanácsolni a fiataloknak? Hogy éljenek Krisztussal, de közben ebben a mai világban is?
Igen, ez nehéz kérdés. Szerintem a legfontosabb dolog, hogy ne nézzék le nem hívő társaikat. Ne a bűnöstől tartsanak két lépés távolságot, hanem a bűntől. Ne akarjanak teljesen elszakadni azoktól, akik még nem ismerik Jézust. Próbáljanak meg velük is kapcsolatot tartani. Soha nem lehet tudni, hogy mi az az egy mondat, amivel majd alkalomadtán tudnak rajtuk segíteni.
Ráadásul, ha nincs kapcsolat, akkor a keresztyén fiatalok is kimaradnak olyan tapasztalatokból, olyan élményekből, olyan beszélgetésekből, amelyek teljesen rendben vannak, és nekik is hasznos lenne. Sok ehhez hasonló élményem volt az eddigi életem során. A környezetemben levő egyik legbűnösebb ember mondott olyan tiszta üzenetet számomra, hogy világosan éreztem: az Isten beszélt a szájából. Tehát azt tanácsolom: ne ítéljük el azokat, akik még nem döntöttek Krisztus mellett, akiknek még nem sütött be a fény az ablakukon, hanem imádkozzunk értük!
Nagyon egybecseng a szívünk! A gyülekezetek működéséről ilyen szempontból mi a véleményed?
Szerintem az nem jó, ha egy közösségbe csak azért járnak az emberek, mert ott falak és ajtók vannak, amiken belül biztonság van. Fontos lenne, hogy az ajtók ki legyenek tárva. Keresztyénként ne nyugodjunk bele abba, hogy velünk minden rendben van, halálunk után a mennyország lesz az otthonunk. Ne legyünk addig nyugodtak, míg akár egy olyan ember is él ezen a világon, aki még nem hallotta Krisztus örömüzenetét. Legyünk szomorúak azokért a társainkért, akik még nem követik Jézust.
Egyszer valahol azt mondtad, hogy hiányolod Jézus nevének és személyének hangsúlyozását.
Igen. Nagyon sokat halljuk a „keresztyén” kifejezést. Gyakran meg is vallják ezt az emberek. Viszont ritkán hallom azt a nevet, hogy „Jézus”. Többet szeretném hallani az ő nevét, hiszen ő az, aki golgotai halála árán és feltámadásával megváltott minket. A keresztyénség Krisztus nélkül csak egy közhely, egy szlogen. Dicsérjük hát többet az ő nevét! Kerüljön be Jézus hitünk középpontjába!
Muzslai-Bízik Bencze
Híd, 2024/1.
