Győri János Sámuel írása a Híd magazin 2021/4. számából
Gyermekkorom emlékezetes napjai a nyári vasárnapok voltak. Sok boldogító hatás érte ilyenkor a gyermeklelket: János bácsi, a harangozó faodúba rejtett pipája, míg kihozta az énekszámjegyzéket, a négy haranggal való egyedül harangozás, a gyermek-istentisztelet liturgiája után édesapám katekizáló igehirdetése közben a tippelés, hogy vajon ma melyik pad oszlopára teszi dupla vastag Bibliáját. ...
Délutánonként a bibliaórára érkezők között Fényes Jani bácsi volt számomra a legnagyobb ajándék. Kiszámítottam, hogy mikor érkezik, és úgy tettem, mintha véletlenül ott játszanék a kerítésen belül. Általában ő szólított meg, de ha nem tette, akkor egy „Erősvár!” köszönéssel oldottam ki az ajándékszavak pántlikáját, hogy kibuggyanjon Jani bácsi foghíjas száján a csodálatos megszólítás: „Mit csinálsz itt, Janika?!”
Mivel én voltam a családban az első fiúgyermek a két lány után, mindenki Öcsinek hívott. Úgy négy-öt éves lehettem, amikor rájöttem, hogy nem szeretem az Öcsi nevet, de nagyon tetszik a Janika. Úgy gondoltam, hogy Jani bácsi megérezte a vágyamat, és ezért Janikának szólított. Vagy csak meg akart ajándékozni engem is a saját nevével.
Nem tudom, meddig tartott ez a boldogság, de talán jött idő, amikor már nem is tetszett annyira sem a Jani, sem a János. Igen. Így vagyunk az ajándékokkal. Csak később jutott el a tudatomig, hogy a János nevet édesapámtól örököltem. A Sámuel pedig az Isten imameghallgató szeretetére utalt, hiszen sokáig imádkoztak fiúgyermekért.
Vasárnapi öröm volt még Gáncs nagymama barátnőjének, Csia Ilonkának a látogatása. A nagy szemű, még idősen is szép néni Sport szeleteket hozott a gyermekhadnak. A zöld-sárga borítós szeleteket általában egy papírzacskóban adta át az igazságos szétosztás nyomatékos utasításával. Egy alkalommal nálam volt a kiüresedett stanicli. Fölfújtam a zacskót, és Ilonka néni füle mellett eldurrantottam. Szegény, ijedtében majd kiugrott a fotelből. Nagymama valami olyasmit emlegetett, hogy ilyen rossz gyerek nem érdemel ajándékot. Nem gondoltam volna, hogy a Sport szelet és az ajándék előjön még egyszer az életemben.
A nagytarcsai és kiskőrösi gyülekezeti gyermekmunka után Békéscsabára kerülve nagy szomorúság volt a viharsarki helyzet. Alig lehetett gyermekekkel foglalkozni, nem hozták őket a szülők. Öt és fél év múlva Ősagárdon az egyik legnagyobb boldogság a hatalmas gyermeksereg volt. De hát ilyen az ember, egy idő múlva már idegesített, hogy a hittanóra előtt két órával már ott rohangáltak a kertben, tépték az ajtót, rugdosták a mellvédet.
Hej, János Sámuel! Nem emlékszel, milyen ajándéknak vetted a sivár viharsarki élmények után ezt a nyüzsgést? Megszokjuk az ajándékot, és már nem jelent olyan örömöt, mint kezdetben.
A másik hiba, hogy az ajándékokat úgy vesszük, mintha azok mégiscsak kiérdemelt dolgok lennének. Azon a hittanórán, melyen az ajándék, Isten ajándéka volt a téma, minden a megszokott módon történt. Két órával korábban a gyerekek már nem bírtak magukkal. A legélénkebb Józsi volt. Látható volt, hogy nem lesz nyugalmas a foglalkozás sem. Ennek ellenére csak Józsi volt izgága, a többiek figyelték az igazi ajándékról szóló tanítást, és nagyon jó válaszokat adtak arra, hogy mi a különbség a bérért való fizetség és az ajándék között. Az ajándék a meg nem érdemelt juttatás.
Az óra végén föltettem a kérdést: „Ki volt a mai órán a legrosszabb?” „Józsiiiii!” – hangzott a kórus.
Megpróbáltam haragos arcot vágni, és szigorúan fölszólítottam Józsit: „Gyere ide!” Megállt a teremben a levegő. Az osztály teljesen összeomlott: Hogy lehetünk ilyen gonoszok? Szegény Józsit miért mószeroltuk be?! Közben Józsi – mint akit menetrendszerűen fenyítenek – lehajtott fejjel odaért mellém. Kis szünetet tartottam, hogy a végletekig kiéleződjön az osztály önmarcangolása, majd a zsebemből elővettem egy előkészített Sport szeletet: „Józsikám, ez ajándék, a tied, mert a társaid szerint te vagy az egyedüli, aki úgy viselkedtél az órán, mint akit nem lehet díjazni, de ajándékozni annál inkább.”
Visszatekintve hét évtizedemre, szinte csak ajándékokat kaptam. Sokat.
Győri János Sámuel
Híd, 2021/4.
